Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

l3ô À nemzeigyüUs 434. ülése 1925. évi június ho 25-én, csütörtökön. idő állna rendelkezésemre, mélyen t. képviselőtársaim, akkor hivatkoznék arra a képre, amely egyidőben nagyon divatos volt Budapesten és amely alá az volt irva : először kóstolja meg és azután beszéljen. Ezt mondanám én is, de sajnos, az idő nagyon kevés. 'Én tehát keresem az alapot ahhoz, hogy lehetséges-e részemről a kormány felhatalmazási javaslatát erkölcsi szempontból is elfogadnom ? Keresem, hogy ahhoz a bizalomhoz, amelyet a kormány tőlem és tőlünk akar, meg van-e az a bizonyos erkölcsi alap, amely feltétlenül szükséges a bizalom nyújtásához s amely nélkül a kormány joggal tőlem és senkitől ebben a Házban bizalmat nem kérhet. Miért keresem én az erkölcsi alapot ehhez ? Mit tartok én és mit tartunk mi ezeken a padokon erkölcsi alapnak ? Mi azt állitjuk és azt mondjuk, hogy a mi szempontunkból az erkölcsi kérdés felvetése az egész vonalon, a politikai és gazdasági életben, jelenti azt a nélkülözhetetlenül szükséges alapot, amely nélkül egészséges gazdasági, egészséges politikai fejlődés és élet nincs. Mi tehát azt tartjuk, hogy a társadalom egyetlen tagja, egyetlen osztálya, egyetlen politikai pártja ne iparkodjék a maga részére sem politikai, sem olyan gazdasági előnyöket szerezni, amely gazdasági vagy politikai előnyök más egyének vagy társadalmi osztályok részére hátrányt jelentenek" Ha tehát ezt a felfogásomat bonckés alá veszem, és keresem, hogy az egész társadalmi és politikai életben megvan-e ez a minimális alapja a bizalmi kérdésnek, akkor a legnagyobb sajnálatomra azt kell mondanom : hiába keresem, hiába kutatom a kormány politikájában ezt, nem találom sehol sem. T. Nemzetgyűlés ! Csak egy pillanatnyi képet vetitek elő és meg méltóztatnak látni, hogy nincs meg az a szükséges erkölcsi alap, amelyet én szeretnék, hogy itt meglegyen. Két nappal ezelőtt a választói törvényjavaslat tárgyalása alkalmával eljutottunk egy olyan szakaszhoz, amely mélyen behasit Magyarország jövőjébe s amely kérdés mélyen belevág Magyarország jövő fejlődésének lehetőségébe. Ennél a szakasznál, illetőleg a kérdésnél ez az oldal joggal elvárhatta volna, hogy mindenki, aki ebben az országban él és ennek a szerencsétlen, agyongyötört, agyonkinzott és megtépázott országnak a boldogulását akarja, minden rendelkezésre álló — hangsúlyozom — törvényes eszközzel iparkodjék ennek a lehetőségét megteremteni, ám ezzel szemben azt láttuk, hogy amikor itt. a titkosság kérdését tárgyaltuk s amikor politikai és taktikai szempontból az lett volna az ésszerű, hogy mindazokat az érveket, amelyek felhozhatók a titkosság mellett, az ellenzék, illetőleg az ezeken a padokon ülő képviselők szabadon elmondhassák, akkor meglepetésszerüleg megtörtént, — nem keresem e pillanatban, hogy egyéni akció volt, vagy pedig a kormány tudtával és hozzájárulásával történt, — hogy felállt egyik képviselőtársunk s hivatkozva az uj házszabályok egyik szakaszára, lehetetlenné tette a kritika szabad elhangzását, — hogy szabatosabban mondjam — a házszabályok ezen szakaszára való hivatkozással belefojtotta a kritika szabadságát és jogát mindazokba a szónokokba, akik demokratikus haladó irányban kivánják ennek az országnak jövő politikáját megalkotni. Itt ütköztünk bele elsősorban abba az erkölcsi defektusba, amelyről az imént beszéltem. Mert maga az a tény, hogy a kormányzópárt, illetőleg egységes párt részéről történt meg az, hogy lehetetlenné tették részünkre a szabad kritika és szabad bírálat jogát, világosan azt jelenti, hogy az egységes párt más pártok rovására magának előnyöket iparkodik szerezni. (Nemes Bertalan : Négy hétig beszéltek az általános titkosról ! — Rothonstein Mór : Addig beszélünk róla, mig meg nem lesz !) Ha tehát nem lenne semmi egyéb, mint maga ez az egyetlen egy eset, akkor sein kívánhatná a kormány és az egységespárt joggal tőlünk azt, hogy mi ezzel a felhatalmazási törvényjavaslattal szemben bizalommal viseltessünk, illetőleg bizalommal viseltessünk a kormánnyal szemben. Mert nem az egységespárt érdekéről van itt szó, hanem az ország érdekéről és az ország eminens, jól felfogott érdeke parancsolja azt, hogy az ország iparkodjék olyan iramban lépést tartani a kulturállamok demokratikus politikájával, amely lépés lehetővé teszi Magyarország részére azt, hogy a külföld, illetőleg a külföldi államok bizalmát is megnyerhesse. De van itt további anyag is a bizalmatlansághoz. A nemzetgyűlésen számtalan esetben elhangzott, hogy a magyar földbirtok az, amelyre Magyarország jövőjét alapítják és amelyre támoszkodva egyedül lehetséges a jövő Magyarország felépítése. Méltóztassék nekem megengedni, hogy én ismételten csak tagadásba vegyem ezt. Tagadásba kell vennem, mert a főbiztos ur jelentését szem előtt tartva és figyelembe véve, meg kell állapitanom azt, hogy téves az a felfogás, amely egyenesen a nagybirtokra óhajtja Magyarország jövőjét felépíteni. Téves ez a felfogás, mert hiszen az államháztartás költségvetését, kiadási és bevételi előirányzatát nézve, azt kell látnom, hogy ép az a társadalmi osztály — tehát a nagybirtokos osztály — az, amely megközelítőleg sem viseli a terheket olyan mértékben, mint amilyen mértékben neki viselnie kellene. Ez számokkal bizonyítható és iparkodni is fogok rögtön számokkal bizonyítani. Az 1924/25. évi állami költségvetés bevételeinek rovatában a következő számok vannak. Elő van irányozva erre az egy évre földadó címén 33 millió aranykorona, de nehogy félreértés legyen, ezt a 33 millió aranykoronát nem egyedül a nagybirtok fizeti, de fizeti Csizmadia András és fizeti a többi törpebirtokos is, tehát benne van az ország kisgazdatársadalma is, ép az a kisgazdatársadalom, amely veritékes munkával földjéből, 5—10 holdas birtokocskájából nem bir magának annyit kikapálni, kitermelni, hogy meg tudja őrizni azt a kis vagyonkáját, amely esetleg örökségkép maradt reá. Nem bir annyit kidolgozni és kitermelni belőle, mert mindenféle címen megterhelik, megterhelik különböző adókkal. S dolgozik Csizmadia Nagy András t. földbirtokostársam reggeltől hajnalig, dolgozik az ország sok-sokezer apró törpebirtokosa anélkül, hogy boldogulni tudna, hogy vagyonkáját szaporítani volna képes. Tehát benne vannak ebben a 33 millió aranykoronában ezeknek az apró törpebirtokosoknak is nehéz, keserves adófillérei is, a -nagybirtokososztály tehát jóval kevesebbet fizet 33 millió aranykoronánál. Ha ezzel szemben nézzük, hogy a birtoktalanok osztálya, tehát a nincstelen földmunkás, a vagyonnélküli mezei munkás, a városban élő lateiner-osztály, a magán- és köztisztviselők, az iparosok és általában a fogyasztóközönség nagy, széles rétegei, 33 millió aranykoronával szemben mennyit fizetnek, akkor azt látjuk ugyancsak ebből a költségvetési előirányzatból, hogy csupán az általános forgalmi adóból 61,750.000 aranykorona van előirányozva. Pont 100%-kai többet kell tehát egyedül csak forgalmi adó címén a fogyasztóközönségnek, az ország nincstelen dolgozó népének kiizzadni. De ez maga csak az általános forgalmi adó. Állatforgalmi adó címén — amelyet végeredményben azután nem az fizet, aki eladja és megveszi a jószágot, hanem az, aki azt el fogja fogyasztani, mert mikor az a jószág a vágóhidra kerül, ez már a fogyasztóközönség számlájára megy — elő van irányozva 7,895.000 aranykorona, cukorrépa-forgalmi adó címén 600.000 aranykorona és így tovább. De itt van pl. a gyufaadó. Mielőtt azonban erre