Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-413

118 A nemzetgyűlés 413. ülése 1925, eitotta az ajánlatot azzal, hogy nem hisz olyan lámpában, amely lámpabél nélkül is ég, és tizenkilenc évnek kellett eltelnie, mig a városi tanács rájött arra, hogy igenis lehet olyan lámpát feltalálni, amely kanóc nélkül is égni tud. Egy másik példát mondok. Amikor a vasút bevezetéséről volt szó, akkor a bajor orvosi kongresszus azt mondotta, hogy nem lehet a vasutakat bevezetni, mert azok, akik rajta ülnek, agyrázkódást kapnak, azok pedig, akik nézik, szédülést kapnak. De azért a vonatok csak vígan robognak tovább, a gyorsvonatok akadály nélkül szelhetik át Európát és az egész földtekét, a bajor orvosi kongresszusnak megállapítása pedig ma mlár olyan ósdi dolog, amin mindnyájan csak nevetünk. (Halász Móric közbeszól.) Sok ember- kaphatott agyrázkódást, bizonyos, de még többet, milliókat meg milliókat egészségesen eljuttat a céljukhoz és tudjuk nagyon jól, hogy vannak országok, amelyekben a ministerek annyira nem irtóznak a vonatoktól, hogy gyorsvonatokon, külön Pullmann-kocsikon utaznak anélkül, hogy felniének az agyrázkódástól. De nézzük a másik példát. Kollár Ádám 1764-ben könyvet irt. amelyben követeli, hogy ne csak nemes ember kapjon hivatalt: ós a nemesi országgyűlés fellázad ez ellen a követelés ellen és jogorvoslatot kér a merénylővel szemben. Hol vagyuk ma már ezektől? Hiszen ma már nevetséges; Kollár Ádám kívánsága, hogy csak nemes ember lehessen tisztviselő és ma mar ezen a régi állapoton csak mosolyog az ember. Az idő kereke megszántja a maga mesgyéjéfc és hiába találunk mi valamit nevetségesnek vagy lehetetlennek, az idő igenis meg fogja érlelni. Én is azt hiszem, hogy a mélyen t. kormány és a többségi párt óriási tévédéiben van, amikor fél azoktól a becsületes magyar emberektől, akik e törvényjavaslat kapcsán kimaradnak és megfosztatnak a jogoktól. Miért nyomjunk mi becsületes, tisztességes magyar emberek homlokára Kain-bélyeget, hogy: „Te nem vagy megbízható !"? Mert hiszen az indokolásban direkte ki van mondva, hogy nem lehet őket beereszteni az alkotmány sáncaiba, nem lehet nekik választójogot adni, mert nem tartják őket megbízhatónak. Igaz, hogy a világháború után itt forradalmak dúltak, amelyeknek feltétlenül megvannak és meg kell hogy legyenek a maguk tulajdonságai, de amikor a polgári társadalom érdekeit védjük, indokolt és igazságos-e, hogy minden bűnt, amely a forradalmak alatt elkövettetett, azoknak a szegény, nincstelen kisembereknek tarsolyába dobjunk és a polgári osztályt mentesítsük !?' Igenis, a polgári osztály ezt a nagy, óriási erőpróbát nem birta meg, mert hiszen ha szervezettek, öntudatosak lettünk volna, az a pár megtévelyedett ember nem forgathatta volna fel az országol A mi álláspontunk az kell nogy legyen, hogy ne idegenitsük el magunktól a munkásokat és nincsteleneket, s ne állítsunk fel teljesen tévesen, célttévesztettel], megint ujabb forradalmakra szitóan két frontot: a munkások frontját a polgári társadalommal szemben. Én már egy ízben felszólaltam itt a nemzetgyűlésen, rámutattam a mmisterelnök urnák arra a téves megállapítására, amikor a polgárságot a szervezkedésre hivta fel a munkássággal szemben. Én akkor is visszautasitottam azt, hogy valaki polgári frontot akarjon szervezni ebben az országban a munkássággal szemben. Én ezt a megállapítást: munkás vagy polgár vagy proletár — teljesen ki akarnám törölni a magyar köztudatból, hanem, igenis, állítsuk fel évi május