Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-420

À nemzetgyűlés 420. ülése 1925. évi június hó 3-án, szerdán. 357 magyar országgyűlés többsége ilyen álképviselőkből, ilyen kierőszakolt törvényhozókból áll. Ebben a borzasztó benyomásban kellett élniök az embereknek és ezért nem lehet csodálnunk, hogy itt a közszellem teljesen meg lett fertőzve és hogy a demoralizáció, amint Kossuth ínégjósolta, be is következett. A magyar középosztálynak az a szerepe, amelyet a 40-es évekre vonatkozólag bátor voltam jellemezni, itt is éreztette borzalmas, végzetes hatását a magyar állami élet egészséges kifejlődésére nézve. Ez a magyar középosztály a háború előtti küzdelmekben is arra az állás« nontra helyezkedett, hogy nem szabad a magyar népnek megadni az általa követelt szabadságjogokat, nem lehet megadni azért, mert akkor esetleg a kormány nem tudja Ausztriával szemben a hatalmi érdekeket a választásoknál kiszolgálni, másodszor — és ez benne van a Lukács László-féle törvényjavaslat indokolásában — az alföldi proletártömegeknek politikai jogokhoz való juttatása veszélyt jelenthetne az állam társadalmi rendjének és a nemzeti államnak íenmaradására nézve. Hiába volt az ország minden erőfeszítése a háború előtt, az általános és titkos választói jogot megvalósítani nem lehetett. De amikor bekövetkezett az, amire Halász Móric t. képviselőtársam egy közbeszólásában célzott, tehát bekövetkezett a koalíciós küzdelem, bekövetkezett a magyar históriának egy olyan helyzete, hogy a magyar történelmi középosztály vezetésével az ország közvéleménye szembeszegült az osztrák császári hatalommal és a magyar vezényszóval nacionalista igényeket támasztott az osztrák rendszerrel szemben, azonnal megtalálta ez a régi történeti recipéjét ós a darabont-kormány által megfenyegette a történelmi nemességet, a birtokos, a vezető osztályokat, hogy ha tovább folytatják a küzdelmet, akkor a néptömegek felszabadításával, politikai jogokhoz való juttatásával ezen osztályok előjogos helyzetét meg fogja szüntetni. És akkor a koalíció vezetői nem vonták le a 40-es évek, továbbá az 1848— 49 es idők történelméből a helyes és egészséges következtetéseket, tehát nem azt cselekedték, hogy a nép óriási erővel jelentkező politikai kívánságaival azonositották volna magukat és az ország érdekében az általános és titkos választói jogot megvalósították volna, hanem azt cselekedték, hogy megegyezvén az osztrák császári halalommal, átvették az ország kormányzását és a választói jogot nem valósították meg (Szeder Ferenc: Akárcsak a mostani kisgazdák!), hanem mindent elkövettek rosszul felfogott érdekeikből, hogy annak megvalósitását elodázzák vagy lehetetlenné tegyék. (Halász Móric: Igen! Ezt tették!) 1918-ban, amikor már minden összeomlóban volt, még sokkal nagyobb erővel tört ki a háborúban megszenvedett magyar népben az a kívánság — mint a többi országok népeiben is —, hogy ő is politikai jogokhoz jusson. És itt hónapokon keresztül vitatkoztak a bizottságban és ebben a teremben is afelett, hogy négy vagy hat elemi legyen-e a képesítés és amikor a katasztrófának közvetlen küszöbére érkeztünk, akkor a politikának azok a nagyságai, akik körömszakadtáig harcoltak pár hónappal azelőtt a hat elemi törvénybeiktatásáért, a katasztrófa közeledtének láttára kijelentették, hogy hozzájárulnak az általános és titkos választójog behozatalához. De akkor már késő volt, a katasztrófát ezzel megakadályozni nem, lehetett. A Károlyi-kormány