Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-410
^"x A nemzetgyűlés 410. ülése 1925. évi magus hó 15-én, pénteken. zött azt lehet látni, hogy a parlamentarizmusnak sok tekintetben nem éljük aranykorát; azonban mégis ragaszkodnunk kell ahhoz, amink megvan és amink egyedül van meg, mint forráshoz, mint kútfőhöz és ezt a parlamentet, ha vannak is kifogásaink az origót illetőleg, de feltétlenül fenn kell tartanunk, meg kell ragadnunk, nagyra kell beesülnünk, konzerválnunk, mert semmi egyebünk nincs. (Meskó Zoltán: De van jogforrásunk! — Zaj.— Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Gondolnunk kell arra, amit Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam tegnap mondott. Engedjék meg, bármilyen roppant nagy tisztelettel viseltetem is az ő patriarchális alakja, azon nagy alak iránt, aki európai hírnevet szerzett ennek a nemzetnek és folyton arra törekszik, hogy ezt gyarapítsa (ügy van!), de mégis azt kell gondolnom, hogy felfogása tegnapi beszédében nem volt az a teljes, az az adekvált felfogás, amelyre a jelen pillanatban, a jelen törvény tárgyalásánál netkünk feltétlenül szükségünk van. Egyrészről tény az, hogy ez a terem az egyedüli terem, amelyre ma azt lehet mondani, hogy ez képviseli a nemzetet és a nemzet minden tekintélye ebben a teremben kondenzálódik. Ez az egyik tény. A másik az. hoer azt ! útjuk, hogy az európai helyzet nem olyan könnyű, mint akármikor máskor volt. amikor törvényjavaslatokat tárgyaltunk. Méltóztassanak csak azt az egyet venni, hogy Európa népeinek többsége jelenleg nem él parlamentáris életet hanem diktatúra alatt él. Nekünk tehát természetesen okvetetlenül számolnunk kell a jelen körülmények között ezekkel a tényekkel. De ha másrészről veszem azt az álláspontot, amelyet egyik-másik képviselőtársam itt képvisel, és amelyet egész pártok is képviselnek, t. i. a legszélsőbb álláspontot (Felkiáltások belfelöl: Mi az?), az általános, titkos, egyenlő, mindenkire, férfire, nőre egyaránt kiterjedő választójogot... (Dénes István: Emberi jogok! — Zaj és felkiáltások « jobboldalon: A képviselő ur már beszélt!) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Ernszt Sándor... ha ezt az álláspontot veszem, akkor körül kell néznem a jelenlegi szituációban és a mostani Európában s azt kell látnom, hogy először is a legértékesebb és a logdiesőbb demokrata nemzetek nincsenek még a mai napig sem ezen az állásponton. Másodszor pedig azok a nemzetek, amelyek ezen az állásponton vannak, egészen uj parlamentáris életet élnek. Vannak olyan nemzetek, amelyek semmiféle próbáját nem adták ennek az életnek. Mert méltóztassék csak venni Prágát és Belgrádot. Ezek ezen az állásponton vannak. De azt méltóztatnak mondani, ha mi erre az álláspontra helyezkedünk, mingy árt _ vége lesz minden forradalomnak. Pedig tudjuk, hogy ezen az állásponton volt Ausztria és Németország és a forradalom mégis végigszántott rajtuk és dühöngött náluk. (Kiss Menyhért: Németország' — Felkiáltások jobbfelöl: Igen. Németország! — Dénes István: Ki is heverték!) Ami pedig magát Németország sorsát illeti, ajánlom figyelmébe t. képviselőtársamnak, hogy a német városok kövezetét az elmúlt 5—6 esztendő alatt legalább húszszor mosta embervér. De ettől eltekintve azt, hogy ez panacea, mentsvár lenne, tényekkel nem látom igazolva, sőt az ellenkező tényeket látom egész világosan. Azt mondotta