Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-441
456 À nemzeïgyulès 441. ülése 1925. a polgárságot. Ebből az államháztartásnak nem lesz kevesebb bevétele. Most pedig még nem beszéltem arról, hogy a közalkalmazottaknak ezt a 15 %-os illetmény]avitását keveslem, csak ki akarom mutatn amit egyszer már meg is tettem a Ház színe előtt, hogy a kormány tévesen állitotta össze a statisztikát, amikor azt állitotta, hogy a közalkalmazottak a békebeli illetményük 50—56—60%-át kapták a szanálási év elején. Számitásom szerint a valóságban mindössze 40—45%-át érték el a békebeli illetményeknek azért, mert hiszen köztudomású, hogy az 5000. számú ministeri rendelet a tisztviselőket egy fizetési osztállyal leminősítette. Mikor azonban a szanálási év elején voltunk, akkor a t. kormány a közalkalmazottaknak kilátásba helyezte azt, hogy a szanálási év végén el fogják érni békebeli illetményüknek 80%-át. A szanálási év elején köztudomású volt, hogy a kormánynak ez az óhaja. A ministerelnök ur itt a Ház előtt mondotta annakidején, hogy a békebeli illetmény 100%-át nem tudja biztositani a kormány, de a 80%-ot a szanálási év végére biztositani fogja. Ez az illetményjavitás, amelyben most részesülnek, a tisztviselők és közalkalmazottak jelenlegi illetményének mindössze 8%-át teszi ki, nem 15%-ot, csak 8%-ot. Ha ez így halad, mikor fogja elérni a t. kormány a 80%-os illetményt? Ha ebben a tempóban fogja az illetményeket feljavítani, akkor még öt esztendőre lesz legalább szükség, hogy a közalkalmazottaknak biztosithassa a 80%-os illetményeket. De ha az illetményeknek 80%-át elérik is, akkor sem érték el a békebeli életstandardjuk 80 percentjét, mert hiszen köztudomású, hogy a békebeli árakkal szemben 40—50%-os áremelkedést látunk. Ha tehát a békebeli illetményeknek 80%-át eléri is a t. kormány javaslata szerint a szanálási év végén, akkor is még nagyon messzeállanak a közalkalmazottak békebeli életstandardjuktól, mert a jelen javaslat szerint öt év múlva elérik majd a 80%-át békebeli illetéményüknek, tényleg azonban 50%-át életstandardjuknak. Épen azért nem vagyok elragadtatva és ne méltóztassék tőlem ezt rossz néven venni, mert hiszen akkor, amikor már másfél év eltelt és még egy év van mindössze hátra és mindössze 8%-kai emeli a t. kormány a közalkalmazottak illetményeit, nem is lehetek elragadtatva. Ha igy fog tovább menni, akkor bizony nem remélhetik a közalkalmazottak egyhamar azt, hogy a szanálási év végére el fogják érni a békebeli illetmények 80%-át. Pedig ha az életstandardot nézem, pláne ha a békebeli életstandardját okarom biztositani a közalkalmazottaknak, akkor még tiz évig kell várniok, amig el fognak érni olyan illetményeket, hogy abból maguknak a békebeli életstandardot biztositani képesek legyenek. Már pedig az elmúlt tiz esztendő épen elég s nem akarhatja a t. kormány, hogy egy másik keserves tiz esztendő kövesse az elmúlt tiz esztendőt. És itt igaza van Strausz t. képviselő urnák, hogy ezt az antiszociális eljárást súlyosbítja az, hogy főkép a kisembereknél, ahol a létminimum sincs biztositva, különösen ezeknek előrehaladását, ezeknek illetményjavitását kielégíteni nem fogják. Nem tudom, vájjon hogy egy XI. fizetési osztályban levőnek mit jelent ez a 8%-os emelés Aki eddig 74 aranykoronát kapott egy hónapra most 5 aranykoronával fog többet kapni. Ettől a tisztviselőtől nem lehet kívánni, hogy valami nagy megelégedéssel nézze a kormány ezen intézkedéseit. De a kormány javaslatának^legsúlyosabb hibája mégis csak az, hogy csak az aktiv szolgálatban levő alkalmazottakat segíti — fogadjuk el ezt a segítést — ugy, ahogy tudja, segitf a mai körülményeknek megfelelően, én még eddig is elmegyek, de súlyos hiba, hogy csak az aktivoknak biztosítja ezeket a segítségeket és közömbösen halad