Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-422

42 A nemzetgyűlés 422. ülése 1925. évi június hó 5-én, pénteken. nak jellemezni, előfordulnak, ez mégis egy okkal több arra, hogy mi, a törvényhozás, siessünk oda, hogy ha történtek hibák, jóvátegyük azokat és hogy olyan kitüntetést, olyan elismerést adjunk a katonáknak, aminőt tudtommal törvénybeiktatva még egyik nemzetnél sem találunk." Azután igy végzi felszólalását Xolvassa): „Nagy ellentétek vannak a túloldal és ezen oldal között. A szomorú parlamenti múlt folytán mi nehezen értjük meg egymást. És ha a t. Ház és a t. kormány fel tud emelkedni arra a magaslatra, hogy nem zárkózik el attól, hogy elismerésünknek ily ünnepélyes formájával tüntessük ki azt a bátor és dicső magyar hadsereget, akkor ennek a törvénynek még egy más jellege is lesz, amely meg fogja azt különböztetni a törvénytárunkban levő összes törvényektől, és ez az, hogy a legnagyobb, legádázabb parlamenti harcok után ellenállhatatlanul keresztül tudott törni a legszebb, a legnemesebb együttérzés, amely az emberben lakozik, a hála érzete." Gróf Tisza István miniszterelnök emelkedett ezután szólásra és kijelentette, hogy (olvassa): „Azokban az érzelmekben, amelyekkel az egész magyar nemzet a harctéren küzdő fiai iránt viseltetik, csakugyan egyek vagyunk. Azt hiszem — mondja -~, ha arról vau szó, hogy hadseregünk és hadseregünk egyes tagjai iránti hálánknak adjunk kifejezést, ugy ebben a kérdésben csakugyan mindnyájan kezet fogunk. Én megvallom — mondja tovább — bizonyos tekintetben nehéznek érzem helyzetemet akkor, amidőn a t. képviselő indítványával szemben kötelességszerűen az objektiv mérlegelés álláspontjára helyezkedtem." Itt szólt közbe Förster Aurél: „Ha a katonák is csak arra helyezkedtek volna, az objektiv mérleg álláspontjára, mi lenne most?" Gróf Tisza István! folytatja (Olvassa): „Én azt hiszem, hogy azt a magyar katonát, aki szembenéz a halállal és aki szembenéz hosszú heteken és hónapokon át emberfeletti nélkülözéssel és fáradalommal, nem egy bizonyos mámor, hanem igenis a férfinak objektiv analízise vezeti, amely felébreszti benne a minden kitartásra, minden erőfeszítésre képes hazafias kötelességtudást." (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Közbeszólt itt Polohyi Géza: „Ez nem matematika, kérem." Bartos János képviselőtársam is közbeszólt: „Vérezzék a katona, de jogot nem kap." Gróf Tisza István folytatta (olvassa): A t. képviselő ur célzott arra a körülményre, hogy bizonyos kiválóan vitéz magyar csapatok nem részesültek megfelelő számü kitüntetésben és kons tatáltatott, hogy a magyar csapatok vitézsége minden oldalról kellő elismerésben nem részesült. Itt bizonyos félreértés látszik fennforogni. Ez oly dolog, amin mindenesetre igyekezni kell segíteni, de amivel szemben bátor vagyok két körülményre figyelmeztetni. Az egyik az, hogy a mai hadviselés mellett mindig meglehetős tere van a véletlennek abban a tekintetben, hogy ki szerez kitüntetést és ki nem, már csak azért is, mert hiszen a fővezér szeme nem tekinti be többé_ a seregeket és az egyes alparancsnokok szubjektív megítélése és 'felfogása óriási különbségeket eredményez a tekintetben, hogy ki terjesztetik fel kitüntetésre és ki nem. De nekem ismételten volt alkalmam érintkezni, találkozni — és ez a másik körülmény, amelyre utalni akarok — a hadsereg legilletékesebb