Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

À nemzetgyűlés 435. ülése 1925. den képviselőnek kötelessége megvédeni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A multakban csak egy személy volt, akinek nevét sohasem volt szabad kimondani. Ez a japán mikádó volt ; senkisem tudta, hogy mi a neve, mert az ő nevének ki­mondása halálbüntetéssel járt. Mikádók Magyar­országon soha nem voltak ! (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. minister ur azt mondotta, hogy az izgató­anyagot ki kell küszöbölni közéletünkből. Én egé­szen őszintén megmondom, hogy én nem vagyok valami béketűrő, túlságosan békés hajlamú ember, (Derültség.), de higyjék el, távol áll tőlem, hogy izgassak, mert tudom, hogy egy megelégedett, megnyugodott nemzetet nem tudok felizgatni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szavakkal, ha tények nem állanak mögöttük, nem lehet izgatni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha pedig a t. minister urnák igazán szivből jövő és becsületes felhivását, amelyet az ellenzékhez intézett, — mert ugy gondolom, hogy csak hoz­zánk adresszálta — szemügyre veszem, akkor azt látom, hogy sajnos, szeretni egyedül nem lehet, ha nincs viszont-szeretet. (Derültség. — Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Huszonnégy órával később jön a t. többség a választójogi törvény­javaslatnál, annál a szakasznál, amely nemcsak a többség, hanem az ellenzék szempontjából is a legérzékenyebb, a klotürrel. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarom most ezt a teljesen immorális lépést ugy jellemezni, ahogyan megérdemli, hanem a többség szempontjából Ítélem meg a dolgot. Ezeknek a jelenlegi, úgynevezett házszabályoknak tarthatatlanságát épen ez a fellépés bizonyította be ! (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Összeáll 10—12 ember a többségben felelősség nél­kül, mert nem hiszem, hogy a kormány tudtával suba alatti megbeszéléssel történt volna, mivel ez gyáva dolog és én ezt nem tételezem fel a kormány­ról. Azt tartom tehát, hogy ez nem a kormány tudtával történt, hanem összeverődött tíz-tizenkét ember, behozták a klotürt (Szilágyi Lajos : Ambició­zus fiatalemberek !) és ezáltal az elkeseredés ujabb magvát vetették el. Akárhogyan állunk mi egy­mással szemben — ezt higyjék el nekem, magyar embernek, mert kevesen mondhatják ezt el, hiszen én majdnem 30 éven át mindig az ellenzéki pado­kon ültem — nem lehet egészséges parlamentáris élet, ha nincs egy bizonyos viszony, ha nem is barátságos, de jószívű mentalitás a különféle pár­tok között, ha nincs megértés, megbeszélés, mert ami itt játszódik le, az már a csata vége. Tudjuk valamennyien, hogy a személyes érintkezés, kapa­citálás során jönnek létre azok a nagy keretek, amelyek közt önök is, mi is nézeteinket kifelé dokumentáljuk, a dolgok azonban már többnyire eldöntötték, mire idekerülnek, ez már csak formai szankció. (Szomjas Gusztáv : Mi az oka ennek? — Rupert Rezső : Az önök gyűlölködése ! — Egy hang a jobbközépen : Miért gyűlölködnek?) T. kép­viselő ur, én nem ismerem képviselőtársamat . . . (Zaj. — Szilágyi Lajos : Be se mutatkoznak az uj képviselők az önök részéről ! — Barthos Andor : Három év óta vagyunk itt és nem is ismerjük önöket ! — Br. Podmaniczky Endre : Szilágyi soha­sem köszön az embernek, olyan büszke ! — Ugrón Gábor : Negyven évig miért lehetett megcsinálni? — Barthos Andor : Elméleti dolog ez, képviselő ur!) T. képviselő ur, én a parlamenti emlékeimből fogom kimutatni, hogy nem elméleti dolog. Álltunk mi kemény harcok céltáblájában és nagyon jól emlékszem arra, hogy Széli Kálmán egy izben megállapodott, az ellenzékkel, hogy bizonyos dol­gokat vállal O Felségével szemben és csak azok mellett a feltételek mellett fogja vállalni a minister­évi június hó 26-án, pénteken. 