Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-408
432 A nemzetgyűlés 408. ülése li házszabályokkal kapcsolatban, mint az alkotmányjogi javaslatoknál talán sikeresebbnek nem találtam volna, hanem a szolidaritásból kifolyólag azért, mert a házszabály napirendre tűzése és a kitiltás alkalmával olyan eljárások történtek, amelyekkel szemben mi vétót akartunk gyakorolni és mert társaimnak túlnyomó nagy többsége még remélte, hogy a kormány jó útra tér, remélte, hogy a kormány a passzivitás tanulságait a maga részéről is levonja és ugy a választójogi kérdésben, mint általában az alkotmányjogi kérdésekben engedékenyebb lesz, (Rassay Károly: Ez a politikai hiba!) Ez a feltevés megbukott három tényezőn. Az egyik volt a sajtó, amely az ellenzéket ebben a demokráciáért vivott harcában nem támogatta (Rassay Károly: Mert nem találta helyesnek!), a másik volt a kormány, amely a gyülekezési jog elkobzása által a képvise T ők kötelességteljesitését választókerületeikkel szemben megakadályozta, a harmadi'k ok volt, hogy ez a passzivitás — sajnos — nem terjedhetett át az ellenzék ama részeire is, amelyek itt a nemzetgyűlésben bennmaradtak. (Rassay Károly: Pár ember volt bent, üres volt itt minden! — Szakács Andor: Most is üres!) Most azt látjuk, hogy megkezdődik ma már egy kényelmes berendezkedés a reakcióra. (Rassay Károly: Önök idézteit elő a passzivitással; ezt mondom és igazolom! — Zaj balfelől.) Két veszedelmes államcsínyen már túlvagyunk. Az egyik az 1922-es választójogi szükségrendelet kibocsátása s ennek alapján a nemzetgyűlés összehivása. a másik a klotürös házszabályoknak itt történt puccsszerű elfogadtatása (Halász Móric: Semmiféle puccs nem volt benne!), a harmadik lesz, amelyről most értesülünk, az országgyűlés gyorsan való öszszehivása, a nemzetgyűlés hatáskörének a kétkamarás rendszerre való áttolása. még pedig oly módon, hogy ebben az országgyűlésben, annak főrendiházi részében alkotó faktorokként fognak működni azon törvényhatóságok képviselői, amely törvényhatóságok tulajdonképen ma már jogszerint nem is léteznek. illetőleg amelyek egy szükségrendeletben birják létüket, mely rendeletet a nemzetgyűlés még jóvá sem hagyott. Ez lesz a harmadik államcsíny, amellyel a reakció a maga munkáját bekoronázza és én ezekután aggodalommal nézem, nem fog-e következni egy negyedik is, amely az államforma és az államfő kérdésére vonatkozik. (UQJI van! balfelől.) T. Nemzetgyűlés! Ha a mai gazdasági helyzetet és ezeket a javaslatokat s a kormánynak e javaslatok körül tanusitott magatartását vizsgáljuk — amelyre nézve nem állapithatok meg mást, mint hogy ez az egész egy vabanque-játék, amelyet a ministerelnök ur indított meg —, látnunk kell, hogy amilyen mértékben süllyedünk gazdaságilag, amilyen mértékben emelkedik a nyomorúság, ép olyan ütemesen.és ép olyan mértékben emelkedik itt a reakciós irány is, s létesülnek olyan társadalmi vagy államjogi berendezkedések, amelyek elzárják a kispolgárságot jogaitól, s amellett, a kispolgárok exisztenciája rovására az ő termelőképességüket is a legteljesebb mértékben igénybeveszik. De más kifogásom is van nekem — amelyben^ talán az ellenzék majdnem minden jelenlevő tagja A? al osztozunk — és ez az, hogy én magának, ennek a nemzetgyűlésnek törvényességét sem ismerem el és nem tartom ezt a nemzetgyűlést jogosítottnak arra, hogy ez a nemzetgyűlés olyan, a nemzet jövőjére messze kiható kérdésben, mint aminő a választójog 