Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-441

468 A nemzetgyűlés 441. ülése 1925, évi július hó 4.-én, szombaton. reakció 1910/1920 : M. E. számú rendelete, amely ma is érvényben van. Ennek a rendeletnek két kardinális pontja volt, a felmondási idő és a végkielégítés rendezése. A felmondási idő rendezése azonban csak annyit jelentett, hogy a magánalkalmazottak felmondási ideje hat hét, kétéves szolgálat után pedig három hóra, illetőleg hat hónapra emeltetett fel. Öt esztendőn túli szolgálatnál pedig háromévenként egy hónap, maximálisan azonban 12 hónap végkielégítés illeti meg a magánalkalmazottat. így, amint már máskor is kifejtettem, egy 20 évig szolgáló köztisztviselő elbocsátásakor ötesztendei, hatvanhavi kielégítést kaphat, mig a magántisztviselő 50 esztendei szolgálattal egy és ugyanazon cégnél legfeljebb 12 havi végkielégítésre tarthat igényt. Erre is csak akkor, ha különféle vexaturákkal, szekatúrákkal, önérdekének megsértésével nem kergetik oda, hogy ötvenedik szolgálati évében maga hagyja ott állását. Ebben a rendeletben sem szabadságidőről, sem munkaidőről, sem nyugdíjról, sem egyéb szociális szempontról szó nem esett. Ezt az állapotot az érdekeltek állandóan sérelmezték és valahány ülés, összejövetel vagy értekezlet volt ebben az ügyben, mindegyik követelte az alkalmazotti törvény megalkotását. Ilyen törvénytervezet több is került a nyilvánosság elé, törvényerőre azonban egy sem emelkedett, mert valami különös fátum üldözte azokat a kormányokat, amelyek ehhez a kérdéshez hozzányúltak. Ahogy belekezdtek, azonnal eltűntek a politikai élet szinteréről. így volt ez a koalíció idején és igy volt a háború aíatt is. De ma, amikor a magánalkalmazotti réteg olyan borzalmas nyomorral küzd, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a kodifikációs osztály uri jókedvében egy tervezetet dolgoz ki és azután az asztalfiókjába teszi pihenni, talán a legközelebbi kormányváltozásig. A mostani kereskedelemügyi ministerium is készített egy tervezetet, amelynek — elimerjük —vannak haladó szellemű intézkedései, ez a haladás azonban csak a tényleges állapot kodifikálása volt, nem szociálpolitikai jogkiterjesztés, csupán kegyes legfelsőbb hetybenhagyása mindannak, amit a magánalkalmazotti tábornak, ennek a nehéz próbára tett osztálynak saját vitalitásával sikerült a maga számára kiharcolni. A régi állapottal szemben ebben a törvénytervezetben két haladás van, a szabadságidő rendezése és a betegség esetére való fizetés hat hetes határidejének némi meghosszabbítása. De ezzel szemben a tervezet végleg konfiskálja a magántisztviselők végkielégítését, a magántisztviselő egyetlen nyugdíjlehetőségét és a kettős felmondási idő cezúráját két esztendőről öt esztendőre emeli föl. Felháborodtunk ezen a tervezeten, mert most, amikor úgyszólván egy szociálpolitikai hullám ömlik végig egész Európán, az egész világon, akkor nálunk, mint minden nyugati áramlattal, ezzel is szembe helyezkednek. Megdöbbentünk ezen a tervezeten, mert teljes meztelenségében állott előttünk az a tény, hogy a magánalkalmazottak nagy táborának jogos érdekeit egy kicsiny, de gazdag és hatalmas ellenfél, a munkaadók kívánságaival szemben a kormány megvédeni nem hajlandó. Tiltakozások özöne zúdult fel a kereskedelemügyi minister úrhoz, kongresszusokon, nagygyűléseken tiltakoztak ez ellen és fejtették ki félre nem érthető álláspontunkat ebben kérdésben. A vihar elől ez a tervezet is az asztalfiókba menekült, a ministerium a kérdésekre néma maradt, de a némaság ideje alatt megindultak a túlsó partról és — vájjon csodálkozzunk-e —, nem a jogfosztó, hanem a jogkiterjesztő intézkedések ellen tiltakoztak. A polgári sajtó egy részének választania kellett előfizetői és hirdetői között, és nagy lelki tusa után ez utóbbiak mellett döntöttek. A könnyű guerillacsapatok után jött a nehéz tüzérség, a GyOSz stb., felvonultak és a tervezet körül a ministeriumban egyszerre csend lett. Nem hihetem, hogy lehet olyan politikum, amely háttérbe szoríthatja a szociálpolitikai kérdéseket és ha akadályai is volnának annak, hogy a tervezetet a nemzetgyűlés elé terjesszék, a parlament munkarendje miatt, nem hihetem, hogy akadályai volnának iegalább a szaktanácskozásnak, nem hihetem, hogy a ministerium levette ezt a kérdést a napirendről akkor, amikor ebben az időben sokszorozottan szükség volna ennek a dolognak rendezésére. A magánalkalmazotti törvény be nem terjesztése a szanálási krízisben a munkáltatók kedve szerint való, mert igy felhasználhatják a rendelet hiányosságait, korszerűtlenségeit és fogyatékosságait arra, hogy velük és révükön az alkalmazottak ellen, kényszerhelyzetüket kihasználva, a legvadabb munkáltatói terrort fejtsék ki. Mi azonban minden ellenkező tapasztalat dacára bizunk a szociális igazságban és lehetetlennek tartjuk egyrészt azt, hogy a törvényes rendezés tovább is várasson magára, másrészt azt, hogy ez a rendezés ne a jogkiterjesztés, ne a gyöngék védelmének jegyében történjék. A kereskedelemügyi minister ur már hivatkozott arra, hogy mint volt magántisztviselő, ismeri ennek az osztálynak minden baját és fájdalmát és nincs nagyobb baja és fájdalma ennek a rétegnek, mint jogviszonyainak rendezetlensége, mint az az anarchia, amelyet az 1910/1920. M. E. rendelet és az egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírói gyakorlat jelent. Bizonyitsa be tehát a minister ur, hogy kijelentése nemcsak hangulatkeltést, hanem reális költességvállalást is jelent azzal a réteggel szemben, amelyből ő is származik. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák ! Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Csik József jegyző (Olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök : Van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyv ellen? (Nincs !) Ha nincs, s jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 3 óra 5 perckor.) Hitelesítették : Szabó Zoltán k. Eőri-Szabó Dezső s. k. naplóbirálő-bizottsági tagok.