Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

1S2 A nemzetgyűlés 115. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. sége nem képviseli az ország többségének véleményét. Ha kétségbevonják ebbeli kijelentésemet, méltóztassanak megkérdezni az erre legilletékesebb faktort, magát a nemzetet. (Cserti József: Titkosan!) Ha minden agitáció nélkül, a nemzetnek mindenféle befolyásolása nélkül felteiinők a kérdést, hogy helyeslik-e ennek a mai kormánynak a politikáját, igen vagy nem, akkor meg vagyok róla győződve — ismerem annyira az ország hangulatát, a különböző rétegek hangulatát —, sőt egészen biztos vagyok abban, hogy óriási megsemmisítő többséggel nyilatkoznék meg az ország véleménye a kormány ellen. (Zaj.) Többen hivatkoztak előttem szólott képviselőtársaim közül arra, hogy Budapestnek, az ország fővárosának az elmúlt héten megnyilatkozott akarata ezt a lesújtó kritikát már úgyis gyakorolta a mai kormányzat felett. Sőt én meg vagyok róla győződve, hogy — ami keresztény és nemzeti szempontból mindenesetre sajnálatos — annak, hogy a kereszténypárt nagyobb számaránnyal nem jutott mandátumhoz, oka az is, hogy a tisztelt keresztény községi párt a maga tagjai sorában egész sereggel jelölt olyan embereket, akiket mi mint kormánytámogatókat ismerünk. Az emberekben tagadhatatlanul meglévő ellenzéki hangulat nagyon sok derék keresztény polgártársunkat nem engedte, hogy Homonnayra és Frühwirth Mátyásra szavazzon, bár ezek ott szerepeltek a kereszténypárt listáján, mert tudták róluk, hogy a jelenlegi kormányzatnak mindenben pártolói. Sajnos, nagyon szomorú dolog — de mégis a kereszténypárt kudarcának kell ezt jeleznem —, nagymórtékben ez volt az ok; ez volt a lélektani magyarázat. ÍHomonnay Tivadar: Üres lappal szavaztak! — Zaj.) Én bizonyos távlatból néztem a budapesti választást, nem voltam benne, aljért talán mondhatják, hogy nem vagyok egészen tájékozott, de azt hiszem, nem mindig a« van legjobban informálva, aki az eseményekben benne van, hanem az, aki bizonyos távlatból szemléli azokat, és^ igy én a Wolff-párt kudarcának legfőbb okául azt látom, hogy az az ellenzéki hangulat, amely Budapesti" n a lelkeket uralja, nem engedte, hogy sokan olyan listára szavazzanak, amelyen ott szerepeltek a kormányt támogató urak is. Még azt is megengedem —

r amire olyan nagyon hivatkoznak —, hogy méltóztassanak meg-kérdezni az intelligenciát. Mindig az intelligencia fölényét halljuk hangsúlyozni a túlsó oldalról; mindig arra hivatkoznak, hogy a magasabb intelligencia megérti és belátja a kormány ténykedéseit. Én felajánlom a magam részéről, hogy méltóztassanak magát az intelligenciát megkérdezni — természetesen ugy, hogy szabadon nyilváníthassa akaratát —, vájjon helyesli-e a mai kormány álláspontját, politikáját, cselekedeteit. Én kész vagyok a magam további magatarfását egy ilyen megkérdezés eredményéhez kapcsolni, annyira bizonyos vagyok benne, hogy ha csak magát az intelligenciát méltóztatnak megkérdezni, az is óriási, túlnyomó többséggel törne pálcát a mai kormányzati politika felett, amely — mondom papiron, jelszavakban hivatkozik az intelligencia vezető szerepére, de valójában, különösen gazdasági politikájában segítette a magyar középosztály, a magyar intelligencia legnagyobb részét nyomorúságba, nélkülözésbe juttatni és segített megingatni a nemzetfentartó osztálynak, a középosztálynak