Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-446

592 A nemzetgyűlés 446. ülése 1925. évi július hó 10-én, pénteken. külön, világosan a »munkás« szóval szokták jelezni. Ha már most ez a helyzet, akkor ennek következtében az történhetik, hogy a vasúti műhelyek munkásai a törvény erejénél fogva semmiféle fizetésemelést, fizetésjavitást nem kapnak. Sürgős interpelláció formájában akartam a kérdést a kereskedelemügyi és a pénzügy minister ur figyelmébe ajánlani. Tenni akartam ezt azért, mert felfogásom szerint nagyon szerencsétlen intézkedés az, hogy egy és ugyanolyan munkateljesítmény, csak azzal a különbséggel, hogy az egyik fizikai, a másik szellemi munkateljesítmény, de egyformán hasznos, külön-külön elbánásban részesittessék. Felfogásom szerint nem szerencsés ez az intézkedés, hanem ellenkezőleg — mint ahogy már mégis történt — a munkások között nagyon rossz vért szül. A keresztény szocialisták, de a túloldal t. képviselői is állandóan hangoztatjuk azt a felfogást, hogy a munkásság közül ki kell küszöbölni az osztályharcot, az osztálygyülöletet, és igyekezni kell a munkásságot a középosztállyal, a szellemi munkásokkal, a ]>olgársággal egy kalap alá vonni, őket is felemelni, hogy ők is a nemzettel együtt érezzenek, egyek legyenek a magyar gondolatban. (Barthos Andor : Helyes !) Ezek a gondolatok, amelyeket itt annyiszor hallunk, szépek, és mi ezeket minden tekintetben alá is irjuk ; de ne méltóztassanak azt hinni, hogy szép szavakkal, beszédekkel el lehet ezt a célt érni akkor, ha az intézkedések, a tettek, cselekedetek, ennek homlokegyenest az ellenkezőjét bizonyítják. Mert osztályharcot, osztálygyülöletet kiküszöbölni ugy, hogy a szellemi munkások munkateljesítmény et fizetem, őket fizetésemelésben részesítem, ugyanakkor pedig a fizikai munkásokat, akiknek munkateljesítménye — ismétlem — van olyan hasznos, mint a szellemi munkásoké, hiszen e nélkül hasonlóképen lehetetlen lett volna például magát a vasutat is rendbehozni, ott azokat az intézkedéseket, amelyeket a t. kormány megtett, keresztül vinni, ezt elérni csak ugy tudta a kormány, hogy volt becsületes, szorgalmas, odaadó, lelkiismeretes munkás tábora, ez a munkástábor tehát minden körülmények között megérdemli azt, hogy legalább egyenlő elbánásban részesítsék. Ha én ezt a kívánságot terjesztem elő, akkor a kereskedelemügyi minister ur azt a választ fogja nekem adni, ha egyáltalában választ ad, hogy nem indokolt a munkások fizetésrendezése, mert hiszen a külső iparban, a közelmúltban semmiféle fizetésrendezés nem történt, már pedig az államvasutak munkásainak igényeit a külső ipar munkásainak igényeihez kell szabni, vagyis ugy kell intézkedni, ahogy a Gyosz. azt elrendeli. Ha a Gyosz. fizetésemelést ad" a munkásoknak, akkor majd holnap kapnak az államvasút munkásai is fizetésemelést. Nem beszélek arról, mennyire helytelen, mennyire szerencsétlen az a felfogás, hogy a kormány a Gyáriparosok Országos Szövetségére bizza a kérdések rendezését és annak intézkedését fogadja el magára nézve irányadónak. Megértem, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségénél a jelenlegi körülmények között fizetésemelést nem határoztak el, mert a kereslet kicsi és a kinálat nagy. Ott mindig az a szellem érvényesült, hogy a munkáskéz díjazása mindig a kereslet és kinálat tárgya szokott lenni. Minthogy a kinálat nagy, a gyáriparosok bőségesen válogathatnak a munkásokban és igy természetes, hogy az az igyekezetük, hogy a munkabéreket leszorítsák. Ehhez azonban nincsen erkölcsi joga a kormánynak, nincs erkölcsi joga az államvasutaknak. Ezt a példát az én felfogásom szerint nem szabad követnie az államvasutaknak, mert ez indokolatlan először azért, mert ott munka van, s a