vette át a hatalmat és ! a Károlyi-kormány legnagyobb mulasztása és bűne az volt, hogy nem tett« magát alkotni á| nyossá, nem hivta ki magával szemben a nemzet ítéletét egy általános, titkos és tiszta válasz! táson, nem hivta fel a nemzetet, hogy a maga képviseletéről gondoskodjék, és a maga sorsának intézését kezébe vehesse. (Halász Móric: Nem mert választatni! — HedryLőrinc* Vitték az események! Már nem volt nra a helyzetnek!) Ez a momentum bekövetkezett, bekövetkezett 1919-ben, a Friedrich-kormány révén. Nagyon jól mondotta Friedrich István t. képviselőtársam, hogy az ő kormányának tagjai voltak azok a politikusok, akik most a választói jog kardinális kérdésében, a titkosság kérdésében az általános jogkiterjesztés ellen vaunak és akik most a nemzet legnagyobb katasztrófáját és veszedelmét festik a falra, csakhogy a középosztály idegenkedését még jobban megerősítsék a jogkiterjesztéssel szemben. A politikának ezek a hatalmas urai tehát az ő kormányának tagjai voltak. Az első belügyministere ennek a kormánynak Perényi Zsigmond báró volt, a régi rendszer egyik kiváló képviselője, aki a választójog legfontosabb alapfeltéteteleit a ministertanácson megállapította. Utána következett Beniczíky Ödön államtitkár, később belügyminister, aki már csak a részleteit dolgozta ki a törvényjavaslatnak. 1919-ben, tehát még a forradalom kitörésének hatása alatt és a nép jogok kiterjesztése hangulatában: álmodni sem mert senki arról, hogy néhány év múlva bekövetkezhetik egy olyan pillanat, amikor elő lehet állni a magyar nemzetgyűlésen a nyílt szavazással, elő lehet állni egy ilyen javaslattal millió és millió választó jogának elvonásával. Maga gróf Bethlen István is, aki ezt az irányzatot nálunk képviseli, Friedrich kabinetjének mint erdélyi minister, szintén tagja volt, és ő sem emelt kifogást a választói jog ilyen mértékű kiterjesztése ellen. Mi lehet tehát az oka annak, hogy most a t. kormány és a t. többség minden jobb hazafiúi belátás ellenére ... (Barthos Andor: Hogy lehet ilyet mondani?) Bocsánatot kérek, tényleg nem helyesen fejeztem ki magam; minden jobb történeti belátás ellenére — ezt a kifejezést akartam használni (Barthos Andor: Azt is bizza ránk! — Hegymegi-Kiss Pál: Mi a titkos választójogot hazafiasság kérdésének tartjuk a magunk részéről!) — ki akarja rekeszteni az ország egy igen jelentékeny részét a választói jogosultságból, másik megmaradó részét pedig arra akarja kényszeríteni, hogy hatósági ellenőrzés mellett, a kormány által megfigyelve, esetleg saját akaratától eltérítve gyakorolja választói jogát? Az első nemzetgyűlés idejében gróf Bethlen István ministerelnök ur ebben az ülésteremben a leghatározottabban kijelentette, hogy a kormánynak igenis vannak bizonyos szervezetei, amelyekre ő hatalmát alapítja, s amely szervezeteket veszedelem esetén a kormány igénybe vesz. Akkor, miután megvolt ez a belső támaszték, minden, mondjuk, erőszakos kísérlettel, vagy kormányrendszer ellen irányuló puccs jelenségekkel szemben, mivel megvolt a kormánynak ez az ultimarációja, nem volt rá nézve annyira fontos a választójog kérdése. A konszolidáció és a jogrend utján való előrehaladás magával hozta, hogy a kormány ezeket a szervezeteket kénytelen volt rendre feloszlatni, mert részben maguk ezek a szervezetek kerültek szembe a kormánnyal bizonyos események kapcsán, ugy, hogy akkor már, mint rá nézve nem kívánatos tényezőket oszlatta fel őket a Bethlen-kabinet, Most a kormánynak