Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

À nemzetgyűlés 431. ülése 1925. maga az állam nem rendelkezik megfelelő összegekkel, de felhasználta mindazokat a szerveket, amelyek erre alkalmasak ; ilyen pl. a Pénzintézeti Központ, továbbá messzemenő jóindulatot tapasztaltam nem egy kérdés megoldásánál a Nemzeti Bank részéről is, ugy hogy mégis csak sikerült a legelemibb szükségletekről gondoskodni. Most csak egypár adatot fogok elmondani. Ezeknek a szerveknek igénybevételével — beleszámitva a Postatakarékpénztárat is, amelynek betétjeit sokszor használtam arra a célra, hogy itt kamatoztassanak és végül a 15 millió aranykoronát, amelyre külön felhatalmazást kaptam a felhatalmazási javaslatban — a vetőmaghitel részére 28 milliárdot tudtunk juttatni, amelyből 17 milliárd esett a kisgazdatársadalomra. Az Okh-nál felemeltem az állam üzletrészjegyzését 15 milliárddal és ugyancsak a Postatakarékpénztári betétekből 50 milliárdot ott helyeztünk el. A szol ököl csönre adtam 20 milliárdot ; a falusi kislakás-akcióra az állam részéről 2 milliárd üzletrészjegyzéssel vettem részt. Tenyészállatok beszerzésére 30 milliárdot tudtunk biztosítani. A földhitel rendezésére a Nemzeti Bank támogatásával 90 milliárdot fordítottam. A mezőgazdaság tehát kapott 235 milliárdot, mint rövid lejáratú kölcsönt és még 22 millió aranykoronát, mint hosszú lejáratú kölcsönt fogok kibocsátani. Csak azt kívánom megjegyezni, hogy bár részemről minden megtörtént, hogy a nagyközönséget megfelelően tájékoztassuk, mégis ugy látszik, az érdekeltek nincsenek eléggé tisztában ezzel a kérdéssel. Ez a 22 millió korona hitel rendelkezésre áll a megjelölt intézeteknél, a Földhitelintézetnél, a négy banknál, altruista intézményeknél és egypár középbanknál. Ott kell jelentkezni és különösen a földreform alapján szükséges igazolványokat kieszközölni, amelyek vagy a teljes mentességet, vagy bizonyos százalékmentesitést mondanak ki. Ennek a kölcsönnek körülbelül megvan a szerződés tervezete is, ugy, hogy a hitel felvételének semmi akadálya nincs. Ezzel szemben csak azt akarom megjegyezni, hogy ugyanakkor a legkomolyabb tárgyalásokat folytatjuk kifelé és ugy látom, hogy valamely megoldási tervezet fog jelentkezni, mert hiszen az állam nem igen lesz abban a helyzetben, hogy ezeket folytatni tudja. Várható azonban, hogy a külföld részéről komoly érdeklődés mutatkozik, ha látják, hogy ennek az üzletnek igenis, nagy ereje van, ugy, hogy remélni lehet, hogy ebben a tekintetben a kérdés kedvező megoldásra jut. Ami az ipart illeti, a Pénzintézeti Központ utján ennek alimentálására is törekedtünk. Ezt nem tudom annyira számbelileg kifejezni ; a pénzintézeti vezetőség 250—300 milliárdra becsüli, talán lehet több, talán kevesebb, inkább több, mert hiszen tulaj donképen a pénzintézeteken át történik a hitel igénybevétele, nem annyira közvetlen formában. Ugyancsak ez történt a kereskedelem támogatására is, ahol tulajdonképen a pénz nagy része a Nemzeti Banknál állt a kereskedelem rendelkezésére. Emellett tatarozási hitel részére 200 milliárdot eszközöltünk ki a Nemzeti Bank utján. Ez még most is rendelkezésre áll ; a terminust meghosszabbítottuk novemberig s a hitelt két év alatt kell törleszteni. Hiszem is, hogy most, amikor olyan adókedvezmények jönnek/ amelyeket röviden csak ugy fejezhetek ki, hogy 60%-ig az állam tataroz, ezt erőteljesebben fogják igénybe venni. Bámulatos dolog : a törvény megvan, mégis mindenki várja a végrehajtási utasítást, ahelyett, hogy nem bürokratikus módon, hanem a maga részéről igyekeznék a kérdést megoldani. Külön kívánok foglalkozni a városok kölcsönügyével. (Halljuk ! Halljuk !) Azt látjuk, hogy a városok már hosszabb idő óta jelentkeznek kölcsönkéréssel. Ez érthető