25. évi május hó 13-án, szerdán, kérdése, a polgárok szabadságának kérdése stb. rendelkezzék, jogoktól fosszon meg embereket, polgárokat és egyáltalában olyan hatalmi rendszert állitson be ezzel a választójogi törvényjavaslattal, mely meggyőződésem szerint nem a nemzetnek, hanem ennek a kormányzati rendszernek érdekeit szolgálja. Elismerem, hogy itt 1922 után hiba történt részünkről is. Megtörtént az a nagy hiba, hogy mi, az ellenzék, azok után a választások^ után, amelyek a választójogi javaslat tárgyalásánál örök intő példa gyanánt szerepelhetnek az egész világ előtt, a tanúságok levonása ^szempontjából pedig ez előtt az ellenzék előtt is: nem teljesítettük kötelességünket választóinkkal szemben olyan mértékben, mint kellett volna, mert nem kezdtük az 1922-iki nemzetgyűlést azzal, hogy a kormány bűnös felelősségét ezen a téren megállapítottuk, s a visszaéléseket itt kellő módon feltártuk volna. (Rassay Károly: Magunkra maradtunk!) Igaza van t. képviselőtársamnak, magunkra maradtunk. Én a 32-ik szónok voltam az indemnitási vitában, de a második, aki abban az időben a választási visszaélésekről beszélt. Méltóztassanak megengedni, ha ezek után egy, talán nem a választói törvényjavaslatra vonatkozó kérdéssel is foglalkozom. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Mi, ellenzéki képviselők, akik kötelességünket teljesítettük és f teljesítjük, akár passzivitásban vagyunk, akár pedig itt a nemzetgyűlésen vagyunk jelen, bizonyos ócsárlásban részesültünk, hogy miért vesszük fel fizetésünket akkor, ha a parlamentben, mint ellenzék, a kritikát nem gyakoroljuk. Erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy niinem kizárólag azért jöttünk ide, hogy a ministerelnök ur irányítása mellett fejtsünk ki ellenzéki működést. (Rassay Károly: Ilyen is vanl) Mem erről beszélek. Én általánosságban beszélek. A vád a túlsó oldalról jött és nem erről az oldalról. Rassay képviselő ur szájából sohasem hallottam ezt a vádat. Meggyőződésem szerint nem az a feladatunk, hogy mi asszisztáljunk ennek a kormánynak. Nem azért jöttünk a nemzetgyűlésbe. Az 1922-iki választások után azzal a választóinktól kapott megbízatással jöttünk ide, hogy ennek a nemzetgyűlésnek törvényellenességére rámutassunk és becsületes, a nemzet valódi akaratát kifejező nemzetgyűlés összehívását sürgessük, ilyen választójogi törvény elfogadását szorgalmaz> zuk. (Zaj.) Ebben a tekintetben pedig — méltóztassék reámbizni, sohasem szeretek oldalt verekedni, ennélfogva képviselőtársam folytonos közbeszólására sem válaszolok —, amint egyes képviselőtársaim a saját meggyőződésük szerint választhatják meg a harc fegyverét és módját, méltóztassék ugyanezt a meggyőződést ma, a XX. században, nekünk is megadni, legfeljebb talán a reménységekben csalódik majd egyikünk, amennyiben a reményei valóra nem válnak. Mindenesetre méltánytalannak tartom azt a támadást, amely a túlsó oldalról ebből a szempontból ért bennünket, mert hiszen azok a képviselők, akik passzivitásban voltak, a passzivitást a saját céljaik és a nemzet érdekében szükségesnek, alkalmasnak tartották és ezért nem lehet tőlük azt a jogot elvonni, hogy amikor választóik akaratának, megbízásának tesznek eleget, illetményeiket fel ne vehessék. Hiszen a többségi párt igazságtalan is volna, ha ezt kivánná, mert igaz ugyan, hogy a többségi párti képviselőknek tulaj donképen nem is a folytonos beszélés a feladatuk. Ha itt a parlamentben kicsit körül-