Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-441
460 A nemzetgyűlés 441. ülése 1925. évi július hó 4-én, szombaton. véleményt egyenesen megdöbbentő díjazásban részesülnek ? Van-e tudomása a pénzügyminister urnák arról a gazdasági életet károsan befolyásoló kamatpolitikáról, amelyet a pénzintézetek folytatnak ? Hajlandó-e a pénzügyminister ur az összes pénzintézeteknél ily irányú sürgős vizsgálatot elrendelni és odahatni, hogy gazdasági életünket károsan befolyásoló ténykedés megszűnjön ?« Eloök : Peyer Károly képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly : T. ' Nemzetgyűlés ! Előre is tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy beszédidőmet még 15 perccel meghosszabbithassam, tekintettel arra, hogy közérdekű és fontos kérdésben kívánom a Ház türelmét igény bevenni. Eluök : Méltóztatnak hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur interpellációja megokolásának idejét 15 perccel meghosszabbithassa ? (Igen !) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! A kormány évek óta folytatott helytelen pénzügyi politikája, amelyre ismételten rámutattunk ugy a költségvetési viták alkalmával, mint a szanálási törvényjavaslattal kapcsolatban, válságos helyzetbe hozta az országnak azokat a rétegeit, amelyek két kezük munkájából vagy szellemi munkájukból kénytelenek megélni, és épen ezek a rétegek azok, — hozzászámítva a kereskedelmet és ipart — amelyek súlyosan érzik ennek a gazdasági politikának a hatását. Ebben a rendszertelen gazdasági politikában ismételten mutattunk rá azokra a hibákra, amelyeket, véleményünk szerint, a kormány különböző pénzügyministerei elkövettek, akiknek nem volt határozott irányuk és hol pénzbőséggel, hol.pedig pénzszűkével kívántak a fennálló bajokon segíteni. Elismerjük azt, hogy a külföldön is voltak bizonyos pénzügyi nehézségek az átmeneti idő alatt, ott azonban megvolt egy határozott irány és sehol sem érezte ezt az átmenetet a gazdasági élet, és az ország lakossága oly súlyosan, mint ahogyan érezte ezt nálunk. Én csak rá kívánok mutatni arra, hogy Németországban azt mondották, hogy ők nem törődnek azzal, hogy a márka árfolyama mennyi lesz, engedték a márkát esni, megengedték, hogy a pénzintézetek és magánosok külföldi valutákkal cseréljék ki meglevő márkájukat : ingatlanokat vettek, amelyekkel a nemzeti vagyont szaporították, waggonokat, gépeket, hajókat építettek, amelyek az infláció után aranyértékben maradtak meg. Köztudomású, hogy egyes külföldi államok mily rengeteg összeget vesztettek azon, hogy a márkában bizva, márkaspekuíációt folytattak és ez Németországnak vált hasznára, amely nemcsak államadósságát fizette ki ilyen •módon, hanem a községek, a városok, sőt a bankok túlnyomó része is szanálta ilyen módon magát és képes volt meglevő vagyonát fentartani. Nálunk nem tapasztaltuk ezt, nekünk nem volt kialakult irányunk. Különböző tervek voltak és egyesek az inflációt olyan mértékben használták ki, amelyhez fogható példát sehol nem találunk. Csak a valorizálatlan kölcsönökkel űzött visszaélésekre kívánok rámutatni, mert visszaélésnek kell mondanom azt, ha valaki jó koronát kap és rossz koronát fizet vissza. Hány ipari vállalat és hány bank volt, amely milliárdokra menő összegeket vett kölcsön ilyen cimen a Nemzeti Banktól, az államtól, vagy a Pénzintézeti Központtól, — attól, akitől, — és ezt azután való riz álatlanul adta vissza. Ezáltal olyan nyereségre tettek szert, amely nyereség csak a nemzeti vagyon leromlásából keletkezhetett, csak azáltal keletkezett, hogj^ másnak kellett odaadni a pénzt, mert hiszen ezzel a pénzzel csak a legritkább esetben folyt