Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-413

120 À nemzetgyűlés H3. ülése 1925. évi május hó 22-én, pénteken. telén sok keservet és csalódást vált ki a magyar tömegekből; erre a játékra a magyarság igazán nem szolgált rá. Tessék megmondani nyíltan és határozottan, hogy ellenzik a nyilt szavazást, mert félnek a felforgató elemektől. Erről lehet vitázni. Mindenki azt az álláspontot foglalhatja el, amelyet akar. De hogy egyik helyen nyilt legyen a szavazás, a másik helyen pedig titkos, ebben nincs logika és becsületesség. Akik hivatkoztak az angol példára, kijelentették, mennyire hozzájárult a titkosság a közéleti, tisztasághoz ós az erkölcshöz. Akkor, amikor a kormány annyira fél a titkosságtól és a vidéken megint nyiltan akar szavaztatni, eszembe jut a Babilonban divatos Militta-nap, amikor minden tisztességes asszony egy napra megcsalhatta a férjét. Akármilyen furcsán hangzik is, Magyarországon a választás olyan Militta-nap lesz, amelyen mindenki tetszése szerint garázdálkodhatik, amikor minden visszaélést el lehet követni anélkül, hogy az etikával, a becsületes felfogással az ember összeütközésbe jutna. A közigazgatásban a főispán uraktól kezdve lefelé és fölfelé minden vonalon min-, den elkövethető, a Militta-nap megengedi a csapodárságot. A Nemzeti Színházban a „Vén gazember"-ben mulatunk, amikor látjuk, hogyan csapja be a báró kasznárja ügyesen a népet ós hogyan zárja a szinbe csak azért, hogy a kellő pillanatban a báró úrra — nem tudom Podmaniczky báró urra-e vagy akármelyik báró úrra — leszavazhassanak. Ez olyan trükk, amelyen nem botránkozik meg a magyar ember. Minden szabad lesz tehát a Militta-napon, szabad a kicsapongás, szabad minden; amint a csalafintaság vagy a leleményesség győz, aszerint győz vagy bukik a nép érdeke. T. Nemzetgyűlés! Amikor nyugatra szoktunk kacsintgatni, amikor amerikai, angol és francia példákra hivatkozunk, akkor helyénvaló volna, hogy szegény, sokat zaklatott népünket tényleg* ezen a téren is — habár csak ötévenként visszatérő járványról van itt szó —, a békés, nyugodt megrázkódtatásoktól mentes választásoknak tennők ki. Szavazzon a nép oda, ahova szive, lelke, meggyőződése diktálja. Meg vagyok győződve arról, hogy nem kommunisták jönnének be ebbe a Házba; megu vagyok győződve arról, hogy a magyar nép egészséges életösztöne megmondja, hova és kire kell szavazni. Ne legyen itt a terror, a fanatizmus mértékadó és akkor olyan többség fog jönni, amely a magyar nép tömegeit mondja a háta mögött, nem ugy. mint most, amikor csak egy pár főszolgabíró vagy egy pár csendőr van a háta mögött. A magyar nép, a magyar községek számára direkt arculcsapás ez a törvényjavaslat. Nemrégiben zajlott le Budapesten a községi jegyzők országos kongresszusa, amelyen a Községi Jegyzők Országos Egyesülete elnökének, Koncz Jánosnak, aki a magyar jegyzőknek igazán büszkesége, határozati javaslatát az összes községi jegyzők egy szívvel-lélekkel magukévá tették és kötelezően kimondották magukra nézve, hogy „a falu társadalmi rendjének védelmét, a keresztény nemzeti közhangulat kialakulását, a destruktiv, felforgató törekvések meggátlását minden községi jegyzőre és községi alkalmazottra nézve kötelezőnek és minden magyar ember szentségének tekintik." Kimondották tehát, hogy minden felforgató szándékot lehetetlenné tesznek. De ezen nem azt értik, amit mi most tapasztalunk, hogy amikor a magyar