tényezőivel és közvetlen meggyőződést szerezni arról a meleg elismerésről, amellyel a magyar katonaság példátlan vitézségéről és példátlan egyéb katonai erényeiről nyilatkoztak." Bartos János közbeszól: „Tehát megérdemlik a választójogot!" Ez nem ráolvahanem a tényeknek ismertetése. Gróf Tisza István ministerelnök folytatja beszédét (olvassa): „Mindnyájan bizonyára szíves örömest készen állunk a nemzet háláját és elismerését kifejezni harcban álló katonáink iránt. A kérdés csak az, hogy a választói jog kiterjesztése alkalmas^ eszköze ennek a hálának kifejezésére. Az én nézetem szerint a kérdésbe bizonyos félreértés játszik bele : az a felfogás t. i., mintha a választói jog megadása egyes egyének vagy társadalmi rétegek megjutalmazása volna. Nézetem szerint a választói jog nem jutaloni, a választói jog ruházott közjogi kötelesség, közjogi hivatás. amellyel való felruházásnál nem a jutalom szempontja, hanem az állami közérdek szempontja a döntő". Bartos János képviselőtársam megint közbeszólt: „És a harctéren meghalni, az micsoda!" (Zaj a középen és a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Kun Béla: Gróf Tisza István folytatja (Olvassa): „Nem az a kéridés, hogy ki érdemel jutalmat vagy sem, hanem az, hogy a választói jognak minő struktúrája az, amely az államnak, a nemzetnek állandó nagy érdekeivel megegyezik. Ebből a szempontból kell mérlegelni, hogy aki nem megy el az általános szavazati jog végső konzekvenciájáig, az sem cselekszik rosszul. Ha ebből a szempontból nézem a dolgot, én abban a tényben, hogy valaki a harctéren volt és ott kötelességét hiven és bátran teljesítette, a választójogi képességet nem tudóim f éledezni; mindenekelőtt azért nem, mert nem a hívebbek és a bátrabbak vannak a harctérien, hanem a fizikailag erősebbek. Akik itthon vannak, nem kevésbé hivek, nem kevésbé bátrak, ezek egyszerüeni csak rövidlátók vagy lúdtalpnak, Vagy gyenge mellkasuak". Huszár Károly t. képviselőtársam közbeszól: „Tessék megadni a katonáknak a választójogot!" (Strausz István: Ma is ezt mondja!) Gróf Tisza István folytatja (olvassa).^ „Az az okoskodás ugyanis, amely a katonáknak meg akarja adni a választójogot, a legszélsőbb általános szavazati joghoz vezet. Én nem tudnám megegyeztetni lelkiismeretemmel, hogy a fizikailag erősnek, a fizikailag egészségesnek megadjam! a választójogot és annak, aki csupán gyengébb fizikai szervezeténél fogva nem jutott a harctérre, meg ne adjam. (Propper Sándor: A harcképességet ez nagyon fokozta! — Strausz István: Tanulságos!) Ennek folytán olyan okokból, amelyeknek fejtegetése most nagyon messze vezetne, az általános szavazatijog behozatalát Magyarországon nemzeti szerencsétlenségnek tartom ,Itt Bartos János képviselő ur közbeszólt: „Csakpanamázni szabad!" Mintha ma hallanám!! (Derültség.) — Huszár Károly közbeszól: „Akinek jó a vére, legyen jó a voksa is!" — Tisza István gróf igy végezte (olvassa): „Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az indítványhoz hozzájáruljak. Tisztelettel kérem tehát a Házat, hogy az indítványt ne méltóztassék napirendre tűzni". T. Nemzetgyűlés! Most látjuk, Logy ha akkor, tiz évvel ezelőtt a hősöknek a választójogot megadták volna, sok keserűségnek alapja elimináltatott, kiküszöböltettett volna a magyar közéletből» amelyek később elősegítették az 1918 őszén bekövetkezett kirobbanást.