Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

216 A nemzetgyűlés 436. ülése 1925. stabil valutában, amely annál stabilabb volt, mert az ára azóta emelkedett, tehát javuló valuta volt; egy ilyen valutában adott kölcsön 20%-je után megint számítja, akár csak a kosztpénznél a kamatokat, méltóztassék megállapítani, hogy ez épugy az uzsoraszakasz alá esik, mint ahogy régen a békebeli stabil pénznél az uzsora bűntettét vagy vétségét állapították meg azok az esetek, amidőn mások szivtelenül kihasználták a szorult helyzetben levő emberek szerencsétlenségét. Azután, amint ezt magamban elhatároztam és most ennek eleget is tettem, tovább gondolkoztam azon, hogy mivel a keresztényszocialista pártnak azt az álláspontját, hogy a kormánnyal szemben bizalmatlansággal viseltetik, általánosan ismeri a t. Nemzetgyűlés, szükséges-e és érdemes-e mégis élni a szólás jogával és ezt külön is leszögezni és hogy ez alkalommal vájjon célszerü-e és szükséges-e érinteni a politikai helyzetnek azokat az érzékeny sebhelyeit, amelyekről előttem szóló t. képviselőtársam is szólott, mint amilyen a szanálás vagy gyógyítás okozta halálos " betegség, amilyen a választójog címe alatt ennek az indemnitási vitának megkezdése előtt tárgyalt jogfosztás, hogy beszéljek-e a jogszolgáltatásnak legújabb érdekességéről, a hűvösre tett tanúról, a SomogyiBacsó ügyről, emlitsem-e az »Az Újság« betiltását és hozzáfüzzem-e Rakovszky igen t. képviselőtársamnak tegnap délelőtt tett ahhoz a figyelmeztetéséhez, amelyben emlékeztetett arra a közmondására, hogy »ma nekem és holnap neked«, azt, hogy erre a bölcs közmondásra igazán jó lett volna valamivel előbb, 5—6 esztendővel előbb, 1919-ben és pedig nemcsak 1919 emlékezetes március 21-ikétől kezdődően, hanem március 21-ike előtt már január 1-én is gondolni, amikor a Pesti Hírlap szétrombolását ugy ünnepelte a Népszava, mint a sajtószabadság diadalát, amikor hasonló kalamitáson keresztül ment az Apostol-nj^omda vagy az Uj Nemzedék, amikor kifosztották a Magyar Kultúra szerkesztőségét, amikor a terrortól épugy nem volt ment a klerikálisnak titulált Uj Lap és Alkotmány, mint ahogy nem volt ment a szélsőségesen liberális Pester Lloyd, és amikor idevonatkozóan annak a tábornak felfogását, amely most leginkább — szerintem nagyon helyesen — követeteli az Az Újság betiltásával kapcsolatosan a sajtószabadság helyreállítását, a Népszava a következőképen állapította meg, figyelmeztetvén a lapokat, hogy tanuljanak a rombolásokból : »... mert a forradalom a szájára vág nyomban annak a gyáva és pimasz sajtóhadnak, amely nagymerészen kidugja a fejét a gallérjából, amióta látja, hogy nem jut a megérdemelt akasztófához. Ezekkel a sajtószabadság-banditákkal el kell intézni a dolgot — más eszközökkel !« így olvassuk a Népszava 1919 január 30-iki számában. Gondolkoztam, felvessem-e azt a kérdést, vájjon, amikor a kormány olyan nagyon rövid port csinált a kellemetlen Beniczkyvel,'hogy 24 óra alatt hűvösre tette, akkor a receptet nem szintén a Népszavából vette-e és pedig annak 1919 február 7-iki számából, amelyben az ellenzékieskedni akaró Gyöngyösiekkel szemben ezt a receptet ajánlotta (olvassa) : »Le kell bunkózni e szemtelen pimaszokat, vagy rögtön dutyiba vetni őket, hogy jó kis hűvös cella és napi nyolc órai fegyencmunka lehűtse ez orditozó betyárok vérét«. Latolgattam, figyelmeztessem-e a kormányt, hogy amikor ő bátorságot vett, ugylátszik ezeknek az 5—6 esztendő előtti példáknak nyomán és most visszafordítja a botot, gondoljon ő is ama »ma nekem, holnap neked« közmondásra és ne feledkezzék meg arról, hogy következő holnapok jöhetnek, amikor ismét más kezében lehet a bot, amikor azok hivatkozva ezekre a mostani esetekre, azt