Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.
Ülésnapok - 1922-422
60 A nemzetgyűlés 422. ülése 1925. évi június hó 5-én, pénteken. gyár társadalomnak az ellenzékieskedésre, a követeléseknek és elégedetlenkedésnek fitogtatására. Nagyon komoly okok azok, amelyek ilyen megmozdulást provokálnak. Nem kivánok eltérni a napirenden lévő tárgytól, nem akarom felsorakoztatni ez alkalommal mindazokat a sérelmeket, kívánságokat és szenvedéseket, amelyeknek kutforrásai bizonyára önök előtt is nagyon ismeretesek és amelyek a már mind elviselhetetlenebbé váló munkahiányból fakadnak. Tudom, hogy ezek a megállapitások nemcsak mi reánk, magyar, iparosokra vonatkoznánk, hanem vonatkoznak a társadalom egyéb dolgozó osztályaira is. Az embernek, az államnak, a nemzeti társadalomnak fundamentuma a munka. A jó «erkölcsnek, a példás hazafiságnak, a gazdasági és kulturális előrehaladásnak nincs más eszköze. mint a munka. És én azt gondolom, hogy egy az állam polgárainak áldozatkészségéből fentartott törvényhozó testületeknek is, mint amilyen ez a nemzetgyűlés, nincs és nem lehet előbbrevaló és fontosabb feladata, mint őrködni afelett, hogy a munka folytonosan meg ne szakadjon. Normális időkben a magántevékenység a magángazdaságban, hajtva a lótfentartás ösztönétől és serkentve a szabad verseny által, megkeresi és megtalálja azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a teremtő, produktiv munka folytatásához. Ma azonban, amikor az állam a helyzet kényszeritő hatása alatt oly mélyen belenyúlt a magángazdaság életébe, elvette az annak létalapjául szolgáló anyagi forrásokat, és még mindig folyton igénybeveszi, azt hiszem, nem szerénytelen az a kívánság, hogy az államnak kellene azokról az eszközökről is gondoskodni, amelyek a munka megindulását és folytonosságát lehetővé, teszik. Azt is feltételezem, hogy a kormány, valamint a nemzetgyűlés^ minden egyes tagja ezt nagyon jól tudja és érzi és elhiszem, és bízom abban, hogy erre vonatkozólag kötelességét teljesiteni is fogja. Én tehát ez alkalommal csak ennek sürgősségére akarom felhivni a t. kormány és a nemzetgyűlés figyelmét. Tegyen meg mindent, amig nem késő és iparkodjék mielőbb, megröviditeni azokat a szenvedéseket, amelyeket a dolgozó polgárság és munkásság immár alig képes elviselni. Hogy melyek ennek az eszközei, arra nem akarok most kitérni, mert a tárgynál maradok. Ezek ma már körülbelül ugy is közhelyek, hiszen mindenki tudja, hogy csak az épitkezésnek, nevezetesen a lakásépítésnek nagyvonalú megindítása, a magángazdaság részére a termelésnek megfelelő hitelélet kialakítása a legfőbb kellék. Röviden csak a napirenden lévő tárggyal akarok foglalkozni. Amikor ilyen nagyfontosságú törvénytervezet van tárgyalás alatt, mint ez a választójogi javaslat, amely hivatva van megteremteni azt a nemzeti egységet, a társadalmi összhangot, amire a nemzet testében élő osztályoknak törekedni kell, és amire a nemzetnek oly nagy szüksége van, akkor ne méltóztassék szerény telenségnek minősiteni, ha én a gondviselés különös intézkedését látom abban, hogy mint a magyar kézművesiparosságnak egyedüli vérbeli képviselője, itt lehetek és a kérdéshez hozzászólhatok, kifejezhetem nézetemet, álláspontomat, ami nemcsak az én nézetem és az ón magánvéleményem, hanem ez a vélemény és nézet fedi annak a nagy családnak véleményét és álláspontját is, amelynek tagja vagyok. Természetesen törekvésem — ámbár nincs