Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

2o8 A nemzetgyűlés 416. ülése 19:25. évi május hó 26-én, heclden. az a része, amely egyáltalában meg akarja magyarázni, hogy ez az eskü miért került be a törvényjavaslatba, miért vált szükségessé, azt mondja : (olvassa.) »Az eskü másik része, amelyről szólni kivarrunk, az, amely kiköti, hogy a képviselő ebbeli működésére a képviselőházon kivül álló tényezőtől utasitást vagy irányitást el nem fogad és magát ilyen tényező rendelkezésének alá nem veti«. (Propper Sándor : Kivétel Schmidt Jeremiás.) Majd azt mondja az indokolás (Olvassa.) : »Eddigi törvényeinkben ilyen rendelkezésre nem találunk, mert az országgyűlési képviselő megbízatásának természetszerű következménye, hogy eljárásában minden melléktekintet félretételével egyedül meggyőződésének és lelkiismeretének parancsát tartsa szem előtt. Indokoltnak látszott azonban, hogy ezt a hiányt pótoljuk és ilyen rendelkezést a törvénybe beiktassunk«. Ha az előbb azt mondtam egy ilyen indokolásnál, ha azt ugy jellemeztem, hogy a törvényhozás vásárcsarnoki alapon, akkor itt azt kell mondanom, hogy közönséges komiszkodás egy politikai párttal szemben (Ugy van ! a szélső baloldalon.) — amelyet jezsuita módon ugyan nem neveznek meg (Farkas István : Gyávák ahhoz !), de mindenki tudja, kiről van szó — minden komoly és jóhiszemű alap nélkül azt a vádat emelni, mintha okot szolgáltatott volna arra, hogy ilyen szövegű eskü a magyar törvénykönyvbe bekerüljön. (Propper Sándor : De a törvényjavaslatot Rotschildnak és Smithnek bemutatják !) Én ezt a leghatározottabb felháborodással utasítom vissza egész generálisan, de visszautasítom különösképen azzal a kormányzattal szemben, amely a maga integritását, a maga függetlenségét egyáltalában nem óvja a külföldi tőkével szemben sem. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.), mert törvényjavaslatát elküldi a tőkésnek, hogy vájjon az beïleegyezik-e abba, hogy a törvényjavaslat a nemzetgyűlés elé kerüljön. (Zaj a baloldalon.) Ismételten hangsúlyozom, hogy ez közönséges komiszkodás, mert nincs semmi alapja annak, mintha a mi bécsi tanáskozásunknak csak egy árnyalatilag is az lett volna, vagy lehetett volna a jelentősége, hogy ott bennünket utasítással vagy magyar ügyben csak véleménnyel is el akarnak látni. Aki ismeri a munkásinternacionálé struktúráját, az tisztában van azzal, hogy ez nem is avatkozhatik, a dolog természeténél fogva nem is avatkozik bele egyetlen ország belügyebe sem. Vannak bizonyos nagy, egész Európára, az egész emberiségre kiható elvi kérdések, e tekintetben az internacionális munkáskongresszusok megállapítanak bizonyos alapelveket, bizonyos irányelveket, amelyeknek megvalósítása érdekében minden ország munkássága igyekszik az adott belső viszonyokhoz mérten közreműködni. De soha arról nem lehet szó, hogy egy ország belső ügyeibe beavatkozzanak. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Farkas István :' Ezt nem muszáj tudnia a magyar kormánynak.) Ezenkívül a magunk reputációja érdekében, hogy a törvényalkotásnak, a törvényhozásnak ezt a módszerét a maga értékére szállítsam le, nekem ehhez a szövegezéshez is van egy-két észrevételem. Azt mondja ez a szöveg : »Esküszöm . . .