is, hiszen hosszú időn át semmiNAPLô. xxxrv. évi június hó 22-én, hétfőn. \1 féle befektetést sem tudtak tenni, semmiféle üzemjavítást nem tudtak eszközölni, stb. Természetszerűleg most, a 12. órába jutottak, hogy a megrongált üzemeiket helyreállítsák és ezáltal rentabilitásukat is lehetővé tegyék. A kormány kezdettől fogva a legbehatóbban foglalkozott ezzel a kérdéssel és tiltakozom minden olyan beállítás ellen, mintha a kormány részéről bárki megakadályozta volna városi kölcsön felvételét. Példákra is hivatkoznak itt ; Rupert igen t. képviselőtársam bizonyos személyi — mondjuk óvatosan — kiélezéssel és feltalálással szóvátette ezt az ügyet egy írásbeli interpellációban. Megnyugtatom a képviselő urat, hogy az illető személynek semmi köze nincs ehhez a kölcsönhöz. (Rupert Rezső : A sajtó tele van vele !) Hogy miről beszélnek, arról jobb hallgatni, mert a 99 százaléka és nem tudom hány ezredrésze sem igaz annak, amit beszélnek. A helyzet az, hogy tényleg két város jelentkezett : Debrecen és Baja. Nem akarok most olyan kis részletkérdésekre kitérni, hogy a városok nem voltak tisztában azzal, hogy a leglényegesebb feltétel a kötvény kibocsátása és ái folyamának tartása. Nem tudták megérteni, hogy az mit érdekel bennünket. Természetesen aki kissé foglalkozik a közhitel kérdésével, tudja, hogy ezzel minden közhitelt egy nap alatt tönkre lehet tenni. Mindezek ellenére előírtuk a feltételeket, amelyek mellett igenis megengedjük egyes városoknak a kölcsön felvételét, amennyiben hozzá tudnak jutni. Ez abszolúte nem nehéz feltétel ; semmi egyebet nem kívánunk, csak azt, hogy a kölcsönkötvény kibocsátásáról az árfolyamtartásról gondoskodjanak. Ez a sine qua non. A másik kérdés az, hogy tessék nekünk komoly formában prezentálni a szükséges biztosítékot. Mert én nem vagyok hajlandó beugrani annak az ezer és ezer ügynöknek, akik a külföldet beutazzák (Élénk helyeslés a jobboldalon.) — majd rá fogok térni számbelileg is — a városi kölcsönökkel és ugy tüntetik fel az országot, mintha nagy eladósodás kezdetén állanánk. Ezek az ügynökök, akik azt hiszik, hogy a kormánytól ki tudnak eszközölni megbízólevelet, a legkártékonyabb elemei közgazdaságunknak (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) A városok 117 milliós kölcsöntervezetet dolgoztak ki. A külföld részéről nagyon sok oldalról indultak meg a tárgyalások, amelyek jórészt akörül mozogtak, hogy állami garancia legyen és egyetemes felelősség a városok részéről. Ami az elsőt illeti, ez meg nem oldható, mert — amint méltóztatnak tudni — állami garanciát a népszövetséggel való megállapodás értelmében nem adhatunk, a városok pedig nem hajlandók egyetemes garanciára. Ennek meg is van a maga^ magyarázata, amire most nem akarok kitérni. Én tehát olyan irányba tereltem ezeket a tárgyalásokat, hogy kerestem azt a megoldást, amely a kérdést mindkét fél szempontjából dűlőre viszi. Azért állítom ezt, mert a városi kölcsönökre vonatkozó tárgyalások ügye olyan fázisban van, hogy ha megtudunk állapodni az árfolyamot illetőleg, akkor azok befejezéshez jutnak. Ennek tisztán ez az egy akadálya van még, minden más tekintetben megegyeztünk, Kénytelen voltam azonban a városok hitelszükségletét, amiről a városok tudnak, leszállítani — mert hiszen ők is bele lettek vonva a tárgyalásokba — 50 millió aranykoronára, és pedig azért, mert azt hiszem, a városoknak sem érdekük, hogy túlterheljék magukat adósságokkal. Ezzel szemben fedezet volna az állami jellegű közszolgáltatásokból a városokat illető bevételi források és pedig a kereseti adó és a forgalmi adó és természetesen további biztosítékul le volnának kötve, amennyiben a kölcsönszolgálat veszélyeztetve volna, a városi fogyasztási adók és ezenkivül a városi 3