hó 22-én, pénteken. a becsületes, dolgozó emberek egyetemes egységes frontját, mert amig külön a magunk számára, a hinduk módja szerint, kasztrendszereket állítunk fel ós azt mondjuk: „Te, munkás, nem lehetsz polgár!" és vice versa: „Te polgár vagy!", addig itt egységes és egészsógas állami élet nem lehet. Olybá tűnik fel az egész dolog» mintha a jelenleg kormányon lévők, a hatalmát tényleg gyakorlók kéjelegnének abban, hogy itt van száz- meg százezer és millió ember, aki ki van akolbólítva, ki van közösítve közülünk. Miért kell rájuk nyomni a Kain-bélyeget, amikor azok épen olyan tisztességes, derék, becsületes magyar emberek, mint mi vagyunk?! r Én gyakran foglalkozom a mJunkáskérdéssel és nagyon sokszor megfordulok a munkálok között. Elképedve látom, hogy mi még mindig ugy bánunk a munkásokkal, és főképen a kormány, mintha az a munkás tényleg hazaáruló, tényleg magyartalan gondolkozású és tényleg nem keresztény ember; volna, nem keresztény anyának a tejét szivta volna és nem keresztény házban és családban nőtt volna fel. (Szilágyi Lajos: Ugy van!) Ez egészen téves beállítás! Szemükre vetik azt, hogy a szakszervezetben vannak. Kötelességük, hogy ott legyenek, mert mi többször kértük a kormányt, hogy nézze meg, mi van a szakszervezetben, többször követeltük, hogy orvosolják azokat a hibákat és bűnöket, amelyek elkövettettek egy pár ember hibájából, de egy pár ember bűnéért ne dobjanak oda egy egész társadalmi réteget, ezreket és százezreket, akikből kell hogy a mi polgári társadalmunk regenerálódjék, hogy uj elemeket kapjunk tőlük, az ő becsületes, tisztességes társadalmi rétegükből. Csak egy kiáltó példára fogok itt hivatkozni. Például itt van a nyomdász szakszervezet. Már többször kértem a nemzetgyűlést, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Szemükre vetik, hogy benne vannak a szakszervezetben. A forradalmak előtt például a nyomdászok nyugdíjintézménye egészen külön intézmény volt, amelynek minden nyomdász tagja lehetett, akármilyen párti is volt, A forradalmak alatt a szocialista vezérek a nyomdászintézményeket összekapcsolták, úgyhogy az anyaintézet, a nyugdíjintézet és a betegsegélyző intézet tagjai kötelezve vannak arra, hogy a pártba is beiratkozzanak, tehát hogy tagjai legyenek a szociáldemokrata pártnak. Sokszor kértük a belügyminister urat, határozati javaslatot is terjesztettünk be olyan értelemben, hogy a régi állapotot állítsa vissza. A munkásságnak legyen meg a maga szakszervezete, védje meg a maga munkásérdekeit a lelkiismeretlen, kegyetlen és kizsákmányoló tőkével szemben, hiszen nem le- « het ebben az országban senki, aki ne kívánná azt, hogy a munkás becsületesen és emberileg éljen. Krisztus is azt mondotta: Add meg a munkásnak a maga bérét. Ebben van az igazi fajvédelem, ebben van az igazi ébredő gondolat. Mi azonban süket fülekre találtunk, javaslatainkat elutasították és visszavetették. Most már az a nyomdászmunkás, aki, 20 év óta fizeti a tagdíjat, hogy nyugdíja és betegsegélyzője legyen, nem iratkozhat ki a szakszervezetből, különben öreg korára kidobják és az uecára, vagy szegényházba kerülne. Van-e valaki ebben a Házban, aki nap-nap után kérne és könyörögne és ostromolná azokat az akadályokat, amelyek a munkások és a polgári elem között fennállanak, hogy azok leomoljanak. Senki sem foglalkozik itt a munkáskérdéssel, egyetlen egy kézmozdulattal intézik ezt el: vörös bitangok! (Mozgás.) így pedig nem lehet társadalmi békét és állami rendét teremteni. Ami hiba tör-