el a nyugdijasok, nyugb érések, özvegyek és árvák évi július hó 4-en, szombaton. mellett. A szanálási év elején a szanálási törvény s az abból eredő rendeletek egyszer már végigszántottak a nyugdíjasokon, özvegyeken és az árvákon. Annakidején a nyugdijakat a t. kormány törvénytervezettel és rendeleti utón redukálta,, leszállította a békebeli törvénnyel szemben azt a 60%-nak mindössze 85%-ávai. Egyszer ezeken az embereken már végigszántott a szanálás s egyszer már érezhették ennek hátrányos részét. Most a t. kormánynak szándékában áll minden fizetésjavitásnál ezekkel az emberekkel szemben ujabb és ujabb megtorlást alkalmazni. Annakidején, mikor a szanálási év elejét vette, a t. kormány kiadott egy rendeletet. Habár akkor csökkentette is a nyugdijasok illetményeit és az özvegyi járulékokat, de mégis rendeletében megállapította a következőket, mondván (Olvassa) : ». . . nem a mindenkori fizetés teljes összegének alapulvétele mellett — a nyugdíjról van szó. — hanem ugy kell megállapítani, hogy az ellátási díjak kiszámításának alapjául annak a mindenkori fizetésnek (beszámítható javadalmazásnak) az alább meghatározott százalék szolgáljon, amely fizetésre (beszámítható javadalmazásra) a nyugalomba helyezett közszolgálati alkalmazottnak — abban az állásban (alkalmazásban), amelyben nyugalomba helyeztetésének időpontjában szolgálatot teljesített — igénye lenne abban az esetben, ha még tényleges szolgálatban állana. Ez a százalék, ha a nyugalombahelyezett közszolgálati alkalmazottnak a beszámítható szolgálati ideje : 15 év, vagy ennél több, de 30 évnél kevesebb, akkor 85, ha 30 év, vagy ennél több, de 35 évnél kevesebb, 90, ha 35 év vagy ennél több, de 40 évnél kevesebb, 95 s ha 40 év vagy ennél több, akkor száz százalék«. Ugyanezt a rendelkezést adta ki a kormány, az özvegyek és árvák ellátási dijait illetőleg is. Most a jelenlegi törvényjavaslattal a kormány saját rendeletét helyezi hatályon kivül, a kormány saját rendelkezéseit nem veszi figyelembe, hanem egyszerűen túlteszi magát rajtuk és a nyugdijasokat figyelembe sem véve, jön egy javaslattal, amely az illetményeket rendezi, s amely a szolgálatban levő, aktiv alkalmazottak illetményeit f eljavitja és ugyanakkor a nyugdijasoknak, özvegyeknek és árváknak semmiféle nyugdijemelést nem biztosit. (Rupert Rezső : Ez ellenkezik a szanálási törvénnyel !) Épen azt citáltam. Törvényellenes is a kormánynak ez az álláspontja és nem tudom megérteni, hogyan akarja a kormány a törvénytiszteletet keresztülvinni, ha ő maga jár elől rossz példával, ha saját rendelkezéseit, a fennálló törvényeket sarokba dobja s mellőzi azokat a rendelkezéseket, amelyek egyenesen elő vannak írva. (Rupert Rezső : A kifacsart citrom nem kell !) Annál inkább szomorú ez, mert itt az a látszat, mintha a kormány csak arra helyezne súlyt és csak azoknak az ügyével foglalkoznék, és azoknak a helyzetén akarna segíteni, akik aktív szolgálatban vannak, tehát akikre szüksége van, ellenben azokat, akikre már nincsen szüksége, akik egy becsületes életen keresztül, becsületes munkával állottak a hazának, a nemzetnek és a köznek szolgálatában, de most már nem használhatók, félredobja, semmibe sem veszi. Ez nagyon kellemetlen visszahatást fog szülni, a közhangulatot is el fogja teljes joggal keseríteni. Én csak azon csodálkozom, hogy az aktiv alkalmazottak nyugodtan nézik a kormánynak ezt az intézkedését. Erről a helyről figyelmeztetem őket, hogy több szolidaritást tanúsítsanak nyugdíjas kartársaikkal szemben. (Helyeslés a baloldalon.) Számítsanak arra, hogy előbb-utóbb ők is nyugdijasok lesznek, és akkor szükség lesz arra a szolidaritásra, arra az összetartásra, a közös szenvedéseknek közös erővel való elviselésére, a kölcsönös támogatásra. (Rupert Rezső: Különben nincs erkölcsi