Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-398
224 A nemzetgyűlés 398. ülése 1925. évi április hó 1-én, szerdán. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Azok után, amiket az előadó ur elmondott, nagyon röviden tudom megindokolni a törvényjavaslatot. Akkor, amidőn a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjáalakításáról szóló törvényjavaslatot elkészítettük, sem a törvényszerkesztő, sem a törvényalkotó nem. gondolhatott arra, hogy azok közül a testületek és intézmények közüj, amelyek hivatva voltak a törvény szerint arra, hogy a kormányzó ur kinevezése alá eső törvényhatósági bizottsági tagok személyére nézve jelölést tehessenek, többen ezzel a jogukkal, illetve kötelességükkel élni nem fognak, Ügy a törvényszerkesztő, mint a törvényalkotó természetesnek találta, hogy mindezek az intézmények és testületek bizonyos örömmel fognak élni, ezzel az igazán fontos közjoggal, nemcsak azért, mert hiszen magában véve már csak az is, hogy a törvény őket ezzel a jelöléssel felruházza, bizonyos fokig megtiszteltetésnek és megbecsülésnek tekinthető (Kiss Menyhért: Nem kérnek belőle!), de azért is, mert ezek a testületek és intézmények nem a saját személyükben, nem a maguk nevében vannak hivatva jelölni, hanem annak a bizonyos ügy ágnak nevében, amelynek gondozására vállalkoztak, amelynek gondozására hivatva vannak, tehát nemcsak saját testületükkel szemben, hanem az illető ügy ágazat közéleti jelentőségének érdekében is, kötelességük lenne ezzel a jelölési joggal élni. A tényleges tapasztalatok azonban mást mutatnak. A kereskedelmi és iparkamara elhalasztotta a jelölést és pedig, amint a külső jelek mutatják, azért, mert a kamarán belül az inkább politikai motívumokból táplálkozó áramlat a választások után nehézségeket akar kelteni. A tudományos és irodalmi társulatok és az egyetemek, szintén megtagadták a jelölést és pedig az én nézetem szerint túlzott érzékenységből. (Kiss Menyhért: Mi a lélektani oka?) A Tudományos Akadémia és az egyetemek rossz néven veszik tőlem — holott a törvény intézkedik így —, hogy nem választják az illető urakat, akik a törvényhatóságok tagjai lesznek, hanem csak kijelölik, tekintettel arra, bogy többes jelölés van, az általuk eszközölt jelölés esetleg eredménytelen lesz és egy másik társulat vagy főiskola által jelölt egyén lesz kinevezve, amiben ők sérelmet és mellőzést hajlandók látni. Talán méltóztatnak emlékezni ennek a javaslatnak a sorsára. Eredetileg mindezeknek az intézményeknek és társulatoknak valóban választási joguk lett volna, úgy, amint a kormány annakidején a javaslatot a közvélemény elé terjesztette. Ügj* az egyetemek, mint a tudományos és irodalmi társulatok is nem jelöltek, hanem választottak volna, kiküldték volna a törvényhatósági bizottságba a tagokat. Ezzel szemben a javaslat előzetes tárgyalása folyamán az a tendencia nyilvánult meg, hogy a kormányzó kinevezési joga bizonyos korlátok közé szoríttassék olyanformán, hogy a kinevezés csak az ilyen testületek által történt jelölés alapján történjék, másrészt pedig szintén az előzetes tárgyalások folyamán kifogásolták a nem választás alapján a törvényhatósági bizottságba jutó tagoknak túlmagas számát. Egy expedienst kellett keresni, amelynél a kormányzó kinevezési joga is fentartassék, viszont azonban honoráltassanak ezek a tiszteletreméltó és nagy múlttal biró testületek. (Kiss Menyhért: Nagy pofon a kormánynak, hogy nem fogadják el a jelölést!) Kompromiszszum eredménye volt ez a törvény. S ha valaki ez ellen kifogásokat emel, nem a kormánnyal szemben teszi ezt, hanem a törvényhozással szemben, mert hiszen épen a törvényhozási munka folyamán alakult ki ez a nézet és alakult ki a törvényjavaslat jelenlegi formája. Mindenesetre meglepő és a magyar, közéletben szokatlan, hogy a törvényhozás meghozott intézkedéseivel szemben utólag éleshangú kritika hangozzék el. (Kiss Menyhért: Nincsenek megelégedve a törvényhozással!) Még inkább meglepő az, ha a törvényhozás tagja cselekszi ezt. (Kiss Menyhért: Valami oka kell hogy legyen annak, hogy a legkiválóbb testületek utasítják vissza.) Elnök: Csendet kérek. (Kiss Menyhért: Nem kérnek a megtiszteltetésből! — Barthos Andor: Az urak izgatnak! — Kiss Menyhért: Az akadémikusok között nem lehet izgatni! — Barthos Andor: Mindenütt lehet izgatni! — Kiss Menyhért: Nagy pofon ez a kormánynak!) Csendet kérek. (Zaj. — Kiss Menyhért közbeszól.) Kiss Menyhért, képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Rakovszky Iván belügy minister: A törvényhozás akkor, amidőn a törvényt ilyen.formában megalkotta, nem kivánt az illető testületek és intézmények között versengést kelteni, a törvényhozás egyszerűen azt mondotta, hogy a tudománynak és az irodalomnak két helyet biztosit a székesfővárosi törvényhatósági bizottságban. Nem mondotta tehát azt, hogy az Akadémiának, vagy a Tudományegyetemnek biztosit helyet, hanem azt, hogy a tudománynak és az irodalomnak akar két helyet biztosítani és a törvény szerkezetének megfelelően kivan két helyet betölteni. A magam részéről tökéletesen elismerem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a tudományos és irodalmi élet terén, olyan messze kimagasló szerepet játszik, hogy valóban megoldásnak mutatkozott volna az, hogy a tudomány és az irodalom ezen képviselőit, a Magyar Tudományos Akadémia jelölje ki és a többi testületek ejtessenek el. Tekintettel azonban arra, hogy a Petőfi-Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Szent István Akadémiának és a budapesti főiskoláknak az 1920. évi IX. tcikken alapuló mintegy szerzett joga volt, amelyet a törvényhozás elejtett, épen erre a múltra való figyelemmel, ha egyszerűen elzárnók ezeket a testületeket a törvényhatósági bizottság megalkotásában való részvételtől, ez talán sokkal sértőbb lenne, mint ez a mód, amellyel ezeknek a testületeknek is megadtuk a jelölési jogot. Nem akar ez annak jele lenni, hogy mi az illető testületeket egymással össze akarjuk hasonlítani, vagy, hogy a törvényhozás azt akarta volna kimondani, hogy ezek a maguk speciális szerepében is teljesen egymásmellé vaunak rendelve; a törvényhozás egyszerűen honorálni akarta valamennyi társulat érdemeit, és egyáltalában nem akarta azáltal, hogy a többi társulat érdemét is elismeri, kicsinyítem, vagy kritikában részesíteni az első és a legnagyobb tekintélynek örvendő testületeknek- arra vonatkozó szerepét. További kifogása volt azután ezeknek a tudományos társulatoknak az, hogy a végrehajtási utasítás a törvényen alapuló jogánál fogva felhívta ezeket a testületeket arra, hogy a jelölés módjáx*a vonatkozólag határozzanak. Ez épen seggel nem az autonómia sérelme volt, sőt ellenkezőleg, a végrehajtási utasítás az autonómiát akarta ezzel az intézkedésével tisz-