Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-444
518 A nemzetgyűlés 444. ülése 1925. évi július hó 8-án, szerdán. kérdésre is és indokolásképen azt mondotta, hogy csonka Magyarországnak a területi arányainak megfelelő 30.000 nyugdíjas helyett, 98.000 nyugdíjasa van az utódállamokból ide beszivárgott és itt kény szerdíj ázott tisztviselők révén. A trianoni békeszerződés ezeket az utódállamokat ezeknek a nyugdíjasoknak ellátására nem kötelezi és még további beszivárgásokat is várhatunk. A ministerelnök urnák ezekre a kétségtelenül megbízható adataira csak az a szerény észrevételem van, hogy melyik volt az a kormányzat, az az uralmi rendszer, amely hamis szentimentálizmussal, hurrá-patriotizmussal szinte idecsalogatta az elszakított területeken élő köztisztviselőket, ahelyett, hogy igyekezett volna rábirni őket arra, hogy maradjanak ott őrhelyeiken, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla : Tették volna le az esküt, többet használtak volna hazájuknak !) legyenek pionírjai a magyar nemzeti gondolatnak és legyenek vezérei az elcsatolt területeken az ottmaradt magyar népnek. ( Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ehelyett, mi ezeket a tisztviselőket, menekülteket fogadtuk itt zeneszóval, szózatokkal, virággal, (Fábián Béla : Hősöknek neveztük ki őket !) azután elhelyeztük őket vagonokba, megmutattuk nekik a hatalmaskodó közigazgatást, amelynek szenvedői lettek, a hatalmas közigazgatással szemben, amelynek gyakorlói és részesei voltak és megtétettünk velük egy oktalan és szörnyűséges kálvária-utat. Ez az egész eljárás teljesen felesleges, oktalan és céltalan volt, és most annak az eljárásnak büntetése a magyar költségvetésnek egy 47—48 millió aranykoronás többletében mutatkozik. Ezt a ministerelnök ur genfi beszámoló beszédében megmondta, ezen már nem segíthetünk, a rekrimináció ebben a kérdésben teljesen céltalan, csak az a kérdés, hogy valóban az állami költségvetés szempontjából mellőzik-e azt a többletet, amelyet a nyugdíjasok fizetésrenclezése, illetményeiknek emelése jelentene. Az a kérdés, hogy szükséges-e, jogos-e a köztisztviselő nyugdíjasoknak ilyeténmódon való megrövidítése és nem volna-e más alkalmas mód ennek elkerülésére. Nekem az az érzésem, hogy az aktiv köztisztviselők kedvezőbb kezelésében, amely a szociális ellátás alapgondolatának, a gyengébbek hathatós védelmének gondolatával szöges ellentétben áll, tisztára politikai tendenciák nyilvánulnak meg, (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) mert a kormányzat méltányolni tudja és akarja azt a támogatást, amelyet az aktiv köztisztviselők az ellenforradalomnak ugy kilengéses, mint intézményes korszakában nyújtani tudnak és amely választásokkor, adminisztrációs ténykedés közben és politikai bűncselekmények súlyosabb vagy enyhébb minősitésében eklatánsán jelentkezik. Én ugyan nem tudom, hogy a köztisztviselőt meggyőződése, vagy a hivatali minősítés Damokles-kardja kergeti vagy kergette-e a kurzus táborába (Bothenstein Mór : Inkább az utóbbi !) de az tény, hogy a nyugdíjas ilyen befolyásolás alatt nem áll, többé szolgálatokat tenni nem áll módjában, hatásköre nincs, hatalmi támasz szempontjából tehát quantité négligeable, amely fizetésében is megrövidíthető, mert — ahogy a pénzügyminister ur mondta — ezen a téren ujabb megszorításokat kell alkalmazni. Az államháztartás 26 millió aranykorona költségvetési felesleggel zárul ; ez tehát a felelet arra, hogy szükséges-e a nyugdíjasokat kihagyni e törvény rendelkezései alól. (Fábián Béla : Aranykoronában fizették be a járulékaikat !) Ha már ennek a törvényjavaslatnak rendelkezései nem alkalmasak arra, hogy a termelést megindítsák, ha már a termelésre nincs