földmunkásságot meg akarják szervezni — akár keresztény, akár nemzeti jelszó alatt is —, minden szervezkedést lehetetlenné tesznek. Mert hiszen ezt # a kormányzat teszi, a kormányzat nem akarja, hogy a földmunkásság megszervezkedjék. Ennek gazdasági okai vannak. Hiába akarják a^ jegyzők a felforg-ató elemeket kizárni. Amikor a kormány balkezes intézkedéseivel a keresztény nemzeti jelszó alatt dolgozó pártoknak lehetetlenné teszi, hogy a földmunkásságot megszervezzék, akkor ez a földmunkásság oda csap, ahol szervezkedhetik és ha nem szervezkedhetik nyiltan, akkor titokban szervezkedik, esetleg a destrukció zászlaja alatt. Nagyon sok esetre hivatkozhatnék, amikor szegény, nincstelen földmunkások deputációban jöttek, leveleket írtak, hogy hagyjuk őket megszervezkedni az ipari munkásság példájára, nem az internacionalizmus jegyében ós zászlaja alatt, hanem csak azért, hogy a maguk érdekeit megvédhessék a földbirtokossággal szemben. Ebben a kérdésben azonban nem történhetik semmi sem. A kormány nem engedi, a legterrorisztikusabb módon lehetetlenné teszi. (Szakács Andor: De micsoda jogon nem engedi?) A tömegektől félni akkor, amikor minden emberi jogtól megfosztják őket, amikor lehetetlenné akarjuk tenni, hogy olyan zászló alá csoportosuljanak, ahova őket szivük, lelkük viszi, a keresztény nemzeti zászló alá — mert én, aki dolgozom velük, tudom, milyen gondolatok élnek ennek a tömegnek a lelkében — s ezzel a falura rányomni Ka in-bélyegét, hogy nem megbízható, a nincsteleneket kiközösíteni az állami életből: mégis csak igazságtalanság és ha erős kifejezést akarnék használni, azt mondhatnám : embertelenség. ^Hivatkoztam már arra, hogy az 1874. évi XXXIII. tc-et az akkori belügyminister, gróf Szápáry Gyula, milyen körömszakadtáig védte, pedig egész néprétegeket, egész területeket kisajátított és kiszolgáltatott nemzetiségeinknek. Lesz idő, amikor erre a törvényjavaslatra is ugy fognak _ mutatni, mint egy második Szápáry-féle törvényjavaslatra és lehetetlennek fogják találni, hogy a kommün után és a világháború után volt egy nemzetgyűlés, amely magát kereszténynek, kisgazdának nevezte, amely ezt a törvényjavaslatot elfogadtatta és hozzá% járult ahhoz, hogy a nagy áldozatok után, amely áldozatokat minden egyes embernek, akár vérben, akár anyagiakban meg kellett hoznia az országnak — s akkor a tömeg jó volt —, most kisajátítsák a jogokat bizonyos kiváltságosaknak, a tömegeket pedig kitaszítják azokból. A választójogi bizottság jelentéséből felolvasom a következő sorokat. (Olvassa): „A közönség' mindenütt felismerte a közügyek intézésében való részvétel nagy horderejét és azt, hogy saját érdekeit leghathatósabban akkori érvényes itheti, ha befolyást nyer a törvényhozó testület meg-alakitásában való közreműködésre." íme, tehát van egy nagy társadalmi réteg a födmunkásság — több százezernyi főről van sző —, amelynek egyetlen képviselője nincs a Házban. A mostani 245 képviselő közül 45 nagybirtokos ül benn a Házban, 15 középbirtokos és 20 kisg'azdaképviselő. Ha tehát a nagybirtok meg tudta védeni a maga _ érdekeit, ideküldte képviseletét, hogy megvédje érdekeit, ugyanakkor többszázezer és millió ember érdeke nem kívánná meg* azt, hogy képviselete itt üljön a Házban és hangot adjon érdekeinek! Szomjas t. képviselőtársam egyik ellenzéki képviselő beszéde alatt közbekiáltotta — lelkembe vésődött a megjegyzése —, hogy nem a