Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-389

A nemzetgyűlés 389. ülése 1925. nem található. (Ellentmondások a balközépen. — Ernszt Sándor: Ezt nem. lehet mondani. Először Bécsben is ugyanaz a drágaság van, Varsóban pedig ötször akkora a drágaság!) T. képviselőtársam, hivatkozom ismét egy képviselőtársamra, Gaal Gastonra. (Ernszt Sándor: Tessék megnézni saját indexeiket! — Meskó Zoltán: Attól függ, hogy eugos cipőről vagy miről van szó! Derültség.) Én hajlandó vagyok at. képviselőtársamnak egy listát rendelkezésére bocsátani az ottaini árakról és ebből meg fog győződni arról, .-— bocsánatot kérek a kifejezésért —-, hogy hasból beszél! (Zaj a balközéven. — Ellentmondások.) Nagy Emil t. képviselőtársam mellett« aki szerint negyedrész árak vannak Angliában, hivatkozom Gaal Gaston t, képviselőtársamra is — azt hiszem, nem fogok ezzel indiszkréciót elkövetni —, aki elmondotta, hogy Bécsbe készül, garde-robeját kiegészíteni, mert itt nem tudja megfizetni. (Forster Elek: Más ember is igy van!) Ez egy olyan nyilvánvaló tény, amely előttünk fekszik, hogy ezt letagadni nem lehet. Azok a gyárak, amelyek alapíttattak és részben helyesen alapíttattak, a vámot kihasználják és teljesen igénybe veszik az utolsó jottáig, mig ugyanazok a gyárak kifelé sokkal olcsóbban adják áruikat, mint idebenn, akár a textiliát veszem, akár a cukrot, akár más árut. (Forster Elek: Ugy van!) A mi gyáraink kifelé rezsi nélkül dolgoznak, rendesen kárral, de behozzák az itteni fogyasztásból mindazt a kárt, amit odakinn szenvednek. Ez ellen egyszer már felléptem és a büntetőnovella tárgyalásánál indítványoztam, hogy vonassák büntetés alá az olyan eljárás, amely az itt termelt árut olcsóbban adja kint, mint idebenn. (Förster Elek: Nagyon helyes!) Sajnos, nem fogadták el indítványomat. Természetes, hogy ha a kiskereskedő nem kap pénzt, akkor nem tehet eleget kötelezettségének, ha a nagykereskedő nem kap pénzt, szintén nem tehet eleget kötelezettségének. Ez igy megy fokról-fokra és nagyon természetesnek találom — már júniusban természetesnek találtam —, hogy ezek a viszonyok bekövetkeztek. De van egy másik hátrány is. Miből áll valakinek a közgazdasági tevékenysége