tegnap Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam," hegy mi ,a háború előtt nem jól bántunk a nemzetiségekkel és ha mi a nemzetiségekkel máskép bántunk volna, más volna a helyzet. Én mindig azok közé tartoztam a parlamentben korábban is, akik folyton azt vallották, hogy a nemzetiségekkel lehetőség szerint igazságosan, konciliánsan. de természetesen a magyar nemzetnek és a magyar nemzet nemzeti államának megvédésével jól kell bánni. Én azonban nem hiszem, hogy akármit adtunk volna is mi a nemzetiségeknek, képesek lettünk volna a nemzetiségeket megtartani (Rassay Károly: Ebben igaza van!). Ott van előttem a példa, amidőn a Ringuccai palotáim ráírták, hogy Volkshaus ; rendkívül dicsekedtek vele, hogy Volkshaus és semmit sem mentettek meg az ő nemzetiségeikből, sem a lengyeleket, sem a cseheket, sem senkit nem tudtak megtartani. Egészen más dolgok voltak ezek, amelyek után mi itt állunk. Én mindig igazságos politikus voltam', az is leszek, és igazságot fogok hirdetni, amennyiben a politikában az igazság megközelíthető és lehetséges, azonban nem fogok illúziókban élni, sem , szemrehányást tenni soha társaimnak, ha esetleg azt lehet látni, hogy a deductio! nem felel meg a praemissának, amikor nem egészen bizonyos, hogy az lett volna az eredmény, amit az illető a praemissában gondolt. Ami a legszélsőbb általános választójogot, a forradalmat ós. ezeket a dolgokat illeti, a rutének, akiket nagyon jól ismerünk, valóban ; csendes jó nép voltak és sajnáltam, hogy nem J tudtunk érdekükben többet tenni. Csendes, koneiliáns nép volt a rutén és az ő intelligenciá| juk valóban jól vezethető, az állam céljainak ; megnyerhető intelligencia volt. És ezek a ru| tének minden változás nélkül a Kárpátok alj jában úgyszólván összes szavazataikat a komj munistákra adták le. Kiterjesztették rájuk a | választójogot és mi lett az eredmény 1 ? Az, hogy az összes szavazatok a kommunistákra estek. Tehát jótétemény volt a nemzet szempontjából, vagy bölcseség*, vagy belátás, hogy megadták az általános választójogot? És azt jelenti ez, hogy amint az embernek megadják a jogot, feltétlenül és okivetlenül a lesrokosabban fog vele élni és a legbecsületesebben a haza, a nemzet, az állam szempontjából?! (Taps jobbfclől. — Szilágyi Lajos: Lehet erre tapsolni? Kétségbeejtő. — Felkiáltások jobbfelől: Lehet! — Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek. Ernszt Sándor: Ha a rutének a csehek ellen szavaztak volna egy nemzeti rutén pártra, akkor teljesen megállna az ön argumentuma, de ők a vörös és a legvörösebb kommunistákra szavaztak. Ez nem nemzeti álláspont. (Zaj balfelől. — Friedrich István: Nem engedtek rutén pártot! Kénytelenek voltak! — Létay Ernő: Nem engedték működni ott sem a mérsékelt pártokat! — Szilágyi Lajos: Nem használ ez a beszéd a magyar nemzetnek!) Elnök: Szilágyi Lajos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Ernszt Sándor: Ha nézem a magyar nemzetben, az egyes osztályokat, ha nézem az egyes rendeket és társadalmi állapotokat, és ha másfelől nézem azt, hogy van itt egy rész, amely forradalmi, és van itt egy rész, amely vonzódik a márciusi bolsevizmushoz, meg kell állapitanom, hogy ezek mind tények, amelyekkel számolni kell, és amelyek engem gondolkodásra bírnak. Ha nézem a magyar nemzetnek jelenlegi helyzetét — megcsonkított ország véres testtel, rendkívül nehejzen élő emberek, sokan otthon nélkül, rendkívül nehéz körülmények
