Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-418
A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. 271 fájt az élet ugy, mint ma! (Zaj a baloldalon. — Lendvai István: Erő kellene ehhez!) En igyekszem minden pártszempontot félretenni, amikor ezt a kérdést tárgyalom és igyekszem hangfogót tenni a keserűségemre is, de felvetem a kérdést a népjóléti minister ur előtt, akit én jószándéku magyar embernek tisztelek: meddig meri még a minister ur vállalni a politikai felelősséget azért a rövidlátó pénzügyi tehetetlen, közgazdasági és gerinctelen külpolitikáért, amelynek következményei ezek a rettenetes számok? (Peidl Gyula: És a terrorista belpolitikának ! ) A t. pénzügyminister úrhoz is lesz egy-két rövid szavam. Tudom, hogy a pénzügyminister ur csak örökölte ezt a szerencsétlen szanálási szisztémát elődeitől. Ő a múltért nem felelős. Nem akarom a nemzetgyűlést untatni (Halljuk! Halljuk!) felhánytorgatásával annak az olcsó és szomorú dicsőségnek, hogy ezt mi ellenzékiek a szanálási vitában mind előre megmondtuk (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és sajnos, nekünk lett igazunk. (Kiss Menyhért: Ugy van! Kinevettek bennünket! — Szilágyi Lajos: Felvonultatták az ősi vármegyéket a szanálás mellett!) Én koneedálom azt, hogy egy tekintetben feltétlenül haladás van a múlthoz képest: stabil lett a magyar korona, de erre két megjegyzésem vau. Először is ennek semmi köze a magyar szanáláshoz. Mert miért stabil a magyar koronái Azért, mert a magyar nemzet utolsó erejét, utolsó garasait is összerakta, ezt pedig megtehette volna két-három esztendővel ezelőtt is, és akkor is teljes fedezettel lehetett volna csinálni egy jegykibocsátó intézetet, amint megcsinálták most, becsületes, konzervatív — szerintern talán egy kissé túlkonzervativ vezetés alatt. Magától értetődik, hogy egy ilyen reális fedezetű bankjegy iránt megvan a bizalom és ennek természetes következménye a stabilitás. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy akármilyen stabil és jó is az a magyar pénz, egészen nyugodtan óhenhalhatunk. ha abból semmi sincsen a zsebünkben. Ha 'párunkban, kereskedelmünkben, gazdaságunkban és konyhánkban ebből a stabil-pénzből nincs semmi, akkor tönkremehet mindenki. Akkor elméleti gyönyörűség nézni a kirakatokban, hogy milyen stabil ez a magyar korona, de belepusztulhat a pénz stabilizálásába a magyar nemzet és az egész közgazdasági élet. Ez a helyzet ma Magyarországon. Én nem akarok részletesen kitérni arra, hogy szerintem kicsire volt dimenzionálva a jegy kibocsátó intézet alaptőkéje, annak ellenére, hogy akkora, mint Ausztriáé. De épen azért, mert Ausztriában a régi osztrák politika következtében az Osztrák-Magyar Bank idejében az volt a nizus. hogy kevés hitelt juttattak Magyarországnak, hogv itt tőke ne képződhessék, hogy kereskedelmileg és iparilag bizonyos függőségi, gyarmati viszonyban legyünk Ausztriával szemben. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ott tehát a mozgó tőkének nagyobb bősége van meg Magyarországhoz képest, ott más pénzj ügyi politika volt, ott igyekeztek az infláció ideje alatt a külföldi tőkét csalogatni, ott nagyobb inveszticiókat eszközöltek, ott tehát kevesebb pénzre, hitelre van szükség, mint Magyarországon. Németországban megint egészen más a helyzet. Ott bölcs pénzügyi oolitikát csináltak, ott az inflációval felnövelték a dollár-és az aranykészletet. Nálunk azonban az aranyat vagonszámra