Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-441

442 A nemzetgyűlés 441. ülése 1925, állandóan pontosan megjelentek volna az ülések megnyitásakor, nem ugy, mint a magasabb hivatalokban szokás, a hivatalos időnek második, vagy harmadik órájában, akkor a Ház, tekintettel a köztisztviselő képviselők nagy számára, mindig tanácskozóképes lett volna. Azért bátorkodom ezen szakasszal szemben törlést indítványozni s e helyett, mint uj szöveget, a következőt indítványozni (olvassa) : »Állami, törvényhatósági vagy községi alkalmazottak az 1901. évi XXIV. t.-cikkben felsorolt kivételektől eltekintve, országgyűlési képviselővé történt megválasztásuk után a választás igazolását követő nappal nyugdíjazandók, illetve végellátás alá vonandók«. Ha el is fogadjuk azt az elvet — és erről végre lehet beszélni, — hogy a tisztviselő is megválasztható legyen, nem tartom kívánatosnak, hogy megkönnyítsük a hivatalnoki pályán működök részére a képviselővé való választást, akkor is helyesebb az az álláspont, hogy nem tartom szükségesnek és kívánatosnak ennek a megkönnyítését. Ez az adminisztráció jóságára való tekintettel történik. Ha a jó tisztviselő az adminisztrációból, amely adminisztráció szükségszerűen kellene, hogy a politikától távol, a politikai pártviszályok fölött álljon, belevonatik az aktiv politikába, akkor előállhat az a lehetőség, hogy a tisztviselő, később mint képviselő, vissza akar menni az adminisztrációba és nagyon kétséges, hogy ilyen hosszabb időszak után az ő ujabb hivatalnoki működése auspiciumok mellett indulhat-e meg, mint folyt volna akkor, ha ő hivatalban maradt volna. Igenis azt tartom, hogy a jó adminisztrációra szükség van és épen a jó adminisztráció szempontjából nem tartom kívánatosnak, hogy az adminisztrációt az aktiv politika kedvéért otthagyják, — tegyük fel — a legjobbak és legalkalmasabbak, semmiesetre sem tartom azonban nj^ereségnek törvényhozási szempontból, hogyha a kevésbé alkalmas vagy az átlagtisztviselő választatik meg törvényhozónak. Egyébként is azt hiszem azonban, hogy megszivlelés tárgyát kell, hogy képezze az, hogy most, mikor Magyarországban az intellektuellekben feltétlenül túlbőség van ; amikor aránytalanul nagy a B-listára helyezett és egyéb nyugdíjas tisztviselők száma, lehetővé tegyük azt, hogy egyfelől állásokat szüntetnek be, az állások betöltőit B-listára teszik, másrészt azoknak, akiket a véletlen behozott a törvényhozásba, módot nyújtsanak arra, hogy ők állásukat megtartsák és mint teljesjogu köztisztviselők, továbbra is működjenek. Azt hiszem teljesen eleget teszünk a jogosság követelményeinek, hogyha az illető tisztviselő megkapja azt a nyugdíjat, amely az ő megválasztatása pillanatában esedékes és ha később a nyugdíj általában emelkedik, akkor automatice az illető nyugdíja is emelkedjék. Még mindig meg van a lehetősége, hogy az igy nyugdíjazott tisztviselő utóbb, ha politikailag nem akar már tovább működni, ismét a hivatalnoki pályára lépjen, ha ez az illetékes körök meggj^őződésével megegyezik. De eltekintve attól, hogy ezt az elvi szempontot leszögezvén, teljesen ellentétes álláspontra jutok a javaslattal, bátor vagyok még megjegyezni, hogy a javaslat, mint ilyen is, még ellenkező elvek alapján állva is nagyon sok illogikus rendelkezést tartalmaz. Teljesen illogikus szerintem az, hogy »a közszolgálati alkalmazott országgyűlési képviselői megbízatásának tartama alatt képesítésének megfelelő magánfoglalkozást akadálytalanul folytathat«. Ez először is lehetővé teszi azt, hogy ügyvédi kvalifikációval rendelkező tisztviselők, akik egyébként a közigazgatásnál, vagy a birói pályán működtek, akkor, azalatt az idő alatt, amikor ők tényleges tisztviselőknek tekinthetők, mert nem mentek