Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-421

À nemzetgyűlés 421. ülése 1925. pert a fővárosi és ezek között is leginkább a zsidó nők tulajdonsága. Ennek következtében nem akarok abba a hibába esni akkor sem, amikor a hat elemi kritériumát állitom fel. Hat elemi osztályt a mi polgári leányaink sohasem végeznek. Elvégeznek négy esztendőt, négy elemi osztályt és akkor már libapásztornak viszik őket. A hat elemi osztályt sohasem tudják elvégezni, vagy legalább is csak a legritkább esetben. Az ország legtöbb részében a hat elemi csak papiroson van meg, valójában nincs meg. A négy elemi osztályt is márciusban kénytelenek már bevégezni, mert a mi polgári leányainknak csakhamar részt kell venniök abban a kenyérkereső munkában, amelyet szüleik nem tudnak olyan mértékben folytatni, hogy maguknak a jólét legminimálisabb fokát is biztosithatnák. Ennek következtében a hat elemi osztály követelését keresztény és polgári szempontból is feltétlenül túlzott követelésnek tartom és szeretném, ha a minister ur hozzájárulna ahhoz, hogy legalább a hat elemit négy elemire csökkentenénk le magyar, keresztény és polgári szempontból. Szeretném, ha ez a módositás a részletes vita során, a nemzetgyűlés többsége által, határozattá emelkednék. Ennek még törvényalkotási szempontból is volna egy előnye, t. i. az, hogy kiküszöböltetnének a mellékjogcímek. A törvény ugyanis megelégszik a négy elemi osztállyal akkor, ha a nőnek három gyermeke van. Ha a törvény megelégszik négy elemi osztállyal azzal a nővel szemben, aki önálló keresettel, vagy foglalkozással bir, akkor igazán nem érteni, hogy a többi nőktől miért követeljünk hat elemit ? A magam részéről a részletes vita során határozati javaslatot szándékozom benyújtani abban az irányban, hogy a női választójognál legalább ezt az egy kritériumot, hat elemiről négy elemire csökkentsük le. (Propper Sándor : Javasolja bátran mindakettőt !) Ezzel ezt a felesleges és a javaslatot nem egyszerűsítő mellékjogcímet törölni lehetne. A választási rendszer tekintetében őszintén és határozottan kijelentem, hogy a titkos és lajstromos választási rendszer alapján állok. (Helyeslés a baloldalon.) A magam részéről e kettő között junktimot is hajlandó vagyok elfogadni, ugyanis a többségi elvet épugy igazságtalannak tartom, mint ahogy igazságtalannak tartom a nyílt szavazást. A töbségi elv és a nyílt szavazás nem mutatják az ország hű tükrét ; ez a tükör nem olyan, amelyben az ország rétegződésének, politikai meggyőződésének képe hűen visszatükrözhetne. A többségi elv a kisebbségeket tökéletesen képviseletnélküliekké teszi. ( Malasits Géza : Végre látunk egy ministert !) A kisebbségek egyes vármegyékben bírhatnak nagyszámú numerikus arányszámmal és még sincs képviseletük. Az indokolásban látunk vármegyéket, amelyek kivétel nélkül mind kormánypártiaknak vannak feltüntetve. Csak egy példát hozok fel : Borsod-, Gömör- és Kishont vármegyék kerületei kivétel nélkül mind kormánypártiaknak vannak feltüntetve. Ezzel ellentétben vannak vármegyék, így például Vas vármegye, amelyek kivétel nélkül nem kormánypárti kerületekkel rendelkeznek, holott meg vagyok róla győződve, hogy Borsod-, Gömör- és Kishont vármegyékben is van tekintélyes számú ellenzék épugy, mint ahogy Vas vármegyében is van tekintélyes számú kormánypárti kisebbség. Ezeknek valami módon érvényesülniük kellene és ennek módja megvan az arányos választási rendszer bevezetésében. (Propper Sándor : Európában már mindenütt ugy van !) Ha ezt bevezetjük, akkor egy kerület sorsát nem dönti el ötezer szavazattal szemben ötezeregy vagy ötezerkettő szavazat, mint ahogy például Bácsalmáson három szavazattal el lehetett évi