Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

Ä nemzetgyűlés 435. ülése 1925. évi június hó 26-án, pénteken,. 199 kellett, hogy ebben az ügyben felbujtó legyen, — akkor őt rögtön lefogják s a kormányzósértés vádját emelik ellene, ugyanakkor azonban, amikor sokkal súlyosabb bűntényről beszélnek a bíróság tárgyaló termében, amikor hatványozóan súlyosabb váddal illetik az ideiglenes államfőt, nyom nélkül tűnik el az egész kérdés a magyar közéletből s nyugodtan folytathatják kisdedjátékaikat azok, akik a bűntényt elkövették, s eszeágában sem volt az ügyészségnek, hogy ezen urak ellen vádat emeljen, s még kevésbbé volt eszeágában az, hogy az ötvenháromszoros gyilkossággal vádolt Héjjas Ivánnál kivizsgálja, kinyomozza azt, hogy ki követte el azokat a gyilkosságokat, ki volt à felbujtó, ki adott neki olyan hatalmas parancsot, olyan tágkörü felhatalmazást — mint ahogy a vádlott a tegnapi tárgyaláson mondotta — hogy senki ember fiának még olyan tágkörü felhatalmazása nem volt, mint Héjjas Ivánnak. Kérdezem ezek után az igazságügyminister urat, vájjon összeegyeztethetőnek tartja-e lelkiismeretével és jogérzékével azt, hogy akkor, amikor Beniezky Ödön sokkal kisebb dolgokért van ma is bezárva és van előzetes letartóztatásban mások, akik hatványozott bűncselekményt követtek el, még mindig szabadon járkálnak, sőt sütkéreznek a hatalom árnyékában. Fentarthatónak tartja-e ezt az állapotot és nem tartja-e azt olyan súlyos sérelemnek az igazságszolgáltatás ellen, amelyet feltétlenül reparálni kell? De akkor, amikor én ezt a kérdést itt szóvá teszem, azt is meg kell állapitanunk, hogy ez a jelenség, amelyet a Somogyi—-Bacsó-gyilkossággal kapcsolatos nyomozati ügyben tapasztalhatunk, nem újszerű jelenség, nem a Somogyi—Bacsó-gyilkossági ügyben történt meg egyedül, hanem sajnálattal meg kell állapitanunk — és itt a katonai biróság ténykedésére kell áttérnem t. igazságügyminister ur — hogy ott ugy látszik, hogy ez a dolog teljesen renszerré fejlődött. Rendszerré fejlődött 1919-ben és 1920-ban, sőt az azóta eltelt idő alatt is az, hogy mihelyt akár kormányzati, akár politikai szempontból vagy bármilyen szempontból a legmagasabb köröket érinti bizonyos bűncselekmény, az ilyen bűncselekményeket elnyomják, a nyomozást zsákutcába hajtják s lehetetlenné teszik, hogy az igazság kiderüljön és nem riadnak vissza attól sem, hogy okiratokat hamisítsanak, könyvekre dátumokat hamisítsanak és mindazt a törvénytelenséget elkövessék, amelyet az ügynek posványba juttatás érdekében el kell követniök. Már egyizben — még 1921-ben — voltam bátor szóvá tenni itt a nemzetgyűlésen, a szegedi körletparancsnoksághoz intézett átiratát, amely élénken bevilágít abba, hogy mik épen gondolták 1919-ben és 1920-ban, de még 1921-ben is az igazság felderítését, s amely bevilágít abba is, hogy hatósági szervek, hatósági közegek nemhogy az egyes bűncselekmények felderítésén fáradoztak volna, hanem minden törekvésük az volt, hogy a bűncselekményt valahogy eltussolják és ezzel elősegítették azt, hogy ezek az emberek még jobban szarvat kaptak és mégj óbban a hatalom árnyékába szegődve igyekeztek a konszolidációt itt tönkretenni s a személy- és vagyonbiztonságot teljesen megszüntetni. A szegedi körletparancsnokság ügyészének egyik, a budapesti államrendőrség főkapitányságához 1921. évi február hó 17-én intézett átiratában a következő foglaltatik : (olvassa) »Intézkedés volna szükséges aziránt, hogy mindazok az egyének, akik az itt érintett tiltott cselekmények elkövetésében a legtávolabb is közreműködtek, mielőbb elfogassanak és a m. kir. szegedi katonai körletfogházba beszállittassanak még akkor is, ha katonai szolgálatuk