Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

210 À nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-én

f kedden. emóciók nélkül a fokozatos fejlődés elvei szerint folyhat le. Ez a kérdés, t. Nemzetgyűlés, — és ha bizonyos oldalról uszítani akarják a jóhiszemű polgárságot a szociáldemokrata munkások ellen, akkor azt hiszem, le kellett szegezni ezeket a tényeket, amelyeket elmondtam azzal, hogy ugy mint éveken keresztül nem reagáltunk az ilyen vádaskodásokra, a jövőben sem fogunk reagálni (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) ; mert eszünkbe sem jut magunkat azok közé a hazafiak közé sorozni, akik, mint emiitettem, reggel, délben és este a hazafiságot hordják az ajkukon, de rögtön megszűnik a hazafias érzésük, amint az a zsebbe, a gazdasági érdekbe ütközik. (Propper Sándor : De zabot nem ! — Gr. Bethlen István niinisterelnök : Kire érti ezt ?) így volt ez, t. Nemzetgyűlés, évszázadokon keresztül, igy van ez ma is, mert az a tény, hogy az országot a munkájukkal nagyrészben fentartó nagy dolgozó tömegeket a polgári jogokból ki akarják rekeszteni, az a tény, hogy a saját fajtabeliek milliónyi tömegeit továbbra is jogfosztottságban akarják tartani, továbbra is megbélyegzik, továbbra is politikai heiotáknak és rabszolgáknak kivánják tartani (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), ez maga is a hazafiság jelszava alatt tulaj donképen az osztályuralmat fentartani igyekvő legsúlyosabb hazafiatlanság. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon és a baloldalon. — Felkiáltások half elől : Szünetet kérünk !) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Farkas Tibor ! (Felkiáltások balfelől : Szünetet kérünk !) Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét megkezdeni ! Farkas Tibor : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A helyzetnek talán jobban megfelelt volna az, ha az előttem elhangzott beszédre választ adtak volna a túlsó oldalról s belekapcsolódtak volna ebbe épen arról az oldalról, amelynek ez a beszéd tulaj donképen szólt. Engem világnézeti eltérések választanak el a szociáldemokratapárttól, világnézetileg közel állok a túloldalhoz, állitólag azon a világnézeten állok, amelyen a Ház túlsó oldalán állanak, a választójog tekintetében azonban kénytelen vagyok elismerni azt, hogy az előttem elhangzott felszólalás nagyon súlyos argumentumokat hozott fel a jelenlegi javaslat ellen. (Ugy van ! balfelől.) Azt mondta most elhangzott beszédében a szónok, hogy egyszer már szükséges volna, hogy a választójog terén nyugvópontra jussunk. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, mindenki, aki komoly aggodalommal viseltetik a nemzetek élete iránt, elismeri ennek a kivánságnak jogosságát, igazságát ; kénytelen azonban elismerni azt is, hogy ezt a nyugvópontot a választójog terén megtalálni nem könnyű, nem egyszerű feladat és azért, hogy ezt a nyugvópontot megtaláljuk, nagyon sokszor a szélsőséges felfogásoknak mind a két oldalon engedniök kell. Ha azt nézzük, hogy a választójog vagyis az alkotmányforma tekintetében milyen küzdelmeket vívott az emberiség évezredeken keresztül, hogy mennyire keresték azt a tökéletes államformát, amely megfelel mindenhol és mindenkinek és hogy milyen eredményeket értek el, akkor, azt hiszem, mindenesetre óvatosaknak kell lennünk, mielőtt olyan kijelentést teszünk, hogy az általános, egyenlő, titkos választójoggal ez a kérdés meg van oldva. A külföldi példák és a közelmúlt példái, igenis, azt mutatják, hogy ezzel a jelszóval magával a kérdés még megoldva nincs. Ha tehát azt kérdezem, hogy elég-e az, hogy itt a nemzetgyűlés kiszakítva a választójogot szabályozza, elég-e az már kiinduló pontnak, hogy ezáltal javítsuk a helyzetet, akkor