vitték ki egy pénzügyi kiméra kedvéért, hogy a fedezet nélküli magyar korona árfolyamát tartsák, Abban az időben mondom, vagonokban vitték ki Magyarországból a nemesfémet, amikor pedig minden nemzet igyekezett magát azzal ellátni. De ezek mind elmúlt hibák. Mindezekkel nem akarok most bővebben foglalkozni. A szanálás kérdése az, amely egy pár szóval megmagyarázandó. Mit értünk mi szanálás alatti Értjük azt, hogy 250 millió aranykoronácskát felvettünk a külföldön államkölesönképen semmi másért, csak azért, hogy az esetleges államháztartási deficitünket fedezzük ebből, azt hiszem, két és fél esztendőre. Hogy egy elhibázott pénzügyi politika az országot odavitte, hogy egy ilyen megélni kevés, meghalni sok külföldi kölcsönért megkötöttük kezünket és feladtuk pénzügyi és külpolitikai önállóságunkat, ez azután más kérdés, és más lapra, politikai lapra tartozik. Most csak azt kérdem, hogy amikor még megvan ennek a külföldi kölcsönnek fele elköltetlenül, akkor miért kell az adósrófot oly rettenetes mértékben szárítani, amely szorítás következtében egy év alatt összeroppant Magyarország közgazdasági és szociális helyzete, amint az előbb felolvasott és ismertetett adatokból látszik. Vagy pedig, ha az emberek könnyét, vérét kisajtolta ez az adósróf, akkor elérkezettnek látja-e a kormány az időt arra, hogy odamenjen a népszövetség elé és azt mondja: kérem, itt van még 120, vagy nem tudom hány millió aranykorona a kölesönből elköltetlenül, nincs rá szükség arra a célra, amire felvettük, az államháztartás egyensúlyának javítására, mert a magvar nemzet odaadta az utolsó ingét is azért, hogy kötelezettségeit teljesítse. Engedje meg a népszövetség, hogy azt a pénzt, melyet a saját könnyeinkből takari, tottunk meg, felhasználhassuk hasznos invesztíciókra, hogy hosszú lejáratú olcsó kölcsönöket adhassunk belőle a magyar közgazdasági életnek. (Helyeslés balfelől.) De nemcsak ezt kell kívánnia a kormánynak, hanem azt is, hogy legalább kapjon engedélvt egy oly nagy külföldi kölcsönre, amely eléri az osztrák kölcsön nagyságát, a 650 milliót, hiszen mi nagyobb és reálisabb tárgyi fedezetet tudunk adni a külföldi hitelezőknek, mint az osztrákok és nekünk sokkal nagyobb szükségünk van rá. mint az osztrákoknak. A kormánynak meg kell magyarázni, hogy ha a mai kormányrendszer eddigi pénzügyi, közgazdasági és külpolitikai hibáit félig-meddig' is meg akarja korrigálni, ez így nem lehet tovább Magyarországon. Itt megállt a termelés, megállt a munka, megállt a népszaporodás; ebben az országban csali rmsztulás és halál van. (Iaaz! Ugy van! balfelől.) T. Nemzetgyűlés! Ha itt meg nem indul egy nagy beruházási munka, egy nagy termelés, ha az utolsó percben az alapjukban egészséges, de a helytelen pénzügyi politika folytán mesterségesen tönkretett ipartelepeinket és válla Tatainkat kellő hitellel meg nem segítjük, két év alatt oly pusztulás lesz ebben az országban, melyet már megk^rigálni nem lehet. (Batitz Gyula: Hamarabb!) A nép éhsége, lerongyolódása, elkeseredése nem várhat tovább, itt egy nagy munkát kell megindítani. A nagy beruházási program központja swHiitem nem lehet más, mint egy nagy építkezési akció megindítása. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szociális szempontból ez a legfontosabb, mert láttuk, hogy e^ K °n a szakmában legnagyobb a munkanélkülisés-. De szociális fontossága más okból is kézenfekvő, hiszen első kötelességünk az, hogy emberi fecskefészkeket
