Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

210 Â nemzetgyűlés daß. ülése 1Ô25. évi június hó 27-én, szomhaíon. ségbe kerül. Méltóztassék megállapítani, hogy ebből a pénzből hány szegény embernek lehetne lakást szerezni vagy, hogyha csak munkanélküli segélyre forditanók ezt az összeget hány nyomorgó és munkához nem jutó szegény munkáscsaládnak lehetne ezáltal munkanélküli segélyt juttatni, amire az ország szempontjából sokkal nagyobb szükség volna, mint a kormányzóság nagy udvar­tartásának fentartására. (Györki Imre : Hány árvát lehetne ebből felruházni ?) Amig tehát a háború rokkantjai havi 16.000 korona segélyt kap­nak, addig a magyar kormánynak van pénze arra, hogy a kormán3 T zóság udvartartására évenként 18—20 millió aránykoronát, sőt ennél még lénye­gesen többet is adjon ki. Mi panaszkodunk arról, hogy szegény, lerongyolt, agyongyötört ország vagyunk, amikor pedig olyan nagy fényűzést űzünk, hogy az diszére válnék a nagy angol biro­dalomnak is. Nekem véletlenül alkalmam volt megtekin­teni egy vitézi szék avatási ünnepélyt. Az ilyen vitézi szék avatási ünnepély Magyarországon, hogy ugy mondjam, majdnem minden hónapra esik (Strausz István : Minden évben csak egyszer !) Azon a vitézi szék avatási ünnepély alkalmával — hogy ne mondjak sokat — legalább 20—30 hivata­los auto gördül ki és az ünnepélyt olyan fényűző pompával tartják meg, amilyent talán csak az angol királynál lehet tapasztalni, de nem a szegény, lerongyolt, agyonnyomoritott Magj^arországon. (Pikler Emil : A japán mikádónál van csak ez !) Nem volna-e helyesebb és jobb, ha ezt a nagy pará­dét, ezt a nagy ünnepélyes felvonulást beszüntet­név és ezeket az összegeket a háború rokkantjainak segélyezésére fordítanák, azokat segélyeznék ezek­ből ? (Zaj.) A kormányelnök ur és a minister urak is több izben szóvá tették azt, hogy mi osztáluralomra törekszünk, osztálypolitikát folytatunk. Ha azon­ban megnézzük mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány törvényben vagy rendeletben foganatosított Magyarországon, megállapíthatjuk, hogy osztálypolitikát mi nem követünk, hanem a kormány folytat akkor, amikor minden jogot, minden szabadságot és a kisebb teherviselést a gazdagok számára biztosítja, a másik oldalon pedig minden terhet a szegény, dolgozó néposztály vállára rak és emellett semmi néven nevezendő szabadságjogot nem biztosit számára. Súlyosbítja ezt a körülményt az is, hogy nemcsak a kormány teszi ezt, hanem a kormány intézkedésein túl­menően a vidéki hatóságok is a munkásság minden megmozdulását, minden mozgási szabadságát úgy­szólván lehetetlenné teszik, vagy legalább is lehe­tetlenné kívánják tenni. Csak néhány dolgot hozok fel, t. Nemzet­gyűlés ! Méltóztatnak tudni, hogy Magyarország munkássága szakszervezetekbe tömörülve ipar­kodik és igyekezik a maga gazdasági érdekeit meg­védelmezni. De akármennyire iparkodnak, akár­mennyire igyekeznek tisztán gazdasági téren meg­maradni és tagjaik megélhetését biztosítani, ez számunkra nincs lehetővé téve, mert a kormány közegei uton-utfélen üldözik, elnyomják és moz­gási szabadságukban megakadályozzák azokat a munkásokat, azokat az egyéneket, akik gazdasági érdekeik megvédése szempontjából szervezkedni akarnak. Azt kérdezem, mit csinált volna a kor­mány az elmúlt két-három év alatt és mit csinálna ma, ha nem volnának ezek a szakegyesületek, amelyek munkanélküli segéllyel látják el azokat a tagjaikat, akik a kormány hibájából és rossz gaz­dasági politikájából folyóiag nem tudnak munkához jutni és kénytelenek volnának vagy külföldre menni, vagy ha nem mennének külföldre, itt az országban bűntényeket elkövetni, hogy nyomo­rúságos életüket egyik napról a másikra fenn tudják tartani. A