mondhatják neki; akkor te tetted évi június hó 27-én, szombaton, nekem, most én teszem, akkor én kaptam ki, most neked fizetek vissza. Mig azonban ezen gondolkoztam, anélkül, hogy valami konkrét elhatározásra juthattam volna, egyszer csak megütötte fülemet két munkásasszony disputája és ez nemcsak kizökkentett eredeti gondolatmenetemből, hanem egészen más elhatározásra is juttatott, arra az elhatározásra, hogy azt a rövid pár percet, amelyre a Ház igen t. türelmét igénybe akarom venni, arra fogom felhasználni, hogy nem ezekre a? önmagukban nagy dolgokra, de más perspektívába beállítva, csekélységekre figyelmeztessem a kormányt, hanem egy olyan kérdésre irányítsam rá a figyelmét, mint a szociális helyzet szanálása, hogy ezzel foglalkozzék a kormány, mert ime, ennek a két munkásasszonynak párbeszédéből, amelynek szem- és fültanuja lettem az 50-es villamoson hazamenet, az derült ki, hogy a nagy tömegek lelkét nem ezek a kérdések foglalkoztatják és érdeklik, nem ezek a kérdések teszik az ő türelmüket végső próbára, hanem más kérdések, a lét- és nemlét kérdései azok, amelyek őket eltöltik. Mert ime, a két munkásasszony közül — két mosónő, vasalónő, vagy ilyesvalami, amint a külsejükből megítéltem, — akikről leritt, hogy bizonyosan több a keserűség a szivükben, mint pén? az erszényükben, akiknek beszéde során meg lehetett állapítani, hogy igenis, van megfelelő gyuanyag a szivükben, olyan elkeseredés, amely a férfiakat lázitani a legalkalmasabb, mindenféle hivatásos agitátornál alkalmasabb, az egyik, amikor kezdtem odafigyelni, azt mondta a másiknak : Na, mondhatom, ugyancsak gyáva egy had ez az egész szakegyleti pereputty ! Hogy meddig tűrik még, hogy kiszívják a zsírját, velejét a munkásembernek ! Rávágja a másik : Mert buták ! — és már az öklével fenyegetődzött, mintha csak készülne nekimenni annak a tunya szakegyleti tábornak, amely nem tudja az ő jogait érvényesíteni. És folytatta tovább : Mintha csak látnám is mindegyiknek orrában a karikát, amelynél fogva csak vezetik, ámítják őket és napról-napra egyik türelempróba után a másiknak vetik őket alá . . . (Esztergályos János : Valószínűleg a Kossuth Lajos-utcaiakra gondolt ! — Szeder Ferenc : Mansz-beli hölgyek voltak azok !) Megmondtam t. képviselőtársaim, milyen hölgyek voltak. Munkásnők voltak, az én megítélésem szerint valószínűleg mosónők lehettek. (Esztergályos János : Szakszervezet a három asztalhoz !) A munkásréteg között utazván, lettem szemes fültanuja ennek a jelenetnek, amelynek további folyamán épen azt a benyomást szereztem, hogy amint ott tüzelnek már ezek az asszonyok, bizonyára fogják tüzelni otthon férjüket és mindenkit, akit ismerőseik körébe bevonhatnak és fogják lázítani bizalmi embereik ellen, szervezeteik ellen is, akik elvesztették már a bizalmat. (Haller István : A szociáldemokrata ellen épugy, mint a keresztényszocialista ellen.) Nem tudom, milyen szakegylet volt, legfeljebb a beszélgetés további folyamából következtethettem erre valamit, amikor a másik asszony belevágott az előbbinek a szavába és azt mondta : azért történik mindez, azért olyan gyávák, mert már a szervezetünk vezetői sem törődnek velünk, azok is megelégszenek azzal, hogy ők jól vannak, jól esznek és minket mindig csak hitegetnek. Mikor már ők vetik fel a kérdést, hogy meddig fognak még saját vezetőink bennünket hitegetni, hogy meddig játszanak még a türelmünkkel, _. hiszen nem birjuk tovább, mikor azt mondja ez az asszony : Hiszen most is, hogy hazamegyek, otthon éhes kölykök várnak, de a szatyromban nincs kenyér 1 — akkor én ugy látom, hogy elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor a nélkülöző tömegeket már a türelemre int és is dühiti, és elfordulnak