« És itt az »eskü« szóval kapcsolatban van az első észrevételem. T. Nemzetgyűlés ! Eltekintve attól is, hogy épen Magyarországon a magyar politikában az eskü nagyon is kompromitáltatott, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil : Budaörs óta nincs eskü ! — Zaj) az eskü fogalma és szentsége nagyon mélyen leszállittatott arról a piedesztálról, amelyen ez a múltban volt, — ettől eltekintve is szükségesnek tartom, hogv — ha ez a törvényjavaslat törvénnyé válik — egy másik vonatkozásban, azt hiszem, a központi választmánvokról szóló rendelkezésekben is az eskü mellett à fogadalom lehetősége biztosittassék, még pedig — ismétlem — az esküvel kapcsolatosan elmondottak szempontjából azért is, mert vannak emberek nagyszámban, akik a polgári becsület fogalmát egyszerűen magasabbra helyezik az eskü fogalmánál. Ezekkel szemben tehát helytelen hiba, ha az általuk morális szempontból többre értékelt fogadalom alól felmentjük őket és az esküre szőritjuk, ami rájuk nézve kevesebb jelentőséggel bir. Még egy fel világ ositást kell kérnem, mielőtt ezzel a törvényszakasszal az adott szövegezésben meg tudnék barátkozni. Ismételten szó van ebben a szakaszban a nemzetről. Az áll benne, hogy (olvassa) : »... a magyar nemzethez mindenkor hű leszek ... a magyar haza és a magyar nemzet boldogulására fogok törekedni«. Nekem felvilágosítást kell kérnem az eddigi tapasztalatok alapján, hogy mit méltóztatnak érteni a magyar nemzet fogalma alatt? (Pikier Emil : Az egységes pártot ! — Zaj a jobboldalon.) Mert a múltban csak egy történelmi nemzet létezett, amely ebben az országban minden kiváltságot, a kormányzás lehetőségét a saját részére biztosította s amely szinte klubszerűén a saját érdekeit istápolta a törvényhozásban. Ha ez a nemzet, ha a nemzet fogalma alatt ezt méltóztatnak érteni, akkor én nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy ilyen eskü vagy fogadalomformuláréval meg tudjak barátkozni. Mert én azon az állásponton vagyok — és ez nem titok — hogy sokkal fontosabb egy országnak a milliónyi dolgozó polgársága és munkássága, és én ezeknek vagyok hajlandó azt az esküt, vagy fogadalmat tenni, hogy soha el nem árulom még gondolatban sem érdekeiket, de nem vagyok hajlandó erre a nemzet javára olyan értelemben, ahogy a nemzet fogadalmát ebben az összeállításban nemcsak szószerint, hanem gyakorlatilag is értelmezték. (Gr. Bethlen István ministerelnök : Itt nem valamely osztály érdekéről van szó ! — Pikier Emil : A nemzetnek és népnek egynek kell lennie, nem ugy, mint itt ! — Propper Sándor : A Déli Vasútnál ki adta ki a jelszót az osztályharcra? — Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő Peidl Gyula : Ha jól értettem, a miniszterelnök ur az osztályharcot veti velünk szemben. Én voltam bátor rámutatni mai beszédem folyamán arra, hogy az osztályharc egy következmény. (Gr. Bethlen István ministerelnök : Nem szóltam semmit !) Következménye az az osztályuralomnak. Ha valahol indokolt és elkerülhetetlen az osztályharc, akkor ez Magyarország, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ahol az egyoldalú osztályuralom a maga meztelenségében, a maga bőszítő kíméletlenségében jelentkezik, (Gr. Bethlen István ministerelnök : Minden államban ezt mondják !) ahol az egyoldalú osztályuralom még kísérletet sem tesz arra, hogy az elkerülhetetlen harcok és összecsapások európai alapon, európai módszerekkel legyenek lefolytathatók, ahol az osztályuralom a maga brutalitásával alkotmányos kormányzat cime alatt a legteljesebb diktatórikus eljárással gyakoroltatik. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha valahol indokolt és elkerülhetetlen az osztályharc, akkor ez elkerülhetetlen és indokolt egy olyan országban, amelynek ministerelnöke nem átalj a" nyíltan kijelenteni, hogy : Akármi lehet a véleménye bárkinek, egy mindenképen tekintélyes néprétegnek a pártjával, egy tekintélyes számú munkásságnak képviseletével pedig nem állunk szóba. Ez a legbrutálisabb formája az osztályuralomnak, a magyar büszkeségnek, a magyar gőgnek, amellyel szemben igenis tökéletesen indokolt az osztályharc. (Gr. Bethlen István ministerelnök : Azóta is" beszéltem Peyer képviselő úrral ! Nem személyes ügy volt ! — Propper Sándor : Budapest népe megadta a választ !) T. Nemzetgyűlés ! Azzal a tendenciával szem-