Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-417
A nemzetgyűlés 417. ütése 1925. évi május hó $7-én, szerdd/n. 243 alább addig a néhány esztendeig, amig a mi iskolatörvényünk szerint "kötelezve vannak. De vájjon a hat elemi mellett mi lesz azokkal, akik érezve azt az irtózatos vétket, azt az irtózatos mulasztást, amelyet az állam elkövetett velük szemben, ezt a mulasztást a maguk szorgalmából pótolni igyekeznek? Mi lesz azokkal az asszonyokkal, kik nem végeztek ugyan hat elemit, de ezt a mulasztást a maguk szorgalmával, maguk erejével pótolják és legalább annyi tudást, tapasztalatot szereznek, amely bőségesen felér a hat elemit jelentő alaki képzettséggel? A szakszervezetek oktatási programmjában esztendők óta benne van az irni-olvosnitudás tanítása, az analfabetizmus csökkentése. Azok, akik odajönnek azzal, hogy jóvátegyük velük szemben az állam és társadalom hibáját, hiába iparkodnak, hiába igyekeznek, jogot nem fognak kapni, akármennyi tudással és élettapasztalattal fognak rendelkezni. De a kivételes négy elemi sem nagy öröm és nagy előny azokkal a megszorításokkal, amelyeket ez a törvényjavaslat előir. Először : három élő és törvényes gyermek. Valóban, az államnak eminens érdeke a nép szaporodása, és erre a célra joga is van ilyen eszközöket igénybe venni, de vájjon megvannak-e azok a társadalmi és gazdasági feltételek, amelyek a mezőgazdasági- és ipari proletariátus, a mezőgazdasági és ipari munkás, a kispolgár számára három gyermek felnevelését lehetővé teszik ? Akkor, amikor a legjobb szakmunkásnak keresete mélyen alatta van a létminimumnak, amikor a i napszámosok és a nőmunkások a legjobb szakmunkás bérének a felét sem keresik meg, amikor minden dolgozóra két-három munkanélküli esik, amikor az éhség és az aranyparitás felé közeledő lakbér egyre nagyobb kétségbeesésbe kergeti a dolgozókat, vájjon vállalhatja-e nyugodt lelkiismerettel a szülő a gyermek felnevelésének kockázatát és felelősségét ? Van-e valaki azonkivül, aki az ég madarait táplálja és a mezők liliomait ruházza, aki az elesett, a munkából kidőlt szülő helyére áll, hogy a gyermeket helyette felnevelje és azokról gondoskodjék? Addigiamig az állam mintaszerű szociálpolitikával nem gondoskodik arról, hogy minden anyának lehessen is három gyermeke, súlyosan elítélendő megbüntetni azokat, akik szavazatukkal hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy olyan állapotokat teremtsünk itt, amely állapotok három gyermek világrahozatalát és felnevelését lehetővé is teszik. ( Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Életben lévő három gyermek : ez a második kikötés. Én nem hivatkozom a mi statisztikáinkra, csak azt ajánlom, hogy kérdezzék meg a tiszta polgári intézményt, a Stefánia Szövetséget, a Gyermekvédő Ligát arról, hogy mi az oka annak a borzalmas gyermek- és csecsemőhalandóságnak, amellyel ma Magyarországon oly szomorúan számolnunk kell, és mi az oka ennek a csecsemő- és gyermekhalandóságnak különösen a proletárcsaládoknál ? Talán az anya nemtörődömsége, talán az anya bűne az, hogy a gyermek idő előtt elpusztul ? Nem-e a lakás, a kereseti lehetőségek, nem-e a gyenge táplálkozásból eredő tüdőbaj, a nedves, roskadozó odúkban termő külömböző fertőzőbetegségek, nem-e az a végzetes bélhurut képezi okát ennek, amely a proletárgyermekeket már nem is tizedeli, hanem felezi ? Micsoda orvos az, aki bünteti a tünetet és nem orvosolja a bajt? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindaddig, amig a magyar közegészségügyi és szociális viszonyok nem javulnak, teljesen hiábavaló törekvés a gyermekszaporodásra, a népszaporodásra a választójogon keresztül gyakorolni nyomást, mert ez az igyekezet csak ingerel, csak lázit, csak izgat, csak azt mondatja annak a nőnek, akit megfosztottak a választójogától, hogy: látod, azok, akiknek indolenciája és hozzánemértése, vagy rosszakarata megfosztott gyermekeidtől, most azt is meg akarják akadályozni, hogy szavazatod erejével változtass ezeken,az állapotokon ! Itt van ezután az önálló háztartással biró nők kérdése. Ez is nagyon érdekes. Ezeknek csak négy elemire van szükségük, tehát elismerik náluk a kisebb alaki képzettséget. Itt azonban előáll az a furcsa és mulatságos eset, hogy az az önálló háztartással biró nő, aki 30 vagy 32 esztendős korában férjhez megy — mint ahogy manapság legkönynj-ebben az önálló háztartással biró nő megy férjhez, akinek lakása, bútora, berendezése, kenyérkereseti lehetősége van — ha csak az első esztendőben nem születik hármas ikre, esztendőkig várhat arra a szavazati jogra, amelynek már egyszer birtokában volt, mindaddig, amig a három szükséges gyermeket világra nem hozta. Azt hiszem, hogy aki ezeket a feltételeket végignézi, aki ezeket a megszigorításokat látja, láthatja belőlük, hogy nem egy szisztematikus és osztályozó elv diktálja ezeket a megszigorításokat, hanem egy szisztematikus és céltudatos osztályelv. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mulatságos és voltaképen nem is érdemes komolyan szembeszállni az indokolásnak azzal a mentegetődzésévei, amely azt mondja, hogy a női választójog szélesebb kiterjesztésével a magyar közéletet a nőuralom veszedelme fenyegeti. Evvel szemben egész egyszerűen csak hivatkoznunk kell a szomszédállamokra és az összes európai államokra, ahol a mienkénél sokkal szélesebbkörü, sokkal nagyobbszabásu női választójog van, és sehol, egyik parlamentben sincsenek olyan számban nők, hogy még csak egy tekintélyes kisebbséget is alkothatnának. Például legnagyobb számban az európai parlamentek közül a német parlamentben vannak nők ; már az első német nemzetgyűlésben és az első Reichstag-ban is sokkal többen voltak, mint a többi európai államokban. Az első német nemzetgyűlésben 423 képviselő közül volt 41 nő, tehát 9.7%, a Reichstag-ban pedig 469 képviselő közül 33 nő, tehát 2.5%, ami egyáltalában nem mondható nőuralomnak. Nem lehet arról beszélni sem lajstromos, sem egyéni választások mellett, hogy bárminő formában is nőuralom veszélye fenyegetné akár a magyar közéletet, akár bármely más közéletet. De megjegyzem ehhez mégegyszer azt, hogy ez a 41-es, illetőleg 33-as szám az összes európai parlamentek közül a legnagyobb. Az angol parlamentben például, ahol szintén nagyon széleskörű választójoga van a nőknek, az előző parlamentben nyolc nőképviselő volt,- a mostaniban pedig van három, tehát ott sem tartanak attól, hogy a nőválasztók véletlenül majorizálják a férfiválasztókat és nőuralmat fognak megteremteni. Ezek a példák bizonyítják azt, hogy ilyesmitől nem kell tartani, (Huska Vilmos : Ez a papucshősök remegése !) különösen nem kell addig tartani, amig a női hivatás végeredményben mégis csak az anyaság marad és ez azután teljes mértékben abszorbeálja a nők többségének életét. Ez a mentegetőzés tehát nagyon gyenge és csak arra jó, hogy legyenek szavak a tendencia elhárítására. Ez a tendencia pedig nem több, nem kevesebb és nem más, mint a mezőgazdasági és ipari proletariátus asszonyainak kirekesztése a választójogból. (Szeder Ferenc : Farizeus arcot vágnak hozzá ! Kissé megforgatják a szemüket, mert nem merik nyíltan megmondani! — Zsirkay János : A férfiakat is kizárták, hogy bocsátanak akkor be a nőket ! — Propper Sándor : Hogy lesz Rubinekből mégegyszer képviselő? — Saly Endre :