Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-408

A22 Â nemzetgyűlés 408. ülése 191 a régi országgyűlés összehívásának létjogosultsága. Teljesen osztozom ebben a véleményben, mert határozottan kijelentem, hogy olyan testületet, amely annyira gyáA^a, hogy minden tiltakozás nélkül kimondja a halálos Ítéletét (Ugy van! Ugy van! a balközéven.), amely öngyilkosságot követ el és feloszlatja magát, nem szabad többé összehívni. Én nem voltam azon az ülésen jelen, mert megszállott vidéken voltam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy talán bátrabb ember lettem volna, mint többi képviselőtársam; magamat is beleértem, mint a régi Ház tagját, amikor ezeket az elitélő szavakat itt hangoztatom. Mindenesetre nem dicsekedhetünk smi, régi képviselők, akik a régi Ház tagjai voltunk azzal, hogy szó nélkül tűrtük azt, amit a főrendiház nem tűrt, mert ne felejtsük el, hogy a magyar főrendek nem oszlatták fel magukat, hanem csak elnapolták üléseiket. De ennek dacára Friedrich István kormánya, amely akkor uralmon volt, össze akarta hivni az országgyűlést. Tudjuk valamennyien, hogy hiba lett volna, ha összehívta volna, de ez volt a szándéka; ezt a szándékát azonban több körülménynél fogva nem tudta mjegvalósitani. Nem kis dolog volt az, hogy sokaknak, akik megszállott vidéken laktak: — hiszen akkor még nem tudtuk, hogy a határok hogyan fognak kialakulni —, nem lett volna módjában sem felutazni az országgyűlésre (Huszár Károly: Sokan kijelentették, hogy nem is jönnek!), sokan kijelentették, hogy el sem jönnek, sokan talán nem mertek eljönni, mert tartót- j tak attól, hogy felelősségre fogják őket vonni a múlt mulasztásaiért és bűneiért. Tudjuk, hogy 1918 november 16-án az akkori Ház feloszlatta magát, hogy az akkori imponáló többség máról-holnapra eltűnt (Kiss Menyhért: Mint a kánfor!). hogv az akkori

1 többségben nem volt annyi gerinc, hogy nagynevű vezérének, akinek mi politikai ellenfelei voltunk (Drozdy Győző: Temetésére el mertek volna menni!), akit azonban mint embert és férfiút valamennyien becsültünk, elmenjen a temetésére; csak egy-két tiszteletreméltó férfiú akadt, akik előtt utólag megemelem kalapomat, akikben volt erkölcsi bátorság, hogy a volt vezért utolsó útjára elkísérjék. De meg kell ez alkalommal mondanom; — nem én vetettem fel ezt a kérdést. Lukács György t. képviselőtársam hozta ide — őszintén és magyarán a véleményemet, hogy amint megemelem kalapomat azok előtt, akik elkísérték Tisza Istvánt utolsó útjára, épugy el kell ítélnem azokat, azt a vert sereget, amely lehajtott fővel, talán szégfyenpirral arcán bekopogtatott Károlyi Mihály ajtaján és a vezér halála után egy-két nappal már a felvételét kérte. A munkapártnak egyik neves és kimagasló alakja volt a vezetőjük. Ezt nagyon jól tudja a belügyminister ur s épugy elitéli valószínűleg, mint én. Mert nem nekem mondotta Károlyi Mihály. hanem nekik mondta, hogy: Talán még korai* uraim, a csatlakozás! Ezzel bocsátotta el őket a kapufélfától, ezzel utasította őket el pártjától. Erre a kérdésre talán még — amennyiben j az idő megengedi, hogy ezzel a kérdéssel is j foglalkozom, rá fogok térni akkor, mikor az ország szervezkedéséről, a polgári front kiépítéséről, és ennek megerősítéséről fogok beszélni. Foglalkoznom kellene még Griger Miklós igen t. barátom nagyhatású gyönyörű beszédével, de mit mondanék mást, mint azt, hogy minden betűjét az elsőtől