Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-400
A nemzetgyűlés iOO. ülése 1925. évi április hó 3-án, pénteken. 281 védte, a kereskedelemre is, melyet majdnem kikapcsoltak, s ne méltóztassék nagyon hitelt adni annak a nézetnek, hogy itt konjunktúrák voltak. Épen azért, mert konjunktúra nem volt, tulajdonképen megint abba a helyzetbe kerültünk, hogy gondoskodni kell a földbirtok tőkeviszonyainak rendezéséről. Nagyon helyeBen mondta Eckhardt Tibor t. képviselőtársam, hogy üzemi hitelre is szükség van s én épen abban látom a megoldást, hogy eza a javaslat nem csak a hosszú lejáratú hitelek kérdését rendezi, hanem ugyanezeket a feltételeket megkapják a rövid lejáratit üzemi hitelek is. Ezek ép olyan biztonságot követelnek, mint a hosszú lejáratú hitelek, s az egész hitelkérdést csak akkor lehet helyesen rendezni, ha minden irányban megadjuk a szükséges biztosítékot. (Beck Lajos: Csak kapják is meg!) Azt hiszem, meg vagyok róla győződve, hogy ha a külföld érdeklődése meg fog indulni, és látják azt, hogy megteremtetett a hitelezésnek és hitelezőknek teljes biztonsága rövid időn belül nemcsak a hosszú lejáratú hitel — amire a legnagyobb szükség van —, hanem a rövid lejáratú hitel is megvalósulhat. A képviselő urak közül egy páran ugy méltóztattak ezt a javaslatot odaállítani, mintha a nagybirtok céljait szolgálná. Tegnap már tiltakoztam ez ellen!, de ma is hallottam ilyen állásfoglalást. Nem lehet ezt állítani pusztán azért, mert vannak bizonyos intézkedések, amelyek a földreformmal kapcsolatosak, hiszen végeredményben a közép- és nagybirtok kerül felosztásra, nem pedig a kisbirtok, ugy hogy erre vonatkozólag nem is kell intézkedni. Megnyugtathatom t. képviselőtársaimat, hogy a kisbirtokok jogilag szabadforgalom tárgyai, és ezek a biztosítékok ép ugy fogják szolgálni a kisbirtok érdekeit is, mert ennek alapján lehet a kisbirtokosok hosszú lejáratú hitelének kérdését is megoldani, másrészt pedig — ami a kisbirtoknál sokkal fontosabb —, természetesen az üzenjj hitel kérdését is helyesebb megoldásra vinni. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam attól fél, hogy itt nagy eladósodás fog bekövetkezni. Hiszem legkellemesebb volna minden körülmények között, ha a kormány részéről meglehetne határozni, hogy mi az a legmagasabb kamatláb, mely az ilyen kölcsönöknél felszámitható. Végeredményben azonban teljesen benne vagyunk a világpiac forgatagában; bármilyen intézkedést teszünk, ezzel szemben tehetetlenek leszünk. Nekünk csak egy törekvésünk lehet, hoo'v ugy használjuk ki a helyzetet, amint a? legelőnyösebb gazdasági életünkre nézve. Természetesen én is osztozom abban a felfogásban, hogy a gazdaközönségnek i's nagy érdeke, hogy ezt a kérdést bizonyos óvatossággal kezelje. Nem félek attól, hogy eladósodás következik be, mert hiszen — sajnos — a hitelezési mérték sem lesz magas, sőt elég alacsony lesz, úgyhogy a gazda fedezni tudja szükségleteit. Erre a szakaszra csak azért van szükség, mert nem lehet a kérdést ugy rendezni, hogy csak 8%-os alapon lehessen bekebelezést adni. Egyébként més mindig" hol áll ez a kamat azoktól a kamattételektől — amelyek a mai pénzpiac helyzete mellett sok tekintetben indokoltak is lehetnek, de végeredményében a gazdasági' élettej szerves összefüggésben nem állanak —, amelyek amellett, ismételten hangstilyozom, helyes és okos gazdasági életet folytatni^ nem leheí és amelyek mielőbb el kell, hogy tűnjenek a