Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-443

500 A nemzetgyűlés 443. ülése It hetem az előttem felszólalt Esztergályos t. képviselőtársam sötéten aláfestett fejtegetéseit, de mint lelkiismeretes embernek, mégis be kell vallanom, bár a kormánypárti padokban ülök, hogy a íorgalmiadó kivetése és behajtása körül odakint a perifériákon sokszor igen súlyos visszaélések történnek. A visszaélések okát, kútfőjét azonban nem a törvényben, nem a rendeletben, tehát nem a pénzügyministerben, illetőleg a pénzügyministeriumban keresem, hanem épen az előbb emiitett azokban*a közegekben, akiknek eljárása igen sokszor alapos okot szolgáltat arra, hogy a falvakban, a vidéki városokban élő kiskereskedők és kisiparosok elkeseredjenek. Sajnos, igen t. pénzügyminister ur, igen bőven volt már alkalmunk nekünk, egységespárti képviselőknek is, a múltban eseteket felhozni arról, hogy milyen furcsán-kurtán bánnak el a forgalmiadó "ellenőrök és ezeknek közvetlen felettes hatóságai a vidéken, az adófizető lakossággal. Voltam bátor annak idején felemlíteni egy esetet, hogy egyik községemben, Tornyospálcán megjelent egy szép napon egy adóellenőr és minden egyes iparos átalányához meg néhány ezer koronát hozzácsapott azzal a kijelentéssel és megokolással, hogy : maga úgyis letagadott egy csomó jövedelmet, tehát fizethet többet is. Azt hiszem, hogy ez az eset nem áll önmagában és bizonyára igen gyakran, számtalan esetben ismétlődött meg az ország különböző vidékein. Ezek az esetek a kutforrásai annak az elkeseredésnek, mely a forgalmiadó törvénnyel és rendeletekkel szemben megnyilatkozott a tegnapi ülésen ugy általánosságban, mint konkrete. Miután azonban ismerem a pénzügyminister ur határozott férfiasságát és hallottam tegnap azokat a kijelentéseit, amelyekben határozottan kijelentette, hogy a jövőben az ő akaratának az utolsó faluban, az utolsó ellenőrrel szemben is érvényt fog szerezni, engem a pénzügyminister ur ezen kijelentése teljesen megnyugtat és panaszomat nem folytatom. Bár hive vagyok az oszták forgalmiadó rendszernek, ezidőszerint nem kívánom annak behozatalát, mert abban a reményben vagyok, hogy amikor konszolidálódni fognak nálunk e tekintetben is a viszonyok, mégis csak át fogunk az osztrák forgalmiadó rendszerre térni. Nem fogom túlságos hosszú ideig igénybe venni az igen t. Nemzetgyűlés türelmét, miután magam is szeretném, ha ez a törvényjavaslat mielőbb törvényerőre emelkednék, hiszen tiz- és tiz-ezer köztisztviselő várja azt a néhány fillért, amit kap, ha ezt a törvényjavaslatot meg fogjuk szavazni. Épen ezekről a köztisztviselőkről óhajtanék azonban még röviden beszélni. Sajnos, elcsépelt dolog, amit mondani fogok. Magyarországon a középosztály, de különösen a fixfizetésü tisztviselői osztály az, amely a legjobban sinylette meg a háborút és amely a legjobban sinyli a mai súlyos gazdasági helyzetet és amelynek a legkevesebb reménye van arra vonatkozólag, hogy belátható időn belül anyagi helyzete tartósan és alaposan rendbehozassék. A fixfizetésü alkalmazott — nem beszélek most a magánalkalmazottról, csak a köztisztviselőkről — társadalmunk tipikus páriája. Leéli életét, robotol 30—40 éven keresztül sokszor sötét, levegőtlen szobákban s azután nyugdíjba megy. Magyarországon a tisztviselői pálya a múltban és talán a jelenben is épen ezért az életjáradékért, ezért a nyugdíjért volt olyan közszeretetben álló és épen azért volt Magyarországon az a helyzet, hogy igen sok arravaló, üzleti szellemmel megáldott egyén is ahelyett, hogy a szabad pályát választotta volna működési körül, köztisztviselőnek ment. Ezért volt és különösen van e téren