az utolsóig készség5. évi május hó 18-án, szerdán. gel, teljes imeggyőződéssel és lelkesedéssel irom alá. A tárgyra rátérvén, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a választójogi bizottság tárgyalásán a t. kormány, de különösen a többségi párt nem tanúsított olyan megértést az ellenzék tárgyilagos javaslataival szemben, mint amilyent mi méltán és jogosan az ország érdekében elvárhattunk volna. A bizottsági tárgyaláson szerzett szomorú tapasztalataim után nem valami nagy reménységgel nézek a mostani vita elé, de mégis arra kell kérnem a mélyen t. többségi pártot, hogy a választójog rendkívül fontos, a nemzet érdekeire messze kiható kérdését egymás meggyőződésének tiszteletbentartásával ugyan, de kölcsönös megértéssel, közeledéssel és engedékenységgel oldjuk meg sok megpróbáltatásnak kitett nemzetünk javára. Ne a kicsinyes pártérdek, hanem az ország jól felfogott érdeke legyen az a szempont, amelyből ennek a fontos javaslatnak minden egyes pontját, minden egyes vonatkozását elbíráljuk. Ezek előrebocsátása után engedje meg a t. Ház, hogy ebben a fontos kérdésben szerény álláspontomat pár szóval röviden körvonalazzam. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Híve voltam, vagyok ós maradok a választójog legmesszebbmenő kiterjesztésének, ha mingy árt semmiféle blokkhoz sem a múltban nem tartoztam, sem jelenleg nem tartozom. Ez az álláspontom nem mai keletű, nem a forradalom érlelte meg bennem ezt a meggyőződést, bár azt tartom, hogy ugy a háború, mint a forradalom, konzekvenciáit feltétlenül le kell vonnunk s a politikát semmi körülmények között sem szabad ott folytatnunk, ahol 1914-ben abbanhagytuk. (Ugy van! a baloldalon.) Hogy mai állásfoglalásom nem mai keletű, legyen szabad az akkori országgyűlésen, 1917 október 20-án, a képviselőházban tartott beszédemből néhány részletet felolvasnom. Akkor mélyen t. pártvezérem, Apponyi Albert gróf pártjának tagja voltam. Megjegyzem, hogy akkor is voltak választójogi blokkok, ha tetszik tudni, így a Károlyi-párt a szocialistákkal stb., s láttuk az eredményt is. Mi, Apponyi-pártiak, nem tartoztunk semmiféle blokkhoz, mi álltunk a nemzeti függetlenség elve alapján. Azt mondottam akkor (olvassa): „Magam is, bár semmiféle blokkhoz nem tatozom s egészen nyíltan megmondom, hogy nem is kívánok tartozni, őszinte híve vagyok a választójog legmesszebbmenő kiterjesztésének, ami különben pártunk programjának mindenkor sarkalatos tétele volt, de épen olyan híve vagyok a nemzeti követelményeknek is, mert ezekben látom azokat az államalkotó és íiemzetfentartó intézményeket, melyek hazánknak maradandó létet, nemzetünknek pedig szebb, boldogabb és jobb jövőt biztosi tanaik." 1918 február 22-én pedig, amikor a Vázsonyi-féle javaslat már előrevetette árnyékát, a következőket mondottaanj (olvassa): „Nem időszerű ugyan a választójogi törvényjavaslatról most itt a Házban véleményt nyilvánítani, de engedje meg nekem a t. képviselőház, hogy ez alkalommal egy előzetes kijelentést tegyek. Egészen őszintén kijelentem, hogy ezt a választójogi törvényjavaslatot nem tartom olyan nebántsvirágnak, amelyen a t. Háznak hazafias aggodalommal párosult bölcsessége változtatást ne eszközölhetne, fin minden befolyástól menten, őszinte, meggyőződéses hive vagyok a választójog lehető legmesszebbmenő kiterjesztésének, de készséggel megszívlelnék" — és ezt a t. többség figyelmébe ajánlom ma