mi gazdasági életünkből is, mert ez az állapot egyenesen tarthatatlan. (Igaz! Ugy van!) ! Én kissé érdeklődtem e kérdés iránt és borzalmasan tudok arra hivatkozni, hogy még ina is lehet látni különösen vidéki pénzintézeteknéí 30—40%-os kamatot is. (Felkiáltások: Sőt magasabbat is!) Ez egyenesen .a gazdasági élet elpusztulására „vessel, s én erről a helyről ismételten is figyelmeztetem azokat a szerveket, melyek a múltban az ország hitelszükségleteit ellátták — s meg vagyok győződve róla, hogy ez ismételten meg is fog történni —, mert hiszen én mindig azt állitom, hogy nem a hitelintézetek miatt van a gazdasági' élet, hanem megfordítva. (Élénk helyeslés.) Ezt kell nekik átérezniök és látniok kell, hogy a gazdasági alanyok megerősödése az ő legnagyobb érdekük, mert ez teremti meg reájuk-,nézve a biz tos jövőt. (Igaz! Upy van! — Csik József: Ha Kállay is ezt az elvet követte volna, nem lennénk ott, ahol vagyunk.) Azt a határozati javaslatot, melyet Csizmadia t. képviselőtársam erőterjesztett, nem tudom magamévá tenni. Az egész kamatkérdést törvényesen kell rendeznünk s erre vonatkozólag törvényes rendelkezésekkel fogunk idejönni. Ennek alapján kérni fogom a határozati javaslat elutasítását. Különösen az 1. §-nál a képviselő urak közül igen sokan azt állították, hogy — ha jól értettem — tulajdonképen az egész hitelakcióból kizárjuk a szabadversenyt. Ezzel a kérdéssel nem akarok hosszasan foglalkozni, csak ismételten leszögezem, hogy itt nem monopóliumról van szó, nem eg-yes pénzintézetek kirekesztéséről s^ nem arról van szó, hogy minden hitelintézetnek ne álljon módjában a szabadversenyt megindítani, mert hiszen ebbe az egész világpiac belekapcsolódik, s ezenkívül az egyes intézetek legjobban tudják megítélni a maguk helyzetét, ugy hogy ha egyik-másik helyen megkötések is történnek, ezzel a törvénnyel nincsenek gátolva, s nem is az a cél, hogy ha valamely intézet a mezőgazdaság részére kölcsönt tud szerezni, erre ne adjuk meg a lehetőséget és posszibilitást. Én is azon a nézeten vagyok, amelyet egyes képviselő urak kifejtettek, s amelyet teljes részletességgel Eckhardt képviselő ur fejtett ki, hogy nem lehet ebben a formában hosszú időre való megkötöttséget teremteni. Azon az állásponton vagyunk, hogy lehetőleg minél rövidebb időn belül meg kell teremteni a konverzió lehetőségét (Ugy van! half elől.), és mindent el kell követni, hogy összeegyeztessük a mi lehetőségeinket a külföldi hitelezők igényeivel. Azt hiszem, sikerül is olyan megállapodást létesíteni, amely mindkét felet ki fogja elégíteni. Neubauer igen t. képviselőtársam azt kívánta, hogy elsősorban csak az altruista pénzintézeteket kapcsoljuk be ebbe a kérdésbe. Ezt nem tudom megtenni, mert akkor benne vagyunk a monopóliumban, de különben is máibe vannak kapcsolva. A mi pénzintézeteink általában véve, kivétel nélkül nagyon szépen foglalkoztak a jelzáloghitellel, ós ha valahol volt megelégedettség, merem állítani, hogy a jelzáloghitel terén volt; egyetlen pénzintézetnek sem tudok e tekintetben legkisebb szemrehányást sem tenni. Teljesen méltánytalan dolog volna tehát kizárni azokat az intézeteket, amelyek a múltban nagyon szép eredménnyel foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Természetesen ott van a kormány kötelessége, hogy azokat az intézeteket, amelyeknek hivatása kizárólag a hosszú lejárán hitel biztosítása, megfelelően hozzájuttassa ehhez, s e tekintetben ínegnyug42*