munkások becsületesen dolgoznak, másodszor pedig nem lehet az ottani vezetést sem ilyen szellemtől átitatni s nem lehet a munkást aszerint kezelni, hogy milyen a kereslet és a kinálat. Nem lehet azért sem, mert nem mindig igazodott az államvasút a Gyáriparosok Országos Szövetségéhez. Nem mindig aszerint emelte vagy redukálta a fizetéseket, ahogy azt a Gyosz. tette. PL az egész háború alatt, amikor a hadseregszállítások voltak s a külső iparban a munkabérek emelkedtek, akkor a munkások is hasonló kéréssel fordultak a vasúti műhelyek főnökségeihez és a vasút igazgatóságához és állandóan azzal utasították el őket, hogy ne alkalmazkodjanak a külső ipar munkásaihoz, semmi közük nincs ahhoz, hogy a külső iparban milyenek a munkabérek, mert azok konjunkturális vállalatok, ott csupán pillanatnyi jövedelmekről és hasznokról van szó, de ők állandó munkások, állami alkalmazottak, csakis az állami alkalmazottak munkabéréhez viszonyítsák tehát igényeiket. Arra az álláspontra helyezkedni, hogyha a külső iparban a munkabérek alacsonyak, akkor ahhoz alkalmazkodunk, viszont ha a külső iparban a munkabérek emelkednek, akkor pedig állami alkalmazottaknak tekintjük a munkásokat, ez azt hiszem, nem lehet igazságos és erkölcsös. De nem is erkölcsös azért, mert felfogásom szerint az államvasutak igazgatósága és főképen a kormány nem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy a helyzetet kihasználva, a szerencsétlen emberek nyomorát felhasználja arra, hogy azt a keveset, amit joggal kellene nekik megadni, elvonja tőle azért, mert százával és ezrével lesnek azokra a munkahelyekre, amelyeket ezek a szerencsétlen emberek betöltenek. Indokolatlan a kormánynak ez a felfogása azért is, mert az államvasutak munkásainak helyzete a békében mindig felette állott a külső ipar munkásai helyzetének. A speciális munkateljesitmény, a nehéz munka és külön szakértelem, amely ott szükséges volt, mindig magával hozta azt, hogy az állami üzemek munkásainak bére magasabb volt a külső ipar munkásainak bérénél. Ha ezt figyelembe venném, akkor sem volna helyes, hogy a kormány arra az álláspontra helyezkednék, hogy a Gyosz-tól teszi függővé a munkások bérének emelését. De azért is indokolt, hogy megadjuk az államvasuti munkásoknak legalábbis azt a 15%-os fizetésemelést, amelyet most már a törvény alapján a t. kormány megadott a tisztviselőknek, mert a munkások helyzete az államvasuti műhelyekben egyenesen tarthatatlan. Olyan rendszert vezetett be az igazgatóság, amely miatt a legnagyobb szorgalom és a legmagasabb teljesítmény mellett sem tud a munkás annyit keresni, hogy abból önmagát és családját tisztességesen el tudja tartani. T. i. a helyzet az, hogy a gyár főnöksége a szorzókulcsot olyan igazságtalanul és olyan rendszertelenül állapította meg, amely szerint a munkás akárhogy is fokozza fel munkateljesítményét, nem tud a gyáriparosok által megszabott munkabéren felül keresni. Hogy egy példával világítsam meg a t. Nemzetgyűlés előtt a helyzetet, a következőket tárom elő. Békében, ha a munkás egy munkateljesítményért, teszem fel kapott 1 koronát, akkor ma kellene, hogy kapjon az arany szorzókulcs szerint illetve kellett volna, hogy kapjon 17.000 koronát, a mostani szerint pedig 14.500 koronát. Valóságban pedig kap ez a munkás ilyen 1 koronás teljesítmény után a legjobb esetben 9.000 koronát, azonban nagyon sok esetben ennél lényegesebben kevesebbet és még nagyon sok esetben 4000—4500 koronát Lap. Méltóztatnak látni tehát, hogy a békebeli illetménynek — ha az arany számot veszem figyelembe, — mindössze negyedrészét, más esetben pedig 50%-át tudja az a munkás megkeresni. Ha azonban a munkás akármilyen szorgalmasan munkálkodik, mint ahogy a kereskedelemügyi minister