Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-428

À nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi június 17-én, szerdán. 32? hogy a törvény megalkotása után a munkásság minden . rendelkezésére álló eszközzel harcoljon e törvény ellen és az ellen a rendszer ellen, amely ilyen törvényeket statuál. Ennek a szakasznak első hibája az, ami a kormányzati rendszernek általában hibája, hogy nem teljesen őszinte, hanem csak félig őszinte. A t. túloldal és a t. kormány miért nem méltóztatik az őszinteségnek arra a magaslatára emelkedni, amelyre annakidején Bismarck emelkedett a múlt század nyolcvanas esztendeiben, amikor a szociáldemokrata mozgalom reá nézve és a német nehéz iparra, a német fejlődő kapitalizmusra általában veszedelmessé vált ? Bismarck akkor egyszerűen benyújtotta a kivételes törvényről szóló tervezetet s a német birodalmi gyűlésen letárgyaltatta és elfogadtatta. Abban a kivételes törvényben expressis verbis ki van mondva, hogy mindazok a bünető szankciók, melyek e törvényben statuálva vannak, elsősorban és kizárólag a szociáldemokraták ellen irányulnak ; az egész törvény, a szociáldemokrata izgatás, lázitás ellen irányul. Bismarck ezt a rendszert tiz évig tudta fentartani és tiz éven át tudta féken tartani — legalább az ő véleménye szerint — a szoriáldemokrata mozgalmat. Ne méltóztassék gondolni, hogy Bismarck tisztán és kizárólag szuronyokkal, katonasággal és fegyveres hatalommal tartotta fenn ezt a rendszert. Nem. Miután a szuronyokra -—• mint egy szellemes francia mondásból is méltóztatnak tudni, — nem lehet ráülni, legalább is állandóan nem, tehát szuronyokkal ilyen rendkívüli törvényt fentartani nem lehet, ennélfogva Bismarck, hogy a közvéleményt a törvény mellé hangolja, rendőr-spiclijeivel tüntetéseket, merényleteket rendeztetett, hogy igy a közhangulatott állandóan a szociáldemokraták ellen hangolja. Az agent provocateur-ök százai működtek Németországban, hiszen a Hodel és Nobiíing-féle merénylet is ebből fakadt, melyet annakidején Vilmos császár ellen elkövettek. Mindennek a célja az volt, hogy a szociáldemokraták ellen hozott kivételes törvényt fentartsák és ezzel megakaadályozzák a szociáldemokrata mozgalom fejlődését. De mi történt? Tiz év múlva Bismarck megbukott és a német császár, aki egyáltalán nem rajongott a szociáldemokratákért, akire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy valami nagyon mély szociális érzéke lett volna, kénytelen volt a törvényt megszüntetni, nem azért, mert szociális érzés fogta el, vagy talán .megszállotta volna a vörös szentlélek ; egyáltalán nem ; tisztán azért, mert maguk a kapitalisták belátták, hogy ezt az állapotot tovább fentartani nem lehet. Ez szolgáljon tanulságul az igen t. túloldalnak, az igen t. kormánynak is. Ne felejtsék el, hogy nálunk, szociáldemokratáknál, a parlamenti szereplés nem cél, mint a polgári pártoknál, hanem eszköz bizonyos cél elérésére, a munkásság életfentartásának könnyítése érdekében ezzel az eszközzel akarunk szociálpolitikai törvényeket kieszközölni, a munkásság életnívójának emeléséért akarunk itt a nemzetgyűlésen törvényes utón küzdeni, általában a munkásság erkölcsi és anyagi jólétéért, egy uj, magasabbrendü, az ember felfogásának, társadalmi helyzetének megfelelő társadalmi rendszer érdekében kívánunk itt ezen a nemzetgyűlésen alkotmányos eszközökkel küzdeni, azért a célért, amelyet az imént megmondottam. Ha azt fogjuk látni, hogy az uralkodó osztály vagy az uralmon levő kormányzati rendszer számunkra ezt lehetetlenné teszi, ha azt fogjuk látni, hogy az uralmon levő kormány lehetetlenné teszi számunkra az alkotmányos küzdelmet, ezt igen könnyű