Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. 29? sek lapot kapjanak a kezükbe, a saját lapjukat, azért tiltják ki a Népszavát a vármegyékből ugyancsak ugy, mint ahogyan 1848-ban Táncsics lapját tiltották ki. Ennek a falunak felemelésére, tartalmilag és szellemileg is a nyugati országok falvainak színvonalára emelésére kell a titkos szavazás és ezt a mostani hihetetlen, szinte hároinszáa évre visszavetődött állapotot kell itt megváltoztatni azzal, hogy ehelyett a törvény helyett egy igazán demokratikus választójogot kapjon a magyar, nép. Sokat beszéltek itt az osztályhareról. Azt mondták, azért kell félni a szocialistáktól, mert azok osztályharcot vívnak. Megmondta ugyancsak Peidl elvtársunk, hogy mi, ig

v

enis, vívjuk az osztályharcot, mert ezt az osztályharcoj ránkkényszeritik azzal az osztályuralommal és azokkal az osztályuralmi törekvésekkel, amelyek ilyen törvényjavaslatokat hónak ide a nemzetgyűlés elé, amely törvényjavaslatok csak további jogfosztottságot jelentenek a magyar népre. De ha osztályharcot vivunk, nem az osztályuralomért küzdünk, hanem az osztályuralom megszüntetéséért. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt pedig mindazok bölcsen elhallgatják, akiknek az az érdekük, hogy a falu képviselőire ludbőrt húzzanak. Ha az osztályuralom megszüntetéséért küzdünk, akkor, természetesen, nem akarhatunk osztályuralmat, s ez egészen más, mint az, amit itt a ministerelnök ur mond. Ez a törvényjavaslat pedig* épen azt akarja megakadályozni, hogy mi elérhessük azt a célunkat, hogy megszüntethessük az osztályuralmat és feleslegessé tegyük az osztályharcot. Ugyanabból a felfogásból indul ki a ministerelnök ur, mint amelyből négyszáz esztendővel ezelőtt kiindult Verbőezy István: „Nyűgözd le a népet, ne adj neki jogot s akkor aztán századokra biztosítva marad a hatalmad!" Hát, nagyon tévednek mindazok, akik ezt elhiszik, vagy ebben a hiedelemben ringatják magukat; mert ma már a gőz, a villany, a repülőgép, a rádió korában élünk és ez az emberiség már nem az a négyszáz év előtti szegény, paraszt magyar, akivel könnyű volt elbánni akkor, amikor a fegyvert kicsavarták a kezéből. Az a korszak ma már vissza nem térhet és a XX. század civilizált magyar népe — akár ott izzad künn a mezőn, akár benn valahol a gyárak piszkos, füstös, kormos levegőjét szívja — nem fogja eltűrni ezt a gyámságot és nem fogja magán hordani a kiváltságos uralom igáját. Ennek a törvényjavaslatnak tehát semmi igazi célja, semmi értéke. A jogkiterjesztés benne csak annyi, mint ahogyan a családi példámban felhoztam, hogy az egyik gyermekemnek adok egy karéj kenyeret, a másiknak nem, és ez az ország népében, milliók szivében állandóan ébren fogja tartani a gyűlöletet és a nueg nem értést. így mindazoknál, akiket a nyílt szavazással lelkileg tesznek rabbá, akiket itt e törvény jogkiterjesztése kapcsán kihagynak az alkotmány sáncaiból, akik érzik azt, hogy ezt meg nem érdemelték, akik érzik azt, hogy ők a vérükkel, a munkájukkal megszolgálták, hogy elismerjék őket egyenrangú állampolgároknak és bevegyék őket az alkotmány sáncaiba, ezeknél fog visszhangra találni az az ellenzéki hang, amely itt ezekről a padokról elhangzik. Ez a megértés, ig-en t. Nemzetgyűlés, igen t. többség, azután veszedelmesebb lesz mindannyiunkra nézve, mert higgyék el, hogy a szuronyokkal sok mindent meg lehet tenni, csak ülni nem lehet rajtuk (Peyer Károly: Legalább nem sokáig!) és ebben az országban el fog jönni az