Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-410

32 A nemzetgyűlés 410. ülése 1925. évi május hó 15-én, pénteken. .iák ki — kategorikusan és kifejezetten — a választói jogosultságból. Ha önöknek ez álta­lános választójog, akkor — bocsánatot kérek — itt megszűnik minden kapacitáció és minden józan tárgyalás lehetősége. A bizottság jelentése — mint méltóztattak látni e néhány idézetből — gyönyörűen lefek­teti azokat az elveket, amely elvek alapján kellett volna magát a törvényjavaslatot is el­készíteni. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak a bizottsági jelentés második részére, amely azután a magyar népnek van szánva. A bizottsági jelentés első része — ügy látszik — a külföldnek, második része pedig a magyar nemzetnek van szánva. Azt mondja a jelentés második része: „A közjogok kiterjesztésének mértékét azonban magasabb érdekek gátolják." Az igen t. bizottság és az igen t. kormány nem mondja meg azonban, hogy mik azok a magasabb érdekek. A választójog mértékének megállapításánál — mondja továbbá a bizott­ság jelentése — a sajátos hazai viszonyokat kell figyelembe venni". Azt miondja még végül, hogy — s ez a legérdekesebb, s a magyar törvényho­zásban is eddig páratlanul álló dolog — minde­nekelőtt a polgári társadalom védelméről akar gondoskodni. Méltóztatnak látni tehát, t. Nem­zetgyűlés, hogy a választójogi bizottság jelen­tésének második része merőben ellentmond a bizottsági jelentés első részének. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Dénes István: T. Nemzetgyűlés! Az igen t. belügyminister ur javaslatának indokolásá­ban azt mondja, hogy a jogfolytonosság érde­kében alkalmazza ezeket a magasabb szempon­tokat, ezeket a sajátos hazai viszonyokat. Ugy látom, a jogfolytonosság kérdésében a tisztelt kormány oly messzire megy el, hogy a t. mi­nisterelnök .ur hajlandó volt ezt hézagpótló in­tézménynek minősíteni. A jogfolytonosságot azonban abszolúte nem látom akkor, amikor a magyar nép széles rétegeivel szemben kellene ezt a jogfolytonosságot alkalmazni. Az igen t. belügyminister ur és a t. kormány a háború előtti korszak sötétebb részének jogfolytonos­ságát akarja fentartani ma, egy szörnyű világ­háború után. Egyszerűen ki akarja küszöbölni a világháború tényét a magyar nemzet történel­méből; ez nem létezik. Pedig a világháború alatt is történtek néminemű bizonyos apró dolgok, egy pár ezer magyar ember meghalása, épen a széles néprétegek közül, amely tényt nem lehet és nem szabad figyelmen kivül hagyni. A vi­lágháborúi tényét átugrani semmi körülmények között sem szabad. Ez is egy darab történelem, ez is egy tény, melynek folytatása kell hogy legyen a jogokban is, akkor, amidőn választó­jogról beszélünk. Igen, koncedálom, hogy a világháború, amelyben- 250.000 magyar pusztult el. épen ama széles néprétegek közül, melyeket ma éretlen­nek méltóztatik bélyegezni, ez a szörnyű törté­nelmi tény nem a diszmentéseknek, nem a kas­télyok négyesfogatainak felvonulása a magyar történelemben, hanem azon néprétegek felvonu­lása... (Rakovsïky Iván belügyminister: Épen ugy ott voltak azok is!) Komeedálom, nem is mondtam, hogy nem. Én csak azt mondtam, hogy nemcsak azoké volt, nem főleg azoké volt, mert 250.000 magyarnak csak a legszélesebb népréte­gekből lehetett elpusztulnia, s ezeket a széles néprétegeket ma itt éretleneknek és megbélyeg­zetteknek minősitik. Én ugy gondolom, hogy annak a kormány­nak, amely a jogfolytonosság tényét állitja szembe a magyar nép széles rétegeinek jogai­val es igazságaival, illenék a jogfolytonosság­hoz ragaszkodni akkor is, amidőn a legutolsó magyar, király oly intézkedést tett, amely szin­ten a jogfolytonosság kérdéséhez tartozik. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak jól tudni, hogy 1917-ben a magyar király nem azt mondotta, hogy azoknak adjuk meg a választó­jogot Magyarországon, akik elvégezték a hat elemit, vagy négy elemit, s akiknek a mai kor­mány szerint Ítélőképességük van, hanem; oly választójogot adjunk a magyar nemzetnek, mely a jelen nagy időknek és a nép által hozott nagy áldozatoknak megfelel. T. Nemzetgyűlés! Ez is a jogfolytonosság­hoz tartozik. A magyar király 1917-ben megér­tette azt (Szakács Andor: Amit Csontos Imre nem ért meg!), amit ma nem akar megérteni sem a magyar kormány, sem a tisztelt többség jelentékeny része. A magyar király -~ ez is jog­folytonossági ténykedés, melyet a tisztelt kor­mány nem hagyhat figyelmen kivül — azt mondotta és azt is akarta, a törvénybe iktatni, hogy a döntő szó pedig Magyarországon azoké legyen, akik a háború alatt a legtöbbet szenved­tek és a legnagyobb áldozatot hozták a magyar hazáért. Mi itt a baloldalon ugy véljük, hogy azok­nak, akik a király iránt nagy tisztelettel visel­tettek, a király temetésekor könnyeket hullat­tak és akik folytonosan legitimista, jogfolyto­nossági elveket hangoztatnak, illenék tisztelet­ben tartani az elhunyt magyar királynak nem­csak testi ténykedéseit, nemcsak temetését, ha­nem szellemét is és ebben a szellemben megal­kotni ezt a választójogi törvényt. Engedjék meg, hogy én az elhunyt magyar kiráh r szelle­mével szemben, amelyet bátor voltam itt idézni, egyenesen kigunyolásnak tartsam a törvényja­I vaslat indokolását, amely azt az irányzatot. J amely elhunyt királyunk nagy szellemét és ! gondolkozását jellemzi, egyszerűen tagadó moz­! galomnak minősiti. i A t. többség és t. a kormány a választójogi j törvényjavaslatban azzal az állásfoglalással szemben, amelyet az egész művelt világ elfogad — hogy t. i. a választójog egyedüli mértéke a nép.által hozott és hozandó áldozatok mértéke kell hogy legyen —. nem törődik a magyar I nemzet széles rétegei által hozott és hozandó I áldozatokkal, hanem egyszerűen egy uj érvet ! hoz fel és azt mondja, hogy a választójog kiter­! jesztésének mérvét az Ítélőképesség szabja meg. Nem tudom, hogy ki téved? Mokcsay t. képvi­selőtársam szerint az egész világ téved, és a magyar kormánynak van igaza, amidőn erre az álláspontra helyezkedik. Az én szerény vélemé­nyem szerint még sem az egész művelt világ téved — és pedig nemcsak a nyugati, hanem a keleti művelt világ is —, hanem az igen t. kor­mány téved, amidőn az áldozatkészség helyett az Ítélőképességet teszi az emberi j og, a válasz­tójog alapjává. Kérdem a t. kormányt és a t. többséget, mi egyebet jelent az Ítélőképességre való hivatko­zás, mint azt, hogy a kormány annak adja meg a választójogot, akiről feltételezi, hogy ítélő­képességgel rendelkezik. Ki hivatott elbírálni azt, hogy ki rendelkezik ítélőképességgel? (Szabó Sándor: Az elemi iskolai igazgató!) Mi a mértéke az itélőképességneki? T. képviselő­társaim, Amerikában általában nagyon nagy az ítélőképesség, de ott senkitől sem kivannak bizonyítványt, mindenkinél azt nézik, milyen a rátermettsége, tudása, képzettsége. (Kiss Menyhért: Az egy elmaradott; állam, nem kultúrállam! — Szabó Sándor: És azt a kép­zettséget ki nézi!) Engedje meg t. képviselőtár­sam, hpgy felhívjam figyelmét arra, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents