Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-398
234 A nemzetgyűlés 398. ülése 1925. évi április hó l~én, szerdán. tétnek a mezőgazdaság', a földmivesosztály és a fal» iránti Méltóztassanak csak megfigyelni, hogy pl. Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársunk miket mond ós miket hangoztat a budapesti polgárság vagy — hogy az ő terminológiájával éljek — a kispolgárság gyűlésein. A várost uszítja a i'alu ellen, az osztályféltékenységnek és az osztályharcnak magvait hintegeti a falu iránt amúgy is elfogult hallgatóságának szivébe. Fennen hirdeti, hogy a pesti liberális polgárságnak keresete nehezebb, sorsa mostohább, munkája verejtékesebb, terhe súlyosabb, mint a földmivesosztályé, hogy áldozata a drágaságnak, melynek okozója a falu és a földmivestársadalom. Hát igaz ez? Pl. azok a szegénysorsú, kérgestenyerü és vedlett ruhájú tőzsdének éveken át, egyik napról a másikra, százmilliókat kerestek egyetlen cseppnyi verejték nélkül, tisztán a koronarontással. A kereskedő — most elhiszem és elismerem — nehéz gondole között keresi a kenyerét, ő is robotol, de nem olyan fáradságosan, mint a földmives. A nagykereskedő azonbau levélben, táviratban, telefonon vagonszámra adja-veszi a portékát és valóban nem arca verejtékével keresi mindennapi fehér kalácsát, nem görnyed a munka terhe alatt, mint a földmives, aki kora reggeltől késő estig rabja és rabszolgája földjének, marhájának és nemcsak ő, hanem egész csaladja, amelynek egész élete a mezőn, a tagon, az istállóban játszódik le és mivel az ilyen élet nein játék, inkább lepereg, nem pedig moziban, színházban és kávéházban. (Ugy van! balfelől.) Liberális demokratáék a földmives osztály paradicsomi boldogságáról regélnek, holott közismert tény, hogy ahol a pénzt olvasatlanul szórják, a pezsgőt viz gyanánt isszák, a szivart tízezresekké] gyújtják: a mulatóhelyeken, orfeumokban, bárokban, drága fürdőhelyeken, a Tátrában, Abbáziában és a Balatonnál nem igen talál az ember ködmönös falusi gazdákat, hanem találja azt a szegény, kizsákmányolt, nyomorgó pesti liberális közönséget, azt a szánalomra, méltó, nagylábon élő fővárosi kispolgárságot, amelynek Vázsonyi a prófétája. (Ugy van! a baloldalon,) Bizonyára a szélső agrárius álláspont sem mondja, hogy a mezőgazdaságban nincsenek újonnan terebélyesült, bosszantó konjunkturális, mamrnutvagyonok, ám a higgadt ós igazságos kritikus mégis kénytelen megállapítani, hogy a lerougyolódás egy üzemkategóriában sem olyan általános, az utánpótlás a külforgalmi diszparitás folytán sehol sem jár ami5 r i nehézséggel, mint ma a mezőgazdaságban, hogy a gazda gépalkatrészt, műtrágyát venni nem tud és ruházkodni is alig képes, hogy a mezőgazdaság szemérmetes koldus; nem számlálja, nem hánytorgatja fel a várható bajt és kétes reményt, holott bank, bánya és gyár mérlege másról alig beszél, mint hogy a kereskedés, a gyár minden 2—3 hónapban megforgatja a maga tőkéit és lefölözi azok kamatját, a gazda ellenben egy évben csak egyszer arat, ha arat, (Kiss Menyhért: Nem magának!), hogy állattenyésztésben fekvő tőkéje ennél is lassabban kamatozik, mert hisz évek kellenek, mig a csikóból ló s a tehénből borjú lesz, a gazda a lóért és tehénért csak annyit kap, amennyit a csikóért és borjúért kapott volna, hogy a kereskedőnek, ha egyik üzlete nem sikerül, sikerül a másik, a gazdát ellenben, ha vetése tönkremegy, abban az esztendőben már nem kárpótolja semmi, hanem végkép odavesz a mag, az idő, a fáradság és befektetés. Miért nem beszélnek Vázsonyiék berkeiben arról, hogy a megszállás okozta 25 millió aranykoronás kárnak javarészét a mezőgazdaság- sinylette meg, s mi jogon és milyen adatokra támaszkodva gyanúsítják és vádolják a merkantil liberális körök a gazdatársadalmat azzal, hogy a közterhek viselése alól kivonja magát. Milyen érthetetlen különbségre akadunk a vagyonváltságterheknél, a mobil- és immobil-vagyonnál! Hogy csak egy példát említsek, az ezer holdon felüli birtokosok magukban 400.000 katasztrális holdat adtak le az államnak. Nem szívesen hivatkozom e példára, mert, amint méltóztatnak tudni, nem vagyok rajongó hive a nagybirtokososztálynak, de az a körülmény nem akadályozhat meg abban, hogy az osztóigazság álláspontjára helyezkedjem. Azután — hogy csak a búzát említsem —a magyar mezőgazdaság a bolsevizmus kitörése óta letelt hat szomorú év alatt rettentő adót rótt le, még pedig aranyban, hisz vol idő, amikor a búza maximált ára 5—6 aranykoronának, tehát a békebeli búzaár negyedrészének felelt meg. E hat év alatt a földmivestársadalom átlag 14 aranykoronáért adta oda búzáját s már ezen a címen is több mint 300 millió aranykoronával adózott. Hol vannak még az egyéb termények, a rozs, zab, tej, gyapjú éveken át lefogott világpiaci árkülönbségei? Hiába keltenek egyes liberális és merkantil vezérpölitikusok hangulatot, mint ők mondják, az önző és hatalmával visszaélő földmivesosztály ellen, a tény az, hogy az, amiből a pesti liberális polgárság élt, keresett és vagyonosodott, sem a háború alatt, sem a háború után nem volt sem maximálva, sem rekvirálva. A liberális polgárság boltjában vigan emelte az árakat napról napra és természetes jelenségnek találta azt, hogy maximált áron kapjon búzát attól a földmivestől, akinek maximálatlan áron adott el ekevasat, szappant vagy vásznat s egész természetesnek találta, hogy a földmivesosztállyal eltarttassa mag'át. (Lendvai István: Azért hódító faj!) A hála pedig mindezért az a súlyos vád, hogy az összes termelőtársadalom kivonja magát a közterhek viselése alól. Nos, a földmivestársadalom jól tudja, hogy az ujjáépités érdekében minden társadalmi réteg jelentékeny adóterhet kénytelen viselni és észreveszi mások megőszült fejét is, de épen azért visszautasitja azt a vádat, hogy nem adózik teherviselése arányában. (Lendvai István: Sőt túlságosan!) Számok igazolják, hogy a mezőgazdaság viseli az előirányzott jövedelmi adóbevételnek 80%-át, a vagyouadóbe vételnek 88%-át, a 20%-ról 25%-ra felemelt földadót, törvényhatósági és községi adó alakjában az egyenesadóknak mintegy 50%-át, az útadót, a vízszabályozási járulékokat, amely pl. kerületemben, a Rábaközben az egyenesadónak 100%-a, a földtulajdonnal járó különféle dologi terheket, nem is szólva a közvetett adókról, a forgalmi és fogyasztási adóról, amelyeknek, mint az ország legnagyobb fogyasztó rétege, szintén oroszlánrészét viseli. (Ugy van! a baíközémn.) És szinte nevetséges, hogy énen most vágják egyes merkantil liberális körök a földmivesosztály szeme közé az önzés vádját, amikör a falusi földmives nép rogyadozik az aranyadók és a rossz termés túlsúlya alatt, amikor hemzseg a takarékok előcsarnokaiban, nem azért, hogy betétet helyezzen cl, hanem