erre én csak egy nem-mel felelhetek. (Strausz István : Ugy van ! Én azt hiszem, hogy a választójog szabályozása nem eszközölhető külön, hanem a választójoggal, vagyis a nemzetgyűlési vagy képviselőházi formával szorosan összefügg az a kérdés, hogy akarunk-e kétkamarás rendszert vagy nem, és akarunk-e, ha átmenetileg is, egy rendezett államfői viszonyt. (Strausz István : Ezt akarja az egész ország !) Én azt hiszem, — igen helyesen jegyzi meg a mellettem ülő képviselőtársam, — hogy ezt óhajtaná az ország (Cserti József : Ugy van ! A bizonytalanságot megszüntetni !), és, azt hiszem, az ország óhajtaná, hogy egyszer, ha nem is állandó nyugalom, de legalább olyan nyugalom következzék, hogy ezek a kérdések kikapcsoltatván, azután a törvényhozás gazdasági téren is fejthessen ki tevékenységet, olyan tevékenységet, amely által szanálná azokat a bajokat, amelyek öt éven keresztül a nemzetgyűlési érában épen gazdasági téren felidéztettek. Amikor én azt vizsgálom, hogy ez a javaslat szolgáltat-e alapot arra, hogy az az ideiglenes nyugvópont elkövetkezzék, kénytelen vagyok azt mondani, hogy az ebben a javaslatban lefektetett elvek alapján én ezt a kérdést nyugvópontra hozhatónak nem tartom. (Ugy van! balfelől.) Miben vannak leginkább aggályaim? A kiterjesztés mértéke disputábilis lehetne, mert én ezt a szabályozást, a 4., illetőleg a 6. elemi felvételét nem tartom szerencsésnek és inkább helyesnek tartanám az irni-olvasni tudás komoly kritériumát, mert ezáltal mégis jobban módot nyújtanánk mindenkinek, akinek a qualifikációja megvan, arra, hogy erre a politikai jogra is megszerezze a formális kvalifikációt. Tudvalevő, hogy az ország nagy részében vannak egészen rendes képzettséggel biró, irni-olvasni tudó polgárok, akik iskolai bizonyítványaikat beszerezni nem tudják azon egyszerű oknál fogva, mert annakidején az iskolákban rendes feljegyzések vagy könyvek nem voltak. Azt hiszem, ha én kijelentem, hogy az általános egyenlő titkos választójognak nem vagyok híve, nem fogok olyan ellenszenvre találni, ha megmagyarázom azt, hogy én az általános és egyenlő kifejezést nem tartom őszintének. Nem tudok olyan választójogot, amelyre komoly kritikával rá lehetne mondani, hogy az teljesen általános, teljesen egyenlő. Végtére is kell egy mértéket találni, amely mértéknek a megtalálása nem elégszik meg azzal, hogy az jelszóba foglalható. Azt hiszem azonban, ha konkretizáljuk, hogy mit értünk a választói jog komoly kiterjesztése alatt, mindenesetre találkozhatunk egy fronton talán olyanokkal is, akik névleg a lgeszélsőségesebb általános egyenlő és titkos választójogot hirdetik, de legalább is a korhatárt ők is tekintetbe veszik. Egyrészt elvi alapon elismerik, hogy a fogházzal, szabadságvesztéssel büntetettnek nem lehet választói jogot adni, hogy a katonáknak talán épen nem tanácses, hogy a rendőrlegénységnek épen nem szükséges, annak ellenére, hogy elvi alapon ezeknek is jár. Azt hiszem, hogyha a jelszavakat levetkőztetjük a maguk mezítelenségére, nagyon sok elesik, amiket ma még nehezményeznek, mint jogsérelmeket. A titkosság kérdése, ami tulaj donképen nem látszik olyan fontosnak, végeredményben a reális eredmények szempontjából ennek a javaslatnak egyik kardinális ütköző pontja. Elismerem, hogyha valaki abból a szempontból vizsgálja ezt a javaslatot és az ország mai állapotát, hogy a jelenlegi kormányzat titkos vagy nyilt szavazás mellett kaphat-e nagyobb támogatást, a valószínűség az, hogy nagyobb támogatást mégis csak a nyilt szavazás mellett kapna. (Lendvai István : Ha tiszta választás lenne, nem !) Mindazok a jelenségek, amelyek a titkos szavazás mellett a városokban lefolytak — és itt általában beszélhetünk — nem látszanak kedvezőknek a mai kormányzatra. Ha