ass idő, az a korszak, amikor a kormány és a többség kezéből ki fog hullani mindaz a látszólagos erő, ami ma benne van, azért, mert vagy a belső viszonyok ütik ki belőle (Úgy van! a szélsőbaloldalon.), vagy a külső állapotok fogják ezt igy hozni magukkal. Nem okosabb, szebb, nemesebb és emberibb-e az, ha megértve az ország mai helyzetét, megértve a kor követelményeit, nem várunk és nem forradalmasítjuk tovább a magyar népet, hanem ebben az egy kérdésben nyugvópontra jutunk, ha mindazok, akiknek ez a jog jár, megkapják állampolgári jogukat, és mindazok, akiknek a törvény jogot ad, ezzel a jogukkal ugy élhetnek, mint hitükkel, vallásukkal, amelynek gyakorlásába, áhítatába senkinek beleszólása nincsen?! Nagyon könnyű azt a hazugságot mondani, hogy a magyar ember lel, kével, jellemével nem fér össze a titkos szavazás és hogy a magyar legényesen, nyíltan szavaz. Hát persze, hogy nyíltan szavaz az a tizhusz holdas gazda, bár még ő sem szavazhat meggyőződése szerint, hiszen ott van a, passzus, a takarékpénztár, a közigazgatás ós az adókivetés. Hát akkor a mezőgazdasági cseléd, a szegény napszámos, kubikos, és a többi mezőgazdasági munkás hogy szavazhatna nyíltan, szabadon? Hiszen kiüldözik a faluból, ha nem oda adja a voksát, ahová az urak akarják. Nagyon keserves példája ennek épen az ózdi kerület. (Peyer Károly: Az ózdi kerületben 25 éves munkásokat kidobtak a gyárból, mert nem a vezérigazgató úrra szavaztak.) Az ózdi kerületben a szavazás előtti napon a lakásból az udvarra tették ki egyes munkások ágyát, s azt mondották, hogy az vissza nem kerül, ha nem Bíró úrra szavaznak. (Szabó Sándor: Titkosság esetében hogy lehet ezt megállapítani ? — Peyer Károly: Ez nyilt kerület, még azt sem tudja!) Ha még ennyire sem taksálják és értékelik a magyar népet, akkor higgyék el, én szívesen vallom magamat hazátlan bitangnak, ahogy elkereszteltek bennünket, mert érzem, és a pártomról is tudom, hogy mi ezerszer nemesebben fogjuk fel azt, hogy mikép kell ennek az országnak érdekében kormányozni, és mikép kell ennek az országinak érdekét szolgálni. A mi harcunk nem pártharc, hanem harc az összes népesség érdekeiért önökkel szemben. Ma győzhet a kormány és győzhet a többség — hiszen ott van kezében a hatalom, és ott van az a többség, amellyel előre megegyezett és amely meg fogja szavazni ezt a törvény —, de vétenek az ország érdekei ellen, amikor ezt a törvényt igy emelik törvényerőre, mert ezzel a forradalom útját egyengetik, s én, aki nem vagyok épen forradalmár (Nánássy Andor: Nem is ugy nézel ki!) de aki tudom, hogy a népek jövője, a népek haladása és boldogulása mindig a forradalmak tüzén keresztül érvényesül, amikor most újra az. előtt a helyzet előtt állunk, hogy hosszú időre megint guzsbakötik a magyar nép demokráciác ját, örülök annak, hogy ez a forradalom jön, és ez jönni is fog. Ha én és azok, akik ennek a Háznak tagjai, nem is fogják megérni ezt, meg fogják érni gyermekeink, unokáink, mert az el nem maradhat. Mert nem lehet megállítani az idő kerekét. Hiszen ha megértük azt, hogy a régi magyar konzervatív államférfiak közül Bánffy Dezső, Justh Gyula és Tisza István is kénytelenek voltak revideálni a maguk álláspontját, és ha a ma élők közül Apponyi és Andrássy t. képviselőtársaim ugyanígy az ország fóruma előtt tesznek hitet a szavazás titkossága mellett, akkor igenis el fogjuk érni azt is, hogy a magyar nemzet, a magyar nép szert tesz annyi erőre, hogy az önök mai állásfoglalását félre-