iryugdíjba, ügyvédi irodát nyissanak, vagy más képesítésüknek megévi (július hó 4-én, szombaton. felelő magánfoglalkozást űzzenek. (Tamássy József : De ha meg van hozzá a kvalifikációja !) Lehet kvalifikációja, de ha valakinek meg van a kvalifikációja, ne akarja az illető azt kerülő utón érvényesíteni. Elvi álláspontom az, hogy az a tisztviselő, aki, — ha a javaslat alapján állunk, — meg akar maradni tisztviselőnek és nem akar nyugdíjba menni, semmiesetre sem részesíthető kedvezményben többi tisztviselőtársával szemben, akik nem aktiv állapotban vannak. De hogy a biró megválasztatván képviselőnek, maradjon meg bírónak és mint biró működjék ügyvédként, amit kasz lehetővé tesz, ez teljesen abszurdum. Hogy azután olyan mérnökök és egyéb kvalifikációs egyének, akik mellékfoglalkozást, mint tisztviselők nem űzhetnek, azon körülmény folytán, hogy ők képviselőkké választattak, tisztviselőtársaikkal szemben előnyben részesüljenek és azonfelül tulajdonképen még azt a nem egészen fair előnyt is élvezzék, hogy azt a magánfoglalkozást, mint képviselők saját magukra nézve előnyösebben, társaikra nézve, mint konkurrensek, hátrányosan és kedvezőtlenül érvényesíthessék, ezt én erkölcsi szempontból nagyon is kifogásolható rendelkezésnek tartom. Nem tartom logikusnak és észszerűnek, — lehet, hogy tisztán gyakorlati szempontok járultak hozzá ahhoz — hogy a 6. pont azt mondja (olvassa) : »Az a közszolgálati alkalmazott, aki megválasztásakor a nyugdíjra jogosító szolgálati időt még nem töltötte be, végkielégítést kap és ezzel közszolgálati viszonya teljesen megszűnik.« Amig az egyiknél, aki megszerezte a nyugdíjazásra a jogot, ez a viszony nem szűnik meg, az tart tovább, s az illetőnek képviselői működése alatt eltöltött idő a javaslat szerint beleszámít a nyugdíjába : addig a másik, aki épen olyan tisztviselő, csak azért, mert valamivel kevesebb szolgálati ideje van, megszűnt tisztviselő lenni, habár talán még sem lehet azt állítani, hogy azért, mert valószínűleg fiatalabb, ipso facto kevésbé alkalmas a törvényhozói működésre és könnyebben elhelyezkedhetik, mert magábanvéve az elhelyezkedés ezekre nézve sem olyan könnyű. Ezt sem tartom helyesnek, mert én kívánatosnak tartom, hogy ha valamely elvi alapon állunk, azt az elvet az egész vonalon érvényesítsük. Azonkívül veszedelmesnek tartom a tervezetnek azt a 11. pontban foglalt intézkedését, hogy a kormánynak, illetőleg az állások felett rendelkezőknek belátásától függ, hogy az országgyűlési képviselővé választott tisztviselő hogyan soroztatik be azután az állásokba. Ez megint teljesen abszurdum, mert ha a javaslat álláspontja helyes, akkor semmiesetre sem lehet ezt az egyes kormányhatóságok önkényétől függővé tenni, hogy az egyiket visszahelyezem, a másikat pedig nem. Én tisztelettel azzal a kérdéssel fordulok a nemzetgyűléshez, tegye megfontolás tárgyává az általam előhozott érvek alapján azt, hogy a leghelyesebb és a legkorrektebb álláspont mégis csak az volna és közmegnyugvást is az keltene, hogy az a köztisztviselő, akit megválasztottak, mandátumának elfogadása után — én helyesebb időpontnak látom az igazolást — automatice nyugdíjazandó, mert akkor neki, mint törvényhozónak teljesen biztosítva van a szabadsága, mindenesetre jobban, mint akkor, ha neki kalkulálnia kell, hogy ő még az állásába visszamehet, ami valószínűleg akkor történik meg, ha az illető gutgesinnt, feltéve, hogy kormányváltozás nem áll be, vagy pedig hogy az az ő visszavétele jogainak csorbítása nélkül történik. Ennyire függő viszonyba hozni a törvényhozókat Magyarországon nem volna helyes, ahol a függő viszony amugyis túl nagy, ahol különösen ujabban egy általános centralizáló jelenség mutatkozik, még ott is, ahol ezek a centralizáló