Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. 225 beszélni és jogrendet sem akarni. Hiszen méltóztatnak látni, mihelyt a vörös zsidó kezéből kiesik a Szamuelly rotíamkése és egy kicsikét a megtorló retorziós kard is talán a magyar kézben munkához jutna, akkor egyszerre a jogrendet hirdetik és követelik. Mármost ha azt nézzük, hogy ők jogrendet követelnek, nem volna szabad önöknek sem követelni, nekem sem volna szabad, pedig én jogrendet akarok, épen ezt a jogrendet ak'lrom, amely nem engedi azt, hogy egy ország lakosságát, népét, a munkás magyar népet kifosszák idegen jöttmentek, hogy itt a Löbl sakterek kése szabadon dolgozhassák, hogy itt a magyar zsidó bankokrácia a maga irtózatos hatalmával, kegyetlenebb megszállás alatt tartsa ezt a 14 vármegyét, mint aminő megszállás alatt talán a mi véreink szenvednek odaát a szégyen és gyalázat demarkációs vonalán. Hiszen ők, mihelyt "bajban vannak, mihelyt egyszer ugy érzik, hogy azt a 6000 éves gyűlöletet nem tölthetik ki rajtunk szabadon, azonnal a legnemesebb, a legkeresztényibb jelszavakkal jönnek, azoknak a keresztény lángelméknek, azoknak a keresztény forradalmároknak jelszavaival, akik mint egy Voltaire, mint egy Giordani Bruno, mint egy Kant Immanuel, mint egy Luther Márton, mint egy Napoleon, mint egy Goethe, sorban végig a zsidóságról mint egy idegen fajról és az európai kultúrától teljesen idegenről csak lesujtóan tudtak nyilatkozni. Akkor azokra a forradalmi jelszavakra is, amelyeknek szolgálatában és egész más értelmezésében talán keresztény nemzetek véreztek el, jönnek ők, hogy önmagukat azoknak oltalma alá helyezzék. Ebből a szempontból ne méltóztassék azt gondolni, hogy mert a szociáldemokraták és mert a vele szövetkezett — és természetesen szövetkezett — zsidók is a választók titkosságát követelik, ők valaha is olyan nagyon akarták volna, s amikor uralmon voltak, siettek volna megvalósitani. Ha olyan nagyon akarnák ezt a választójogot, akkor abban a bizonyos paktumban nem adták volna el, és ha olyan nagyon mélységesen akarnák, akkor nem mentek volna épen "abban az időben passzivitásba, amikor valóban lehetett volna és kellett volna harcolni a választás titkosságáért. (Ugy, van! jobb felől.) Én kíváncsi vagyok, hogy vájjon a választás titkosságáért komoly és erőteljes fegyverekkel fognak-e harcolni azok, akik ma itt a titkos választójog jelszavával bevonultak. Kíváncsi vagyok, nem lesz-e megint ennek a bevonulásnak vége is megint valami sajátságos defetizmus, nem lesz-e megint valami olyan politikai játék, amelynek szövevényeibe az a szegény dolgozó munkásnép nem iát bele, de amelynek szövevényein át ők ismét méltók lesznek ahhoz, hogy az általános titkos választójogot hirdetik, az általánossal és titkossal izgatnak, de komolyan akarják és komolyan nem harcolnak érte. (Farkas István : Ez hazugság ! Ez gyáva gyanúsítás I) Elnök : Farkas István képviselő urat rendreutasítom. (Farkas István : Ez ostoba, pipogya gyanusitás ! — Esztergályos János : Lendvai-féle állítás ! — Batitz Gyula : Nem veszi senki komolyan ! — Reisinjjer Ferenc : Ő maga sem ! — Farkas István : A magyar népet állandóan elárulja és oldalba rúgja ! — Zaj.) Lendvai István : Azt is olvastam a választójogi bizottság jelentésében, hogy gondoskodni kell arról is, hogy megfelelő befolyást biztosítsunk azoknak a tényezőknek, amelyek hivatásuknál, hagyományaiknál, képzettségüknél, és világfelfogásuknál és legfontosabb létérdekeiknél fogva legalkalmasabbak arra, hogy a közéletben vezető szerepet játsszanak. A parlamentet megfelelő színvonalon kell tartani, amit természetesen szintén csak azzal biztosithatunk, ha kellő