kétségtelenül megállapítható nem volán, mert az állampolgárok széles rétegének vagyoni és személybiztonsága sürgősen követeli, hogy valahára megszűnjenek a feljelentettekhez hasonló súlyú bűntettek, maguknak a tetteseknek és részeseknek a személye pedig biztosittassék a büntető bírósági eljárás számára. A rendelkezésre álló iratok csekély létszámából és tartalmából megállapítható, hogy az eddigi eljárás teljes eredménytelenségét a kivizsgáló izsáki csendorörs felületes, hiányos és elhanyagolt munkája mellett tekintélyes részben a kecskeméti kir. ügyészség erélynélküli és késedelmes magatartása okozta. Én mint a katonai igazságszolgáltatásnak ezen ügy ellátására illetékes szerve, a polgári hatóság példáját semmi esetre sem vagyok hajlandó követni, mert a szolgálati utasítások és a büntető törvények egyaránt követelő kötelességgé teszik a bűntetteseknek, minden kedvezés és mellék tekintet nélküli üldözését«. A szegedi katonai körletparancsnokság ügyésze tehát 1921 február 17-én kelt átiratában oktatja ki a budapesti államrendőrség főkapitányságát hivatalos hatáskörének betartására s egyúttal vádat emel az izsáki csendőrörs felületes, hiányos és elhanyagolt munkája miatt és megvádolja a kecskeméti ügyészséget, mint amely erélynélküli és késedelmes magatartásával okozta azt, hogy a tettesek kereket oldhattak. Felmerül az a kérdés, hogy mi történt ezzel az ügyésszel, aki ilyen becsületesen teljesíteni akarta a maga hivatását ? Könnyű a felelet, mert hiszen nemcsak ebben az esetben, hanem általában a hasonló esetekben mindenütt azt látjuk, hogy ahol akadt egy ügyész, egy biró, aki becsületesen, minden melléktekintet nélkül küzdött az igazság felderítéséért, attól nyomban elvették az ügyet, átszignálták más ügyészre, az illető ügyészt pedig vagy menesztették állásából, vagy olyan helyre helyezték át, hogy nem tudott már ártani semmiféle ilyen politikai bűncselekmény felderítése tekintetében. Ugyanazt a jelenséget, amelyet a szegedi körletparancsnokság ügyészségének ebben az átiratában látunk, megtalálhatjuk egy másik nagy bűncsomóban is, amely ugyancsak a katonai bíráskodás hatáskörébe tartozik. Nevezetesen megtalálhatjuk a Prónay Pál alezredes ellen folytatott hajsza ügyében, megtaláthatjuk azokban az ügyekben, amelyek megindultak Prónay ellen azóta, amióta nem teljesít aktív szolgálatot a hadsereg kötelékében, amióta szembehelyezkedett egyes hatalmi tényezőkkel, s ez a szembehelyezkedés nem volt kedves és egyes kijelentései nem fedték teljesen a kormány és egyes hatalmi tényezők akaratát. Ezért megindult Prónay ellen is az eljárásoknak egész áradata. Nézzünk ebből a nagy bűnügyi csomóból egyet-kettőt. Ismeretes még előttünk az a szomorú dolog, amikor Nyugat-Magyarországot irreguláris alakulatok, mint felkelők lepték el, akik ott az országnak ezt a szerencsétlen részét teljesen kifosztották, kirabolták, ott az élet- és vagyonbiztonságot teljesen veszélyeztették. (Zaj és ellentmondások jobbfelől. — Pikler Emil : Maga Prónay Pál igy nyilatkozik !) Ezek nem az én adataim, ezek a hadbíróság, a honvédbiróság előtt levő adatokból kétségtelenül kíviláglanak, és a feljelentések is épen erre céloznak, hogy a nyugat magyarországi felkelésben résztvett tiszteknek egy kiscíed csoportja a maga szakálára portyázott ott, azok raboltak, fosztogattak, emberi "életet oltottak ki, sőt megtörtént, hogy az u. n. Prónayzászlóalj külön kasszáját egyes tisztek feltörték, abból pénzt raboltak el és a rablott pénzből Nógrád megye egyik birtokát kibérelték és azt mint tiszti bérletet bitorolták. Amikor ez ellen szót emeltek azok a tisztek, akik ugy érezték, hogy tiszti becsületüket mélyen sérti egyes tiszt29*