pénz, akkor legalább arra legyen pénz, hogy bizonyos réteget legalább fogyasztóképessé tegyünk. De én szerintem ez az intézkedés nem is törvényes, hiszen az 1924 : IV. te. a köztisztviselő nyugdíjasokra vonatkozólag csak egy 20%-os mínuszt engedélyez, ami ezzeí a törvényjavaslattal kapcsolatban az ő számukra 15%-os emelés helyett 12%-os emelést jelent. Törvényes alapja sincsen tehát annak, hogy ezeket a nyugdíjasokat, özvegyeket és árvákat elüssék azoktól az illetményektől, amelyekért akár ők, akár hozzátartozóik nagyon súlyos és nehéz szolgálati esztendőket töltöttek el az államnál. Nekem az a véleményem, — amint már az indemnitási vitában is beszéltem róla, — hogy a nyugdíjasoknak ilyen megrövidítésé vei szemben már a morális példaadás okából is szükséges volna, hogy az első három rangosztály és a nemzetgyűlési képviselők ebben a fizetésjavításban ne részesüljenek, hogy ezzel is valami alapot adjunk a nyugdíjasok fizetésének rendezésére ; csekély összeg ez, nem elegendő, de legalább kezdetnek elég ahhoz, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. Az első három rangosztály és a nemzetgyűlési képviselők fizetései túl vannak a létminimumon, sőt némelyiké a kulturminimumon is túl van. Amikor joggal kétségbeesünk a bankvezérnek 3 milliárdos és a saldokontistának a létminimumon aluli fizetése közötti aránytalanságon, akkor igazságosnak tartanám, hogy valamilyen arányt próbáljunk a ministerek, a három első rangosztályu tisztviselők és a legutolsó napidíjas fizetése közt teremteni. (Fábián Béla : Hát a forgalmi adófőellenőrök ! Több fizetést kapnak, mint a ministerek ! Ezt is arányosítani kell ! A forgalmi adófőellenőrök fizetését kellene megnyirbálnia nyugdíjasok javára I) Az első három rangosztályra vonatkozólag részletes tárgyalásnál, a nemzetgyűlési képviselőkre vonatkozólag pedig most nyújtok be egy határozati javaslatot, amely a következő (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a Ház gazdasági bizottságát, hogy a nemzetgyűlési képviselők 1925 augusztus 1-i illetményeit változatlan összegben folyósítsa« . A nyugdíjasokra vonatkozólag még annyit, hogy a szociális szempontnak sok rabulisztikus kiforgatását megértjük már. Legutóbb nagyon szívderítő volt, hogy az orvosok szanálását a népjóléti minister ur ugy kívánja elérni, hogy a magánalkalmazottaknak 2 millió korona havi fizetésen felül lévő rétegeit a biztosításból kizárja. Ebben a kérdésben szintén talán a magántisztviselők szanálását óhajtják elérni a nyugdíjasok illetményeinek leszorításával. Nekem, mint az egyik magántisztviselői érdekképviselet egyik vezetőjének talán szememre vetik a kormánynak azt a célzatát, hogy egy nagyobb nyugdíj hátvéd biztosításával a még alacsonyabb munkabér melletti munkavállalást teszik lehetővé a nyugdíjasoknak és ezt el akarják kerülni. Én erre csak azt felelhetem, hogy bennünket más dolgozó rétegek rovására ne szanáljanak, hanem hozzanak, alkossanak egy létminimum törvényt, (Fábián Béla : Bár mondanák már ezt a forgalmi adó ellenőrök is !) és akkor megtakarítják az ilyen közvetett módon való szanálását egy másik dolgozó rétegnek. (Pikler Emil : A forgalmi adó főellenőrök a zsarolási maximumot gyakorolják !) A javaslatnak a beruházásokra vonatkozó részére az a megjegyzésem, hogy én komoly beruházásokra elégtelennek tartom azt a 30 millió aranykoronát ; hiszen ez alig elegendő néhány bérház felépitésére. Egy ilyen terjedelmű beruházás pedig, ha akár bérházat épitünk belőle, akár utakat, vízműveket, vagy egyebet épitünk, csak egy csepp a megoldásra váró feladatok tengerében. A munkanélküliségen ezzel a 30 millió aranykoronával sokat segíteni nem fogunk. De ha, amint a kormány magyarázza, a főbiztos a Nemzeti Bank-