megfontolás nélküli elemeket döntő súlyra nem engedünk. Kérem még a t. Nemzetgyűlést figyelmét ; előrebocsátom, hogy senki ebben személyes kérdést ne lásson. Rá akarok mutatni arra, hogy ha a t. kormánynak, a t. többségi pártnak valóban ez a törekvése, akkor nem ártana, ha néha talán a maga portáján is ilyen szempontból körülnézne. Tegnap a Nemzetgyűlés mentelmi bizottságának Ítélete alapján jegyzőkönyvi megrovásban részesültem. A házszabályok értelmében ehhez nekem semmiféle kritikai megjegyzést hozzáfűzni nincs jogom, de egyet ki kell jelentenem nem a jegyzőkönyvi megrovással, hanem avval kapcsolatban, hogy én itt, mint ahogy a mentelmi bizottság előtt is megmondottam, kénytelen voltam — s ezt súlyosabb büntetésnek tekintem magamra nézve, mint amit a mentelmi bizottság egyáltalán reám róhatott volna — magamnak szemrehányást tenni, hogy kényszer alatt ugyan, jogos felindulásban, de kénytelen voltam a magam értelmi és erkölcsi színvonaláról csak egy pillanatra is lesiklani. Azt méltóztatik gondolni, hogy ezzel a javaslattal, amelyről pedig azt mondják, hogy hiszen ez még kiszélesíti azokat a jogokat, melyeket már 1922-ben gyakoroltak, majd sikerül feltétlenül és nyílt szavazással biztosítani, hogy ide csupa olyan egyén fog bekerülni, aki hivatott, akit erkölcsisége, műveltsége, meggyőződése, komolysága arra alkalmassá tesz ? Kénytelen vagyok részleteket felolvasni röviden egy levélből, amely 1922 február 5-én kelt Budapesten. Ebben a levélben egy képviselőjelölt, ki azóta ennek a Nemzetgyűlésnek már tagja is, levelet intézett Mik Józsefhez, az ő korteséhez, Tököl községbe. A levél eredetijéhez hozzájutottam Szilágyi Lajos képviselőtársam jóvoltából, azzal a felhatalmazással az illető részéről, hogy pár szót olvassak fel belőle. T. Nemzetgyűlés ! Az a képviselőjelölt akkor többek között azt irta ennek az urnák (olvassa) : »Sietek is hálásan megköszönni előlegezett bizalmát, amelyre, Ígérem, hogy méltónak fogok bizonyulni. Bizonyára észre tetszett venni, hogy Bethlen István »kősziklapártja« — idézőjelbe téve — címében iparkodott a miénkkel csaknem azonosat felvenni, s ha a mi címünkben nem lett volna benne a »nemzeti« szócska is, hát siettek volna ők ezt a szót diszül használni fel. Csodálatos, hogy azonos politikai programm mellett mégis mi ellenzék vagyunk. Akik figyelik, hogy Bethlenek mire törekszenek, hogy a polgárság jogait egyszerűen el akarják rabolni, hogy amit nem mernek a nemzetgyűlés elé hozni, mert félnek az ellenzéktől, azt rendeleti utón akarják megvalósitani, azok nem találják majd csodálatosnak, hogy az ellenzék azt az aranyfüstöt, metyet a »szinaranypárt« — ismét idézőjelbe téve — magára kent, le akarja róluk vakarni, hogy az alatta lévő silány iszap látszódjon.» Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ezt a kifejezést nem én használom valami szélsőséges Írásomban, vagy akár levelemben is — hiszen az én levelemet is fel lehet mutatni bárhol — ennek a levélnek végén alá van irva Dinich Ödön kultuszminiszteri előadó, Budapest, V., Hold-utca 16. II. (Mozgás a jobboldalon.) S ekkor így folytatódik ez a levél : »És nem tudnak ellenünk védekezni«,—ez Bethlen Istvánnak általa kigúnyolt pártjára vonatkozik — »és nem tudnak ellenünk — már t. i, a Dinichek ellen —• védekezni, mert habár kevesen vagyunk is — persze ők csak hatan, heten vannak — de a nívó, a szellemi tehetség és fölény nálunk van.« Őnáluk s nem önöknél, tisztelt uraim ! (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Ez a mondat azzal folytatódik (olvassa) : »Hiába vannak ők, mi leszünk a győztesek akkor, ha azok, akik tudják vezetni NAPLÓ XXXII. 35