június hé 4-én, csütörtökön 3 dönteni a választás sorsát. Az arányos rendszer lehetővé teszi, hogy ha a választók fele egyik, a választók másik fele a másik párton szavaz tt, akkor a kisebbség az arányos rendszer mellett egyformán megtalálja a maga képviseletét. A nyilt szavazást a magam részéről kegyetlennek tartöm és én azt hiszem, hogy a pártoknak nem vértanukra van szükségük, hanem hitvallókra. Azt hiszem, hogy nekünk oda kell törekednünk, hogj^ a pártokban a párthoz való tartozás és ragaszkodás erősen kifejlesztessék. Azt akarom, hogy a polgári pártokhoz tartozók a párthoz való tartozásukat mindenkor nyiltan és titkosan egyaránt, megvallhassák. De szükség van arra is, hogy azok az exisztenciák, melyek ki vannak téve a terrornak — és talán ezúttal először nem a jobboldali, hanem a baloldali terrorról akarok beszélni — ne legyenek kitéve terrornak, hanem meggyőződésüket a titkosság mellett szabadon érvényesíthessék. Itt, erről az oldalról, nagyon sokat beszéltek a kormány választási befolyásáról, de még nem hallottam hangokat abban az irányban, hogy a baloldalon is jelentkezik a terror. A szakszervezet terrorja nagy függésben tart egy csomó exisztenciát. Ezeket az exisztenciákat is fel kell szabadítani. Ne felejtsük el, hogy igen sokan vannak, akik a titkos szavazásnál nem veszik figyelembe szakszervezeti hovatartozásukat, mert nagyon sokan példáját tudom annak, hogy a titkos szavazásnál sokan máshova szavaztak. (Propper Sándor: A szakszervezet és a politika két különböző dolog !) Bocsánatot kérek, önök azt mondják, hogy a szakszervezetek nem politizálnak, de a gyakorlatban épen az ellenkezőjét teszik. (Csontos Imre : Fel kellene oszlatni őket ! — Esztergályos János : Tendenciózusan állítja be a szakszervezetek működését, pedig tudja nagyon jól, hogy nem igaz ! —Zaj.) Hogy a titkosság a konzervatív gondolatnak is lehet esetleg védője, erre vonatkozólag Vázsonyi Vilmos »Vörös könyvé«-bői olvasok fel egy részletet, amelyben Vázsonyi a következőket mondja (olvassa) : »Bekövetkezlíetik az a paradoxon, hogy a konzervatívok által sokat támadott titkos szavazás épen a konzervatív elemek választási szabadságát védi meg. A történelem különben erre a sajátszerűségre már mutatott példákat. A nagy francia forradalom konventi választásán a törvény szerint titkos volt a szavazás, de a jakobinusok Parisban nem tűrték el, hogy a polgárok titkosan adják le szavazatukat, hanem megkövetelték, hogy nyiltan tegyenek hitvallást forradalmi érzésükről. Minél jobban megvédik és fejlesztik a társadalmi agitációt és szervezkedést, annál kevesebb lesz azoknak száma, akiknek függetlenségét a szavazás titkosságával meg kellene védeni és annál nyíltabb és bátrabb lesz a politikai nézetek megnyilvánitása«. Mikor Vázsonyi ezeket irta, akkor még nem ismerte a szociáldemokratáknak, épen a titkosság legerősebb biveinek, a titkosság kijátszására irányuló későbbi törekvéseit. Mi már ismerjük az u. n. olasz-módszert (Pikier Emil : Dehogy ismerjük ! — Esztergályos János : Ez nem létezik ! Önök vezették be !), amelynek bevezetésével a szociáldemokrácia igenis nyilvántartja, hogy ki hogyan szavaz. A titkosságot ki akarják játszani azzal, hogy a szakszervezetek a munkások kezébe adott szavazólappal küldik tagjait a választásra, tehát tudni akarják, hogy hova szavaz a munkás. A jakobinusok után tehát ők alkotják a második terrorcsoportot, amely a titkosság kijátszására vonatkozólag intézményesen és eredményesen működött közre. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Ha ezt tagadni méltóztatnak, talán ne méltóztassék tagadásba venni a szovjet alatti választás »titkosságát.« (Esztergályos János : Ehhez nekünk