Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-440
438 A nemzetgyűlés 440. ülése 1925. évi július hó 3-án, pénteken. Perlaki György jegyző (olvassa a 183. §-t.J: Cser Li József! /Felkiáltások balfelöl: Holnap! — Felkiáltások jobbfelöl : Halljuk ma !) Cserti József : T. Nemzetgyűlés ! A 183. § örvendetes haladást mutat, amennyiben a nemzet egyik legértékesebb elemének, a köztisztviselőknek is lehetővé teszi, hogy a parlamentbe bevonulhassanak, ellentétben a régi parlamentekkel, amelyek csak grófoknak, a mágnásoknak és a jogászoknak a parlamentjei voltak. Helyeslem ezt a szakaszt a maga teljes egészében, helyeslem, hogy a köztisztviselők felléphessenek képviselőknek és helyeslem azt is, hogy fizetésük olykép álíapittassék meg, hogy az megfeleljen a megválasztási időben őket megillető nyugdijuknak. Különösen helyes a törvényjavaslatnak az az intézkedése, hogy a köztisztviselő mandátumának lejárta után visszatérhessen félbeszakított pályájához. Ennek a szakasznak érlelnie lulajdonképen ezekben domborodik ki. A 10. bekezdésnek utolsó mondata azonban nekem nagyon aggályos. Az első mondat lehetővé teszi a köztisztviselőnek, hogy mandátumának lejárása után korábbi állásába visszatérhessen, azonban a második mondat már azt mondja, ha ez nem volna lehetséges, a rendelkezési állapotba kell tenni. (Kiss Menyhért : Ha ellenzéki !) Vagyis ez a mondat áthúzza az elsőnek az intézkedését. Az egész bekezdés t. i. igy szól (Olvassa): »A közszolgálati alkalmazottak országgyűlési képviselői megbízatásának megszűnése után korábbi állásába kell visszahelyezni. Ha ez nem volna lehetséges, rendelkezési állapotba kell tenni ; ha pedig két év alatt nem volna elhelyezhető, őt szabályszerű elbánás alá kell vonni.« Mit jelent ez t. Nemzetgyűlés és t. köztisztviselő képviselőtársaim? Azt jelenti, ha az a köztisztviselő képviselői működése alatt nem táncol ugy, mint ahogy a kormány fütyül, akkor rendelkezési állományba kerül Épen azért kérem, hogy törültessék a szövegből a 183. § 10. bekezdésének utolsó mondata, amely igy hangzik: »Ha ez nem volna lehetséges, rendelkezési állapotba kell tenni ; ha pedig két év alatt nem volna elhelyezhető, őt szabályszerű elbánás alá kell vonni.« Nincs olyan köztisztviselői állás hogy azt helyettessel be ne lehessen tölteni. Vannak itt t. képviselőtársaim közölt szolgabirák, orvosok, ministeri tisztviselők s van egy tanár képviselőtársam is. Mindnyájuk állása helyettesíthető. Már most mi történik, ha t. tanár képviselőtársam nem fog ugy deferálni, mint a kormány kívánja? Az történik, hogy tudomására fogják adni, hogy állása megszűnt és két év múlva elbocsátják. Ha tehát a kormánynak a célja tiszta, nyújtson módot arra, hogy az illető köztisztviselő képviselői minőségében ne legyen ehhez kötve, hanem visszatérhessen pályájához. Méltóztassék tehát az általam kifogásolt szöveget törülni. Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Farkas Tibor ! Farkas Tibor : T. Nemzetgyűlés ! Az idő előrehaladott voltára való tekintettel tisztelettel kérem a t Nemzetgyűlés szives hozzájárulását ahhoz, hog}' felszólalásomat holnapra halaszthassam. [Helyeslés.) Elnök : Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy Farkas Tibor képviselő ur beszédét' a legközelebbi ülésen mondja el ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az engedélyt megadják, szíveskedjenek felállani. /Megtörténik.) Többség ! A Nemzetgyűlés az engedélyt megadta. Ennek következtében a napirendre tűzött tárgy vitáját félbeszakitom. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, Puky Endre képviselő ur, mint a bírálóbizottság elnöke kivan jelentést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Pnky Endre : T. Nemzetgyűlés ! Az I. számú bírálóbizottság a tegnapi napon tárgyalás alá vette Nagy Vince képviselő ur megválasztása ellen Barna László és társai debreceni lakosok által beadott panaszkérvényt. A bírálóbizottság érdemi határozatot, Ítéletet hozni nem tudott, mert abban a meggyőződésben van, hogy ennek nyugodt lelkiismerettel leendő meghozatala előtt egyes ténykörülmények tisztázása elkerülhetetlen. Azért ezekre nézve vizsgálatot rendelt el és vizsgálóbiztosul kijelölte tagjai közül Hedry Lőrinc bizottsági tag urat. Amidőn ezt a jelentést és a hozott végzést bemutatom a mélyen t. Nemzetgyűlésnek, egjmttal kérem, méltóztassanak Hedry Lőrinc képviselő nrat, mint vizsgálóbiztost kiküldeni. Elnök : A vitának helye nem lévén, felteszem a kérdést, méltóztatnak e a bírálóbizottság azon javaslatát, hogy a Nagy Vince képviselő ur panaszszal megtámadott választásának megvizsgálására Hedry Lőrinc képviselő ur küldessék ki vizsgálóbiztosul! elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség! A Ház a javaslatot elfogadta. Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Felhívom Hedry Lőrinc képviselő urat. hogy a házszabályok 80. §-ában előirt eskületétele végett a terem közepére jönni szíveskedjék. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az eskümintát felolvasni. Perlaki György jegyző' (olvassa az eskümintát. Hedry Lőrinc leteszi az esküt.) Elnök : Az eskü letétetett. Most javasolom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, szombaton, folyó hó 4-én délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki: 1. az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvéiwjavaslat folytatólagos tárgyalása ; 2. az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javításáról, a beruházásokról és egyes adóügyi rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak e javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik az inditványkönyv felolvasása. Kérem a jegyző urat, hogy az inditványkönyvet felolvasni szíveskedjék. Perlaki György jegyző : Az inditványkönyvben bejegyzés nincs. Elnök : Tudomásul vétetik. Következik az interpellációs-könyv felolvasása. Kérem a jegyző urat, hogy az interpellációs könyvet felolvasni szíveskedjék. Perlaki György jegyző (olvassa) : Dénes István — az igazságügyministerhez — a földreform tárgyában — szóval ; Eőri-Szabó Dezső — a belügyministerhez — a magyaratádi községi jegyző elleni vizsgálat tárgyában — szóval ; Rupert Rezső — a földművelésügyi, kereskedelemügyi és pénzügyi ministerekhez — a bortermelés és borkereskedelem válsága tárgyában — szóval ; Peyer Károly — a pénzügyministerhez — a bankok pénzügyi politikája tárgyában — szóval ; Lendvai István — a belügyministerhez — a magyarországi szociáldemokrata párt külföldi öszszeköttetései és szakszervezeteinek működése tárgyában — szóval ; Peyer Károly — a kereskedelemügyi ministerhez — az iparfelügyelők jelentéseiről — szóval ; Peyer Károly — a honvédelmi ministerhez — MOVE, a tényleges katonatisztek közti propaganda tárgyában — szóval; Peyer Károly — a honvédelmi ministerhez — a katonatisztek önvédelmi szervezete tárgyában — szóval ;