termelő munka, a legritkább esetben folyt olyan termelés, amely a nemzeti vagyont emelte volna. Interpellációm elmondására főként az adott okot, hogy az utóbbi napokban a hírlapokban megjelent egy hír, amely szerint egy budapesti pénzintézet vezérigazgatójának fizetésképen évi 3 milliárd koronát biztosítottak. Én nem ismerem a szóbanlevő vezérigazgatót, azt hiszem, sohasem beszéltem vele, soha ebben az életben nem is láttam és igy objektive bírálhatom el ezt a kérdést. Amikor ezt a hirt olvastam, megdöbbentem és azt mondottam, lehetséges-e, hogy egy pénzintézet egy embernek évi 3 milliárd korona fizetést biztosítson amely havi 250 millió koronának felel meg, s biztosítsa ezt ugyanakkor, amikor a pénzintézetek tömegével bocsátják el tisztviselőiket. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) arra való hivatkozással, hogy nem birják fedezni a regie-t, nem birják a meglévő jövedelmekből fedezni a fennálló kiadásokat. Lehet-e ilyen körülmények között egy tisztviselőnek ilyen horribilis jövedelmet biztosítani, amelyhez hasonlót még békeidőben sem találtunk? (Ivády Béla : Megjelent a dementi ! Nem áll meg ez a hir ! — Szilágyi Lajos : Valószínűleg megáll ! — Zaj.) Olvastam azt a démentit, amely nagyon gyenge volt, abszolúte nem cáfolta meg határozottan, kategorikusan ezt az állítást és én ha nem is hiszem el feltétlenül, minden fentartás nélkül ezt a hirt, mégis azt kell gondolnom, hogy ilyen hirek nem kelnek szárnyra, ha csak nincs valamelyes alapjuk. Én elfogadom azt, hogy nem 3 milliárdot, hanem a felét kapja (Ivády Béla : Azt se !) de ez is megdöbbentő összeg" a mai pénzügyi viszonyok közepette, amikor ehhez fogható fizetést állami szolgálatban senki még elképzelni sem mer magának. Nem is vitatom" azt, hogy 3 mlliárdot, 1 milliárdot, vag}^ 500 millió koronát kap-e az illető, nem érdekel momentán a dolog, miután nem vagyok abban a helyzetben, hogy aktaszerüen bizonyítani tudnám azt, hogy tényleg mennyi az illető bankigazgató fizetése, de hangsúlyozni kívánom azt, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülne mindenki, aki "arra vállalkozna, hogy valamely bankigazgatónak, vagy valamely iparvállalat élén álló vezető tisztviselőnek jövedelmét akarná megállapítani. Ennek megállapítása nagyon nehéz dolog volna, mert hiszen ezek a jövedelmek túlnyomórészt nem olyan jövedelmek (Fábián Béla : Csak a fűszeresek jövedelmét keresik I), amelyek a mérlegszerű főkönyvekből megállapíthatók lennének. Ezek a jövedelmek sok egyéb más körülményekbői adódnak össze és erre nem kell mást tennem, mint csak elővennem annak az igazgatónak a gyászjelentését, aki a napokban halt meg és meg kell néznem, hogy a gyászjelentés alatt hány iparvállalat vallott gyászt, hányan tartották szükségesnek jelentkezni, mint akiket veszteség ért azáltal, hogy az igazgató meghalt. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Az idő rövidsége miatt nem tudtam megállapítani hogy a Hitelbank 131 vállalata közül a Hitelbank igazgatói hány vállalatnál vannak érdekelve, hány vállalatnál kapnak igazgatósági tantiemet, osztalékot és egyebet, de módot és alkalmat fogok találni arra, hogy erre a kérdésre visszatérjek. Elvitathatatlan és köztudomású tény, hogy ezek a vezető állásokban lévő tisztviselők olyan horribilis jövedelmeket kapnak, amely jövedelmek nem állanak arányban sem a végzett munkával, de nem állanak arányban a mai gazdasági viszonyokkal sem. Mert ha ilyen jövedelmet biztosit az angol ipar valamely kiváló vezetőnek, valamely angol bank egy kiváló szervezőnek, amely banknak üzletköre kiterjed Indiától talán egész Britt-Északamerikáig, ahol nagy szervező