túrprodukció. És épen ezen szerencsétlen köztisztviselőkkel és nyugdíjasokkal szemben, akik életük nagyrészét 5. évi július hó 7-én, kedden. az állam szolgálatában töltik, illetve töltötték el, foglal el az igen t. kormány bizonyos fokig inhumánus álláspontot. Belátom azt, hogy a 91.000 négyzetkilométerre lesorvadt ország pénzügyi forrásai nem tudják a nagyszámú aktiv és a 98.000 idesereglett állami nyugdíjas tisztviselőt olyan ellátásba részesiteni, mint ahogy az szükséges volna, tehát e pillanatban nem is azt kivánom, hogy azok is, akik csak 10—20 évig szolgáltak az államnál teljes nyugdíjat kapjanak, illetőleg azt a nyugdíjat kapják meg, amely teljes egészében megilletné őket, hanem főkép azok érdekében szólalok fel, akik teljes szolgálati idejüket kitöltötték. Ezek részére kívánnám, hogj- kapják meg azt a nyugdíjat, amely nekik de faeto jár. És ne hagyjuk, hogy épen ezen kiöregedett, munkaképtelen, sok esetben magával tehetetlen emberek nyomorogjanak. E célból a költségvetési vita folyamán bátorkodni fogok előterjesztést tenni, amelynek lényege az lesz, hogy mindazon tisztviselők, akik teljes idejüket kiszolgálták, összes illetményeiket azonnal kapják meg. Másodszor már most bejelentem, hogy kérni fogom a moziengedélyek, a kis- és nagydohánytőzsde engedélyeknek a revízióját, mert nem tartom megengedhetőnek azt, hogy ebben az országban akkor, amikor állandóan a takarékasságról beszélünk, legyenek egyesek, akik moziengedélyt, kis-, vagy nagytrafikengedélyt, vagy esetleg 50—300 hold földet kaptak az államtól, amelynek jövedelme teljesen biztosítja megélhetésüket, emellett nyugdíjat is kapjanak. Remélem, hogy az igen t. Nemzetgyűlés meg fogja érteni álláspontomat és hozzá fog járulni indítványaimhoz, amikor azokat előfogom terjeszteni. Statisztikai számításaim szerint szép összeg fog ebből az állampénztárba befolyni, illetőleg maradni. Kívánni fogom, hogy ezen összegeket kizárólag és kivétel nélkül a nyugdíjak emelésére fordítsuk. (Propper Sándor : Hol van a minister ur? A kormánypárti szónokot meghallgathatná ! — Eőri Szabó Dezső : Egész ellenzéki beszéd ! — Zaj a szélsöbaloldalon.) Én nem vagyok ellenzéki, mindig az igazságot képviseltem és az igazság senkinek sem fájhat. Kijelentem, hogy Bethlen Istvánnak és a pénzügyminister urnák abszolút hive vagyok. (Zaj a baloldalon.) Amikor én igy beszélek, ez nem ellenzéki beszéd, ez az igazságra való törekvés s azt hiszem, hogy pártom minden tagja együttérez velem. Biztosithatom a t. ellenzéket, hogyha humánus és szociális kérdéseket és javaslatokat fogok vagy fog más idehozni, ezeket pártom meg is fogja szavazni. (Eőri Szabó Dezső : Nem mindenki ! — Zaj.) Beszédemet ezzel tulaj donképen be is fejeztem. Csupán ezen bejelentéseimet kívántam most a nemzetgyűlés tudomására hozni és miután ismétlem, abszolút bizalommal viseltetem ugy a kormány, mint a pénzügyminister ur személye iránt, az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik? Láng János jegyző : Sándor Pál Î Sándor Pál : T. Nemzetgyűlés I (Halljuk ! Halljuk l) Miután nem tudom, hogy nem fogyok-e ki abból az időből, amit magam elé szabtam, bátor vagyok elsősorban azokat az indítványaimat előterjeszteni, amelyek felett szeretném, ha a t. Nemzetgyűlés szavazna. Az első indítvány a következő (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az 1924. évi VI. te. 6. §-ában kapott felhatalmazásra vonatkozólag a leghatározottabban jelentse ki azt, hogy ezen felhatalmazással sem most, sem a jövőben élni nem fog«. Ezt a kinyilatkoztatást azért kérem, mert e törvénycikk alapján a minister urnák még joga volna, hogy az áruraktárakra és a társulatokra