183 elnökséget. A megállapodás az ellenzékkel barát­ságos beszélgetések alapján jött létre. Széli Kálmán felment boldogult jó I. Ferenc József Ő Felségéhez, bemutatta neki a megállapodást írásban. A meg­állapodás egyik pontja nem talált helyeslésre, ehhez nem tudta Ő Felsége hozzájárulását meg­kapni. Akkor Széli Kálmán azzal távozott, hogy ő megállapodott az ellenzékkel és ha az ellenzék­nek csak egyetlenegy tagja is tiltakozik a kérdéses pont kimaradása ellen, ő nem vállalja a megbiza­tást. Összehivta az ellenzéket tanácskozásra — én betegen feküdtem, nem vehettem részt rajta — hozzájárultak valamennyien. Engem pedig beteg ágyamnál keresett fel Széli Kálmán és azt mon­dotta : itt van valamennyi hozzájárulás, de én azt mondottam Ő Felségének, hogyha csak" egy is az aláírók között ellenzi, nem vállalom a kormány­alakítást. Természetesen mit mondhattam és mit mondtam rá : ha mindazok a sokkal tapasz­taltabb és sokkal régibb képviselők ehhez hozzá­járultak, én a magam részéről nem vehetem ma­gamra, hogy a megállapodás meghiúsuljon, tehát természetes dolog, hogy én is hozzájárulok. Tehát, nem elméleti, hanem igen praktikus dolgok voltak azok. Hanem akkor meg volt a bizalom és akkor nem történtek ilyen dolgok. (Br. Podmaniezky Endre : Más ellenzék volt az ! — Létay Ernő : Tiszta választás volt akkor ! (Zaj a Ház minden oldalán.) Elnök : Csendet kérek ! Rakovszky István : Bocsássanak meg a kép­viselő urak, nem akarok senkit megsérteni és bocsá­natot kérek az ellenzéktől is, de ahhoz az ellenzék­hez képest, ez nem ellenzék. (Zaj bal felől. - Fel­kiáltások a jobboldalon : Ez igaz ! — Friedrich István : Sohasem volt még ilyen jámbor ellenzék ! — Pakots József : És önök mindig forradalmat kiabálnak !) Elnök : Csendet kérek ! Rakovszky István : Egy Az Újság betiltása akkor nemcsak azért lett volna lehetetlen, mert mi itt annyira felzúdultunk volna, hogy tárgyalás nem lett volna, (Zaj a szélsőbaloldalon.) hanem azért is, mert odaát szecesszió állott volna be épugy, mint ahogy megtörtént 1903 november 18-ika után, amikor az elnök csínyt követett el. Akkor a tagok legjava otthagyta a kormánypártot és frontot csinált a kormány és saját pártja ellen is. Akkor ilyen dolgot elkövetni, minden törvényes alap nélkül a magyar nép egyik legnagyobb vívmányát és büszkeségét, a sajtószabadságot ilyen brutálisan módon elnyomni és semmivé tenni nem lehetett. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) És miért ? Egy egyetlen le­közölt cikk miatt ! Deák Ferenc megszerkesztette a magyar sajtótörvényt, azzal a klasszikus mon­dással : —• hiszen a sajtótörvény csak egy mondat­ból áll, semmi egyébből — nem szabad hazudni ! (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vagy igaz, amit irnak és akkor szabad folyást kell engedni a dolgoknak vagy nem igaz és akkor bün­tetni kell. (Zaj a Ház minden oldalán.) Higyjék el, hogyha beigazolódik, hogy nem igaz, akkor meg­lett és meg lesz büntetve az újság és az ellenzék önökkel együtt fogja azt mondani, hogy itt igaz­ságot szolgáltattak valakinek, akit méltatlanul meg­támadtak. (Zaj a jobboldalon.) Ez nem ellenzéki kérdés, nem kormánypárti kérdés, hanem ez a becsületes ember meggyőződésének kérdése. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De ma nekem, holnap neked. Hogy itt egy minister hozzá­nyúlhasson a sajtószabadsághoz és száz és száz exisztenciát tönkretehessen, hogy a szabadszót meg akarja fojtani, amint azt minden bírói ítélet nélkül megtette : (Nagy zaj a Ház minden oldalán. — Felkiáltások a jobboldalon : Rágalmazott !) ezt a bíróság fogja Ítéletével elintézni. 27*

Next

/
Thumbnails
Contents