1

! Valakinek van elsősorban rezsije. Természetesen a rezsi legnagyobb része az a rettenetes adóteher, amely rajta nyugszik és a rettenetes házbérteher. A második tétel pedig az, hogy mi szükséges neki r az életstandardja fentartására. A harmadik tétel az, hogyha nem jól megy az üzlete, hanem rosszul, számításba kell vennie azt a veszteséget, amely beáll. Ha pedig ez a veszteség* beáll, akkor neki nemcsak a veszteséget, hanem a rezsi, a háztartás költségeit is meg kell fizetnie. Természetes, hogy ilyen körülmények között, ha amúgy elgyengült már az adóalany, nagyon könnyen jut a tönk szélére. Ehhez jött azután a hitelmegszoritás. A mi bankjaink abban a pillanatban, amikor látták, hogy krízis jön, ahelyett, hogy segítettek volna, a hitelt az egész vonalon megszoritották, sőt hitelmegvonást is eszközöltek. Ugyanazok a bankok, amelyek még három hónappal azelőtt ügynökökkel házaltak az egyes feleknél, hogy kapjanak váltókat, elvonták olyan tényezőktől a pénzt, akik fizetőképesek és akik teljesen rendezett viszonyok között vannak, csak épen készpénzük nem volt. Hiszen mondhatnék önöknek egy egész csomó példát. Tudom például, hogy ennek a Háznak egyik igen illusztris tagja kétszázmilliós hitelt akart igénybe venni, elsőrangú emévi március hó 11-én, szerdán. 19 ber, aki nem tartozik semmivel sem és bizony nehézségekkel találkozott. Hogy megkapta-e a hitelt, nem tudom. Tudok egy másik esetet is, egy másik t. képviselőtársam esetét, arról az oldalról (A balközép felé mutat.), aki elmondta a dolgot és azt mondotta, hogy nem kell titkot csinálnom belőle. 15 milliárd az instrukciója és protekcióval tudott szerezni 250 millió koronás hitelt, mégpedig 30%-os kamattal. Bocsánatot kérek, ilyen körülmények között, azt hiS szem, mondhatom azt egész bátran, hogy hitelelvonások történtek, hogy maguk a bankok nem adják meg többé azt, amit megadtak három hónap előtt. T. pénzüg-yminister ur önnek vannak kezében olyan eszközök,, amelyek ezt a folyamatot bizonyos tekintetben meg*állithatják. Ön igenis a Tébe-re gyakorolhat olyan nyomást, amely akkor, amikor ezek a bankok a legnagyobb krízis idején hitelelvonást eszközölnek, itt remédiumot teremthetne. De hogyha a t. pénzügyminister urnák nincs esetleg ez az eszköz a kezében, mondhatok más valamit, ami szintén nem az én ideám, szintén a másik oldalról jött. Önök, akik olyan sok fölösleges dologra adnak ki száz- és százmillió koronákat, teremtsenek egy u. n. Garantier fond-ot, teremtsenek egy százmilliós fond perdti-t, amelyet átadnának a külföldi pénzcsoportnak és azt mondanák: ha pedig veszíteni fogtok ezeken a pénzeken, akkor kártalanítsátok magatokat ebből az alapból, amelyet a kormány ad. Ez is kezében van a pénzügyminister urnák. Ha ez szintén nincsen a kezében, kezében van a Nemzeti Bank nyomása, amely nem ad hitelt azoknak az intézeteknek, amelyek most a legnagyobb hitelkrizis idején megvonják a felektől a hitelt. Kezében van a Pénzintézeti Központ, amely ne az inzolvens cégeknek adjon hitelt, hanem olyanoknak, amelyek különben vagyonosak, csak meg vannak akadva, amelyek megérdemlik a hitelt, amelyek azonban okvetlenül csődbekerülnek, ha nem segítenek rajtuk. Aki inzolvens, annak pusztulnia kell, azon ne segítsünk, azon az állam nem segíthet. Én nem fogom kívánni a pénzügyminister úrtól, hogy itt segítsen, hanem segítsen ott, ahol lehet, ahol kell, az egész vonalon. Mondhatok egy másik példát is, amelyet magam láttam egy megakadt cégnél, amelynek 69 milliárd a vagyona, 18 milliárd a paszszivája, de képtelen volt magán segíteni és kénytelen volt moratóriumot kérni legnagyobb hitelezőitől. De ha igy sem segíthet a pénzügyminister ur,' van még egy remédiuma, amelyet nem használt fel. Méltóztassék a moratóriumot behozni, — nem az egész vonalon, mert ez a legkárhozatosabb volna, hanem ott, ahol tényleg csak ilyen fizetési zavarok vannak, a hitelmegszoritás folytán. Méltóztassék törvényhozásilag gondoskodni, hogy ilyen cégeknek a pénzügyminister ur igenis, moratóriumot adhasson. (Bud János pénzügyminister: Ez teljesen lehetetlen!) Lehetetlenség! (Bud János pénzügyminister: De mennyire!) Hozzátettem, hogy törvényhozásilag. Bocsánatot kérek, hát hagyjunk elpusztulni olyan cégeket, olyan erőket, amelyek nemzeti vagyont jelentenek és amelyek csak megakadtak azáltal, hogy egyszerre elvonták tőlük az éltető hitelt? Ne adjunk azoknak lehetőséget, hogy megint rekreálják ma| gukatl T. pénzügyminister ur, legalább azt ! tegyék meg, hogy a zöld asztalnál meghaligat1 ják ezeket az ideákat minden oldalról. Nem teszek szemrehányást a pénzügyminister ur-