Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

A nemzetgyűlés 415, ülése 1925. luk a későbbi időkben is az esküt. Én ezt a képviselői esküt teljesen feleslegesnek tartom. Nem ér ez a világon semmit. Mert önök azt mondják, hogy le kell tenni az esküt arra, hogy erőszakos utón az alkotmányt meg nem változtatja senki. Először nem tudom elképzelni, hogy melyik alkotmányt akarná itt valaki erőszakos utón megváltoztatni, hiszen köztudomású dolog, hogy alkotmány hiányában szenvedünk. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Az átmeneti ideiglenes alkotmányt pedig erőszakkal ki akarná meg változta ni? S higygyék el, ahogj^ én a magyar politikában — szégyenlem megmondani — a becsületszó és az eskü fogalmát megtanultam ismerni, ennek nem lesz akadálya, mert a cél szentesíti majd az eszközt. Az van továbbá a képviselői esküben, hogy a képviselő esküszik arra, hogy külső tényezőktől nem befolyásoltatja magát. Hol kezdődik az a külső tényezői' Talán a királyné ne befolyásoljon valakit? Vagy talán más nemzeti alakulat, pl. a bajor fascisták ne befolyásolják Eckhardték szervezetét! Lehet ezt megakadályozni

1

!' Lehet megakadályozni azt, hogy esetleg Mussolini ne adjon Gömbösnek jó tanácsokat? Ezt nem lehet megakadályozni! Hiszen az önök társasága is künn járt Bulgáriában és — nagyon helyesen — barátkoztak a bulgár képviselőkkel. Mit tudjuk mi, hogy titokban mikről folyt ott a diskurzus. (Álmássy László: Mi kifogása van ez ellen? — Egy hang a szélsőbaloldalon: Az, hogy a párt 'mint a nemzet szerepel mindenütt! — Szilágyi Lajos: Mi is fogunk a francia köztársaság elnökénsk táviratozni! — Folytonos zaj. — Elnök csenget.) Én azt ajánlanám, t. Nemzetgyűlés, hogy az esküt, amely az utóbbi időkben annyi keserves csalódást okozott és annyi kellemetlen percnek volt okozója, ejtsék el. Semmi értelme nincs, pláne ebben a felhígított szövegben, amely Apponyi Albert gróf intervenciója révén nem határoz, sem nem oszt, sem nem szoroz. A részleteknél majd még foglalkozom a tit- j kosság kérdésével. Most végül csak még Ernszt | Sándor t. barátomnak akarok válaszolni, aki azt mondotta beszédében, hogy ő olyan időket j kivan a magyar alkotmányos életnek, amikor majd a legyőzött is gratulál a. győzőnek. Ez nagyon helyes, nagyon szép; én is azon idő után vágyódom, amikor a legyőzött képviselő: jelölt lesz az első, aki a győző képviselőjelöltnek gratulál. De önökön a sor, t. túloldal, hogy olyan választások legyenek, hogy az ide bekerült ellenzék ne annyi keserűséggel és annyi tortura után jöjjön ide be, mint ahogy mi ide I bejutottunk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De hogy ilyen választások bekövetkezhessenek, ugy látszik, azt önök nem akarják, mert ha akarnák, akkor nem jöttek volna ide ezzel a javaslattal. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik-) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Eekhai-dt Tibor! (Felkiáltások a baloldalon: Szünetet kérünk!) Elnök: Minthogy a Ház határozata értelmében a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot a nemzetgyűlési meghosszabitott üléseken tárgyalja, nem tartanám helyesnek az elnöki székből megrövidíteni ezt a megállapított hoszszabb tárgyalási időtartamot. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a baloldalon.) Kérem tehát a képviselő urat, méltóztassék beszédét megkezdeni. Eckhardt Tibor: T. Nemzetgyűlés! Az a 'választójogi törvényjavaslat, amelyet a koréin május hó 25-én, hétfőn. 169 mány a^ nemzetgyűlés elé terjesztett, elvileg az általános, egyenlő és titkos választójog alapjás áll, ezt azonban, miként a minsterelnök ur maga is bejelentette a fokozatos fejlődés utján óhajtja megvalósítani. Többen kétségbevonták, hogy tényleg komolyan, jóhiszeműen akarják-e az általános egyenlő és titkos választójogot megvalósítani, én azonban feltételezem, hogy ez a beállítás jóhiszemű, feltételezem, hogy a kormány tényleg azt akarja, amit mond és ennek folytáii beszédemben ezen az alapon óhajtok az elénk terjesztett javaslattal foglalkozni. T. Nemzetgyűlés! Több mint egy évtized, azt lehetne mondani, az elmúlt két évtized politikai küzdelmeinek centrális problémája mindenkor az általános, egyenlő és titkos választójog körüli harc volt. Én az elvi kérdések es teoretikus vitatkozások helyett ennek a kérdésnek elbírálásánál és a gyakorlati következtetéseknek a magunk számára való levonása tekintetében arra az álláspontra kívánok helyezkedni, hogy ám nézzük rneg, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog mindazokban az országokban — és itt elsősorban az úgynevezett nyugati demokráciákra gondolok, ahol legrégebben valósult meg ez az el y — minő fejlődást hozott létre, mik ennek esetleges előnyei és mik az esetleges hiányai ennek a rendszernek. Amikor mi magyarok a mi magunk jövője, sorsa és törvényhozásunk összeállitása felől akarunk gondoskodni, ezeknek a gyakorlati tapasztalatoknak figyelembevételével döntsünk, az immár mögöttünk álló történelmi neriódus tanulságait vonjuk le, iparkodjunk a hibákat kiküszöbölni és csak azt vegyük át, ami helyes, ami célravezető. Az általános, egyenlő és titkos választójognak hazája Franciaország — és pedig hazáia azért, inert az egész ideológia, az egész gondolatvilág. > amely az általános, egyenlő és titkos választó jogot irja a zászlaj francia forradalominak, az 1789-es időknek szülötte—, én tehát Franciaországot akarom legelőször szemügyre venni, hogy lássuk, hogy ebben az országban az általános, egyenlő és titkos választójog minő gyakorlati következményekkel járt. Franciaországban mindenekelőtt azt látjuk, hogy a régi politikai elv, amely egy bizoiiy H váltógazdaságot, két szembenálló nagy pártnak egymással való kormányzati váltőgazdaságát létesítette, ez a rendszer megdőlt és Franciaországban ép ugy, mint minden más demokratikus választójoggal rendelkező államban, a nagy pártok felaprózódtak. Nagy, egységes guvernementális párt létrejötte az általános, egyenlő és titkos választójog alapján alig képzelhető el, mert minden társadalmi réteg és osztály a maga speciális képviseletévé törekszik és ennek következtében relative kicsiny pártoknak egymással koalícióba vagy egyéb nexusban való lépése csupán átmeneti többségeket létesít, ugy hogy az úgynevezett parlamenti vóltógazdálkodás elve megbukott, Franciaországban ennek a helyzetnek az a következménye, hogy az egyes kormányok élettartama rendkívül rövid. A háború előtt a francia kormányok élettartama átlag hat hónapnál nem volt több és egyes kormányok működésének, gondjának legnagyobb részét az a küzdelem foglalta el, amit a kormány egyszerű létfentartása, további vegetálása érdekében volt kénytelen az összekuszált, zavaros párthelyzetben és pártküzdelmekben kifejteni. Nagy koncepcióról, nagy törvényalkotó munkáról, széles látókörű, előrelátó törvényhozói munkáról ebben a légkörben soha sző nem lehetett, és az el-