Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-397

220 A nemzetgyűlés 397. ülése reakció viaskodása Erzsébetfalván" cím alatt egy cikk Ment meg, amelyben az foglaltatik, hogy Várnai Dániel nemzetgyűlési képviselő az Erzsébetfalván 1923, évi december hó 10-én tartott népgyűlésen becsmérlőleg nyilatkozott a főmagánvádlóra nézve, amennyiben a közle­mény szerint: „mint kikeresztelkedett zsidó fiskálisnak kocsmai demagógiáját és szemte­len kedéseit visszautasította". A bizottság átvizsgálta az iratokat és meg­hallgatta Várnai képviselő urat is, aki kijelen­tette, hogy ő a neki tulajdonított kifejezéseket egyáltalában nem használta és amennyiben a cikk róla ezeket a valótlan tényeket, mint megtörténteket és általa elmondottakat ennek ellenére idézi, ez az ő hibáján kivül történt, azért ő sem az egyéni, sem a sajtójogi felelős­séget nem vállalhatja. Várnai képviselő ur e nyilatkozata folytán a bizottság arra az állás­pontra helyezkedett, hogy egy más által irt közleményben foglalt tényállításokért az a harmadik személy, akire vonatkozólag a cikk tartalma az inkriminált kifejezéseket írja, fe­lelősségre tényleg nem vonható és a cikkben foglaltakért csak annak szerzője felelős sajto­lj ogilag, így tehát az egyébként fen'forogni látszó bűncselekmény és a megnevezett kép­viselő személye között a büntetőjogi összefüg­gés nincs meg, miért is javasolja a t. Nemzet­gyűlésnek, hogy Várnai Dániel képviselő ur mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag ne függessze fel. Elnök: A vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a ha­tározathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát, amely szerint a nemzetgyűlés Várnai Dániel képviselő ur mentelmi jogát ne függ-essze fel, elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A nemzet­gyűlés Várnai Dániel képviselő mentelmi jo­gát ez ügyből kifolyólag nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság jelentése párviadal vétség*e miatt feljelentett Rassay Károly és Benárcl Ágost nemzetgyűlési kép­viselők mentelmi ügyében. Az előadó urat il­leti a szó. Mikovinyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti kir. főügyészség Rassay Károly és Benárd Ágost nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Ugyanis a megkereséshez csatolt iratok tanu­sága szerint és az abban foglalt vallomási jegyzőkönyvekből kitünőleg Rassay Károly és Benárd Ágost képviselő urak 1923. évi június hó 7-ik napján Budapesten a Fodor-féle vivó­teremben kardpárbajt vivtak. A bizottság, tekintettel arra, hogy a bűn­cselekmény tényálladékai fenforognak, és hogy zaklatást nem lát, javasolja a t. Nemzet­gyűlésnek, hogy mindkét képviselő ur men­telmi jogát ebből az ügyből kifolyólag füg­gessze fel. Elnök: A vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a ha­tározathozatal. A két képviselő úrra külön fo­gom feltenni a kérdést. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e a bizottság javaslatát, amely Rassay Károly képviselő ur mentelmi jogának felfüggeszté­sét hozza javaslatba, elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A nemzetgyűlés a mentelmi bi­zottság javaslatát elfogadja és Rassay Károly képviselő mentelmi jogát ez ügyben felfüg­geszti. Kérdem most, méltóztatik-e Benárd Ágost képviselő mentelmi jogát ez ügyben felfüg­geszteni, igen vagy nem! (Igen!) A nemzet­5. évi március hó 31-én, kedden. gyűlés Benárd Ágost képviselő ur mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag felfüggeszti. A külügyi és közgazdasági bizottság elő­adója kivan jelentést tenni. B. Maillot Nándor előadó: Tisztelt Nem­zetgyűlés! Van szerencsém beterjeszteni a kül­ügyi és közgazdasági bizottság jelentését a Lengyelországgal kötött kereskedelmi egyez­mény tárgyában. Kérem a jelentés kinyomatá­sát, szétosztását és annakidején az osztályok mellőzésével való napirendre tűzését, valamint a tárgyalásra a sürgősség kimondását. (He­lyeslés.) Elnök: A jelentés ki fog nyomatni és szét fog osztatni. Felteszem a kérdést* méltóztat­nak-e hozzájárulni az előadó ur indítványá­hoz, amely szerint a most beadott jelentés há­rom nap közbevetése nélkül sürgősen, az osz­tályokmellőzésével legyen napirendre tűzhetőf (Igen!) A nemzetgyűlés kimondja a sürgőssé­get; ehhez képest a jelentés napirendre tűzése iránt napirendi javaslatom során fogok javas­latot tenni. Mai napirendünk letárgyaltatván, javas­latot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legköze­lebbi ülésünket holnap, szerdán, április elsején d. e. 10 órakor tartsuk ós annak napirendjére tűzessék ki 1. a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezése tárgyában alko­tott 1924: XXVI. te. kiegészítéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyalása, 2. a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő egyes rendelke­zésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása és 3. a Lengyel Köztársasággal kötött kereske­delmi szerződésről szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni! Beck Lajos: Szót kérek! Elnök: Miiven ' címen kér a képviselő ur szót? Beck Lajos: A napirend megállapításáról szóló 196. § 4. pontja alapján. Elnök: Tessék. Beck Lajos: T. Nemzetgyűlés! Szomorú szívvel látom, hogy a nemzetgyűlés munkájá­ba]! oly kevés képviselő vesz részt. Ezt leg­nagyobb részben annak kell tulaj donitanom, hogy a plenáris üléssel párhuzamosan bizott­ságok is tárgyalnak és amint személyesen meggyőződtem róla, a bizottságok tárgyalásá­ban kétszer-háromszer annyi képviselő vesz részt, mint a plenáris tárgyaláson. Ennélfogva arra kérném az igen t. elnökséget, hogy mél­tóztassék vagy a plenáris tárgyalást elhalasz­tani, vagy az ilyen plenáris tárgyalások al­kalmával, amikor igen fontos tárgyak kerül­nek napirendre, mint pl. holnap is a mezőgaz­dasági hitel kérdése, a bizottsági tárgyaláso­kat szüneteltetni. (Helyeslés a balközénen.) Elnök: Amennyiben maga az elnöki* napi­rendi javaslat meg nem támadtatott, azt elfo­gadottnak jelentem ki. A házszabályok 196. §-a értelmében hozott házhatározat alapján fel fog olvastatni az in­1 ditványkönyv. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék az inditványkönyvet felolvasni. Forgács Miklós jegyző: Az indítvány­könyvben ujabb bejegyzés nincs. Elnök: Tudomásul vétetik. Mielőtt a házszabályok 196. §-a értelmében hozott házhatározat, illetve a 197. § alapján az interpellációs-könyvet felolvastatnám, jelen­tem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Lingauer ' Albin és Csik József képviselő urak egy-egy

Next

/
Thumbnails
Contents