gesztussal le fogjuk rázni magunkról. Peyer képviselőtársam és barátom célzott már arra, hogy a szociáldemokrata pártban igen erős áramlat van arra nézve, hogy mondjunk le mandátumainkról. Ezt a legnagyobb lelki nyugalommal fogjuk megtenni, ha többségi határozatot kap ez a felfogás, és visszaadjuk a nemzetnek a mandátumot : tessék rendelkezni vele. Mi pedig elvonulunk szépen a föld alá és várni fogjuk a mi időnket, amely feltétlenül el fog következni. Önök erre azt fogják mondani — hiszen körülbelül érthetem is ezt a felfogást — nincs félnivaló attól, hogy a szociáldemokraták e szakaszok miatt kimaradnak a nemzetgyűlésből. Ameddig a kisparasztból lehet rendőrt, csendőrt és katonát csinálni, ameddig a közrendészeti szervek segítségével a társadalmi békét biztosítani lehet, addig semmi veszedelem nincs abban

v hogy a szociáldemokraták innen kimaradnák. Én elhiszem, hogy önökre, az önök társadalmi helyzetére, az egész kormányzati rendszerre momentán nem származik különösebb veszély abból, ha mi, szociáldemokraták, épen ennek a szakasznak hatása alatt, illetőleg az abban foglalt rendelkezések hatása alatt szépen kivonulunk a nemzetgyűlésből. Egy ideig szuronnyal, csendőrrel, katonasággal, az önök detektivseregevel feltétlenül . fenn tudják tartani a rendet. Nem is erről van szó ; rosszul méltóztatnak bennünket ismerni, ha azt méltóztatnak feltételezni rólunk, hogy olyan ostobák leszünk, hogy kivigyük tömegeinket az utcára és nem is a többségi párt, hanem a közrendészeti szervek által felbérelt bujtogatóktól hagyjuk tömegeinket a szuronyok elé vagy a rendőrségre vinni, velük megtöltetni a börtönöket, s lehetővé tenni, hogy tisztes alakulatok újból végigjátsszak azt a szerepet, amelyet 1919 augusztusában végigjátszottak. Van erre más eszköz is. Franciaországban meg is próbálták. Amikor a francia munkásság Millerand gyalázatos árulása következtében azt látta, hogy az akkori szocialista erkölcsök nem felelnek meg az ő gazdasági érdekeinek, amikor Millerand árulása után a francia szervezett munkásság megcsömörlött a politikától, akkor Franciaországban erőre kaptak a szindikalisták s azt mondották: teljes passzivitás, semmiféle politikai mozgalomban nem veszünk részt, nekünk a politika hekuba, mi majd gazdasági téren fogjuk a dolgainkat megcsinálni. Hosszú esztendőkön át kellett nem a kormányzati rendszernek, amely mindent elkövetett a munkásságnak a politikába való visszacsalogatása érdekében, hanem a legelőkelőbb munkáltató szervezeteknek is, a francia nehézipar képviselőinek mindent elkövetniök, akik nem egyszer gyűltek össze és nem egyszer próbálták a maître de forges, a francia szakszervezeti szövetség elnökén keresztül rávenni a munkásságot arra, hogj^ ismét vegyen részt a politikai aktivitásban, mert a francia közgazdaságnak, a francia kapitalistáknak, általában az egész társadalmi rendszernek rendkívül nagy hátrányára volt az, hogy egy ilyen intelligens, fegyelmezett társadalmi réteg, mint a szervezett munkásság, a politikai akciókban nem vett részt. Ha az urak ezt akarják, ennek a szakasznak segélyével ezt el fogják érni ; én legalább hiszem, hogy el fogják érni. Legyen szabad rámutatnom arra is, hogy miért. Előre is ki akarom jelenteni, hogy mi, szociáldemokraták, egyáltalán nem akarjuk azt, hogy közönséges bűntettesek választójogot kapjanak, egyáltalán nem akarjuk azt, hogy itt nem tudom milyen laza erkölcsű emberek bejöhessenek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mai társadalomban legalább is választójogot csak annak lehet adni, aki intakt ember. De engedelmet kérek, mi az izgatás ? Ez nagyon relativ fogalom. Én már régen, gyermekkorom óta, benne