leghazafiasabb, legmegbízhatóbb rétegeit. Bár a korteskedés máris nagymértékben folyik (KunaP. András: Az már igaz!) a kormány részéről (Derültség bal felől.), mégis biztos vagyok egy ilyen plebiscitum eredményéban. Hogy ez a korteskedés máris miként folyik az elkövetkezendő választások előkészítésére, annak illusztrálásául leszek bátor egy k'is esetet idetárni, amely szorosan összefügg a javaslattal, mert hiszen ez a korteskedés az elkövetkező választások befolyásolását célozza. Talán méltóztatnak tudni — különösen azok, akik az én kerületem vidékére valók —, hogy a vásártartás kérdése valóságos láz a dunántúli községekben. Amikor én egyikmásik községemnek ebbeli óhaját az illetékes ministeriumban támogatni akartam, az illetékes ügyosztályok vezetőitől azt a határozott választ kaptam, hogy elvi szempontokból semmiféle vásártartási jogot nem engedélyeznek. Én belenyugodtam abba, hogy ezt az elutasító magatartást elvi okokból hangoztatják. De megtörtént az, hogy kerületemben az egyik község magasabb protekció igénybevételével mégis megkapta a vásárjogot, s ezt az alkalmat felhasználták arra, hogy a legszembeszökőbb korteskedést vigyék végbe a kormány mellett. A földmivelésügyi minister ur személyi titkára megjelent a vásármegnyitáson. ÍCserti József: Esküdt volt?) Nem, a mostani titkár. Mondom, megjelent a vásármegnyitáson és nyiltan hangoztatta uton-utfélen, banketten, ünnepélyes beszédben: látjátok emberek, csak a kormány tud segíteni rajtatok; látjátok, csak a kormányt kell támogatni . . . (Hedry Lőrinc: Világos! Nem is Eőri-Szabó segíti őket!) Háf szabad-e" t. képviselőtársam, állami koncess? lókat kortescélokra felhasználni? (Zaj.) Ez a mentalitás, amely a közbeszólásban megnyilatkozik, jellemzi az, egész rendszert. Minden eszköz jó arra, hogy a hatalmat megtartsák. Az a bizonyos vásártartási jog nem a kormány joga, hanem olyan jog, amelyet a meglevő feltételek mellett meg kell adni mindenkinek, akár kormánypárti, akár nem kormánypárti emberek járnak az érdekében. Ha tehát valaki ilyen dolgot, egy állami konceszsziót is felhasznál a korteskedésre, ez — azt hiszem — élénk bepillantást enged abba a gondolkodásba, abba a machinációba, amellyel a választók befolyásolását célozzák. Megjegyzem azonban, nagyon tévednek azok az urak, akik azt hiszik, hogy ez célravezető eszköz, mert akármennyire ünnepelték is momentán a t. ministeri titkár urat és akármennyire éljenezték a kormányt, az elkövetkezendő választásoknál a nép nagyon jól fogja tudni, hogy kik képviselik igazán az ő érdekeit. (Kuna P. András: Meg kell várni. — Éhn Kálmán: A titkár nem mondhatta, hogy Eőri-Szabó szerezte meg!) De nem mondhatta volna azt sem, hogy a kormányt kell támogatni, mert a kormány adhat ilyen jogokat és jó fiuknak kell lenni, akkor minden meglesz. Bocsánatot kérek, azt hiszem, ez már kissé túlhaladja a megengedett határt. (Cserti József: Ugy sincs pénze a népnek, hiába van vásári joga! — Kuna P. András: Ez csak olyan szépséghiba!) De nagy szépséghiba! Napnál világosabb, pörölycsapásoknál is súlyosabb érveket hangoztattak sokan a titkos szavazás mellett. Érdekes, hogy nemcsak erről az oldalról hallottam a legsúlyosabb érveket, hanem a túloldalról Szijj Bálint képviselőtársam ajkáról. A képviselő ur szemeink elé tárta az elmúlt magyar választási rendszert. Ha az ember, visszagondol a lefolyt magyar választásokra,