szakegylet áll oda és támogatja anyagi­lag és erkölcsileg azokat a tagjait, akiknek a támo­gatása nem a szakegyletnek, hanem az államnak volna kötelessége és feladata. Igen t. Nemzetgyűlés ! Nem vagyunk bizalom­mal a magyar kormánnyal szemben azért sem, mert, — mint méltóztatnak látni. — a háború után az ötödik-hatodik évben vagyunk és még mindig, •—, hogy ugy mondjam, — kilengések birodalmában vagyunk, még mindig előfordulnak olyan esemé­nyek, amelyek egy jogállamban elő nem fordulhat­nának, és még mindig szabadon járnak azok, akik a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedete­ket követtek el. Igaz, hogy az igazságügyminister ur tegnap utalt arra, hogy négy év óta, — mint ő mondotta — óriási léptekkel halad előre a konszoli­dáció Magyarországon. Nem tagadom, hogy itt van bizonyos javulás, de azt mondom, hogy teljes kon­szolidációt kell teremteni, már pedig nem akkor van meg a teljes konszolidáció, ha — a helyettes ministerelnök ur szavaival élve — a zsidók fejét nem verik be az utcán, hanem akkor van teljes konszolidáció, ha börtönbe csukják azokat, akik bombával embereket öltek meg és akik autón embe­reket elhurcoltak és orvul meggyilkoltak. Mig tehát mindezek a bűnesetek, mindezek a bűntények nin­csenek megtorolva, addig nem lehet Magyarorszá­gon komolyan konszolidációról beszélni. Azt mondták többen a túloldalon, hogy ezeket a tetteseket nem sikerült kinyomozniuk az illetékes hatóságoknak. Méltóztassék megengedni, hogy én ezt teljes és illő tisztelettel kétségbevonjam. Én, mint egyszerű polgára ennek az országnak, vagyok bátor teljes tisztelettel kétségbevonni azt, hogy a m. kir. államrendőrség nem tudta volna ezeket kinyomozni. De feltűnik az eset azért is, mert tud­juk, hogy mindent ki tudott nyomozni az állam­rendőrség, csak a bombavetőket és a gyilkosokat nem. Hát nem méltóztatnak arra gondolni, hogy ha előttünk nem is, de a külföld előtt furcsa színben tűnik fel az, hogy Magyarországon a rendőrség min­den bűntényt ki tud nyomozni, akármilyen későn jön is arra rá, csak tisztán és kizárólag a bomba­vetőket és azoknak a gyilkosságoknak tetteseit nem tudja elfogni, amelyeket 1919-ben és 1920-ban követtek el. Nem hiszem ezt, mert sokkal jobban ismerem a rendőrséget, semhogy ezt fel merném róla tételezni ; de ha igy volna is, akkor is a kor­mánynak kötelessége volna közbelépni és törekedni arra, hogy ha igy áll a dolog, az államrendőrség átszerveztessék, íiogy ilyen és ehhez hasonló dolgok a jövőben ne fordulhassanak elő. Különösen kifogás tárgyává kell tennem ezt akkor, amikor tudjuk, hogy a békeidőben Budapesten 1800 rendőr volt, ma pedig ebben az agyonsanyargatott, megcson­kított országban Budapesten 4500 államrendőr van, tehát több, mint a duplája a békebeli létszámnak. Kettőzött őrséget tud tehát állítani a rendőrség és kettőzötten éber figyelemmel tudja kisérni azo­kat a bűntényeket és bűneseteket, amelyek esetleg Budapest határában vagy Budapesten előfordulnak. A kormány gazdasági politikája lehetetlen politika ; mondhatnám, nincs is. Az ország fel­építésére nem törekszik, nem gondoskodik arról, hogy Magyarországon a termelő munka megindul­jon, nem gondoskodik arról, hogy Magyarországon a dolgozó népesség munkához, megélhetéshez és azonkívül tető vagy fedél alá jusson. Ezekre a magyar kormánynak — mint ő mondja — nincs semmi pénze, a munkanélküli segélyre sincs pénze, ellenben egy költséges udvartartásra van pénze a magyar kormánynak. Arra hivom fel a kormány figyelmét, hogy talán mégis jó volna és az ország j érdekében talán sokkal üdvösebb és szükségesebb I volna arra törekedni, hogy a termelő munka meg­I inditásával lehetőleg minél előbb talpra tudjuk

Next

/
Thumbnails
Contents