erre alkalmam —, hogy a Ház minden egyes tagjának szeretetét, bizalmát és szimpátiáját megnyerjem, nemcsak a magam személye, hanem annak a szent ügynek érdekében is, amelynek szolgá! latában állunk mindannyian. Szerény tehetségem szerint hozzá kivánok járulni ahhoz a^nagy nemzetépítő munkához, amelynek küszöbén állunk, és amely épületnek legfontosabb pillére az a választójogi törvény, amelynek javaslata itt fekszik előttünk. A magyar választójog történelmi fejlődéséről beszéltek azok, akik maguk is történelmet képviselnek itt a magyar parlamentarizmus életében, és nagyon természetes, hogy itt állva, mint demokrata képviselő, gyönyörűséggé^ és lelkesedéssel teszem magamévá azokat a fejtegetéseket, amelyeket hallottam. Hiszem és vallom, hogy csak az összesség, csak a demokrácia mindeneiket összefogó erejével^ lehet és szabad hozzáfogni hazánk újjáépítésének nagy munkájához (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), és én, igenis, bűnnek tartom bárkinek kirekesztését is, aki munkájával hozzájárult és hozzájárul a nemzet feiitartásához. (Ugy van! a bal-^ és a szélsőbaloldalon.) Hive vagyok tehát az általános, titkos, egyenlő, nőkre is kiterjedő választójognak. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Az egész magyar iparosság!) Hogy ebből a szempontból mennyi kivánni valót hagy hátra ez a javaslat, azt szintén kifejtették már az eddigi felszólalók bőségesen, én csak a javaslatnak bennünket, magyar iparosokat közvetlen-közeiről érintő és érdeklő részével akarok röviden foglalkozni. Azt mondja e javaslat indokolásának egyik része (olvassa): „Gondoskodnunk kell arról is, hogy megfelelő befolyást biztosítsunk azoknak a tényezőknek, amelyek hivatásuknál, hagyományaiknál, képzettségüknél, világfelfogásuk- ' nál és legfontosabb létérdekeiknél^ fogva a legalkalmasabbak arra, hogy a közéletben vezető szerepet Játsszanak. Itt a középosztályra gondolunk. Éspedig nem csupán az u. n. történelmi középosztályra, hanem arra, amely a régi középosztályból a szabad pályán működik, az iparosok, a kereskedők, a tisztviselők stb. bevonásával kialakult." Mélyen t. uraim, a javaslat indokolásának ez a pontja foglalkozik velünk. Itt valósággal külön hangsúlyozottan történik említés arról a középosztályról, ameb T et mi magyar iparosok, kereskedők és tisztviselők stb. képviselünk, és ugy látszik, mint ha különösebb gondoskodás akarna történni arról, hogy a nemzetnek ezek a nagy számban élő rétegjei képviselethez jussanak e választójogi javaslat, illetőleg törvény által. Nézzük csak, hogyan áll a helyzet. Hiszen szavazati joga az iparosnak mindig volt. Mindenféle cenzus mellett megütötte azt a mértéket, amely őt választópolgárnak minősítette; akár a vagyoni cenzus, akár az értelmi cenzus volt, vagy van érvényben, mindenféleképen megvolt a szavazati joga. É tekintetben tehát a mi szempontunkból olyan különösebb panaszra ok tényleg nincs. Mégis erősen kifogásolnom kell ennek a javaslatnak azt a részét, amely okmányilag kívánja bizonyítani a négy elemi iskola elvégzését. (Fábián Béla: így majd nem lesz szavazati joga annak, akinek eddig volt!) ^ Hát, t. uraim, a szabad pályán működő egyének nagyon szomorú életet élhetnének, vagy talán semmilyent sem, ha csak , négy elemi osztálynak megfelelő képzettségük j volna. Én azt hiszem, hogy ennél a pontnál l egyszerűen az iparigazolvány felmutatása elégséges volna ahhoz, hogy ezek a társadalmi
