Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-394
1 "5 A 'nemzetgyűlés 394. üUse 1925. évi március hó 19-én, csütörtökön. zetgyülós nem.) De akár mint biró dolgoztam, akár mint képviselő, egyet megkívántam s ez az, hogy az a tény, amelyről véleményt vagy Ítéletet mondok, előttem legalább emberileg tisztán és világosan álljon. (Ugy vem! a szélsőbaloldalon.) Az a tényállás, amelynek alapján itt most döntenem kellene, előttem semmi esetre sem világos. Az a jelentés, melyet a menteimi bizottság a nemzetgyűlés elé terjesztett, nélkülözi a tényállást. Csak egyszer emliti meg, hogy véleményét Sehadl Ernő tanácselnök vallomására alapit ja. Én azt hiszem, hogy ennek a nemzetgyűlésnek nemcsak joga, hanem kötelessége is az egész tényállásba betekintést nyerni, (ügy van! balfelől.) Kötelessége pedig fokozatosan egy nagyon érdekes körülmény folytán. Annak idején ugyanis, amikor a mentelmi bizottság tárgyalt, a bizottság tárgyalása után két képviselőtársam, aki a mentelmi bizottságnak tagja — mindkettő jogvégzett és jogtudó ember —, kijelentette, hogy a mentelmi jogot igenis megsértve látják, de a határozat előtt mindketten elmentek. Én nem akarom ezt itt kritika tárgyává tenni. Ök a kérdést saját lelkiismeretük szerint döntötték el, én azonban semmiesetre sem láthatom a. helyzetet teljesen aggálytalannak akkor, amikor olyan képviselők, akik a mentelmi bizottság tagjai, akik végig kisérték az egész tárgyalást, akkor, amikor hivatalból egy hozzájuk intézett kérdésben véleményt kellene moudaniok, nem mondanak véleményt. De eltekintve attól, hogy ehhez joguk volt, ezt a körülményt igenis, figyelembe kell venni, különösen, ha hozzávesszük, hogy a lapok közlése szerint — melyet meg nem cáfoltak —, volt olyan képviselő is, aki szintén mint mentelmi bizottsági tag, az adott tényállás alapján a mentelmi jog megsértését látta. Feltétlenül tisztán áll tehát előttünk az a helyzet, hogy a mentelmi bizottság javaslata eg'észen más lett volna akkor, ha azok a képviselők, akik utólag nyilatkoztak, nyilatkoztak volna a bizottságban. Ennélfogva nekünk, mint nemzetgyűlésnek, igenis nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is, hogy a tényállást teljesen tisztán odaállitsuk saját magunk elé és addig, m ig ez a tényállás minden részletkérdésre nézve — mert itt a részletek alapján kell majd dönteni — világosan nem áll a nemzetgyűlés előtt, ebben a kérdésben állást ne foglaljunk. Ennélfogva azt inditványozom, hogy: „A nemzetgyűlés a jelentést küldje vissza a mentelmi bizottságnak azzal az utasítással, hogy a tényállás tisztázására vonatkozó adatokat terjessze a nemzetgyűlés elé." (Helyeslés a balközépen.) Akkor majd mindenkinek módjában lesz a helyzet teljes tiszta ismerete alapján állást foglalni, úgyhogy nem lesz kénytelen meggyőződésével ellentétbe jönni. Én azt a kérdést, hogy a biró jogosan mondta-e ki az elzárást vagy nem, tovább feszegetni nem akarom; azt azonban mindenesetre kénytelen vagyok az eddig kétségbe nem vont tényállás alapján — csak igy nyilatkozna torn, hogy kétségbe nem vont tényállás alapján — megállapítani,' hogy a biró kimondta azt: „Figyelmeztetem, hogy letartóztatom!" Ebből mindenesetre egyet meg tudok állapítani és az, amit ebből megállapítok, kell, hogy engem fokozott óvatosságra intsen, hogy i i. itt a tárgyaláson összekerült két ideges ember, egy idege« hallgató, aki véletlenül képviselő is, jogász is, és egy biró, aki mint tanácselnök, lehet a legtökéletesebb, de az ide beterjesztett adatok szerint is feltétlenül ideges ember és ez az idegesség, különösen ha kétoldalú, nagyon sokszor; igen sajnálatos konfliktusokra vezet. Én azt hiszem, ha "evegő uralkodott volna abban a tárgyalási teremben, amely levegőből ideérkezett az előttem szóló t. képviselőtársam, az a ködös, de nyugodt angol levegő, amely nyugodt idegeket és nyugodt tárgyalásokat produkál, ha ugy a biró, mint a hallgatóságnak az a tagja, akinek viselkedéséről itt mi tnlajdonképen indirekt kritikát is mondunk, normális idegzettel, teljesen normálisan ós az igazságszolgáltatás legmagasabb igényeinek megfelelően viselkedtek volna, akkor* nekünk ezt a kérdést itt feszegetnünk nem kellene, mert ez eldőlt volna már a tárgyalóteremben és nem lett volna szükség arra, hogy a nemzetgyűlés itt állást foglaljon egy olyan ügyben, amely — ugy tudom — ezideig gyakorlatilag még nem igen került foganatosításra, mert nincs tudomásom arról, hogy a 8 napi elzárást a bűnvádi perrendtartás életbeléptetése óta valami gyakran alkalmazták volna, sőt olyan hirek is vaunak, hogy talán nem is alkalmazták. Beszéljünk nyíltan. (Halljuk! Halljuk f ) Átalában mindenki konstatálhatja azt, hogy a nemzetgyűlési képviselőséggel szemben bizonyos animozitás van. Ez nem magyar tünet, ez demokrata tünet, amely megvan Franciaországban is, ahol tudvalevőleg a képviselőt, amint egy nagyhírű francia iró, Anatole France említi, delegátusnak, deputátusnak és megbízottnak hívják és ezenkivüi, amit nem nagyon szeretnek, filou-nak. Azt hiszem, hogy a képviselő urak ismerik Shakespeare egyik darabját, amikor Braganza azt mondja: „Te gazember vagy!", mire a másik azt feleli vissza: „Te pedig szenátor vagy!" Ez általában a helyzet elfajulása, de kétségtelen az, hogy különösen a hatóságok a képviselőséget bizonyos odiózus színezetűnek tekintik. (Zaj és ellentmondások jobb felől. — F. Szabó Géza: így nem lehet tárgyalni! — Rassay Károly: Amikor a nemzetgyűlést a latrok barlangjának nevezték, 600.000 koronára büntették a cikk íróját!) Én egy tünetre hivatkozom, amely általában jelentkezni szokott mindenhol, ahol a parlamenti élet visszafejlődik, vagy elfajul, vagy ahol a parlamentarizmus helyettesitői jelennek meg a szintéren, az álparlamentárizmus stb. Mindenesetre, röviden összegezve az egészet, én itt annyit már meg tudok állapítani, hogy egy ideges képviselő összetalálkozott egy ideg'cs elnökkel. Egyiknek sem volt ig;aza, mert a képviselőnek, mint hallgatónak, nem volt joga a tárgyalást megzavarnia. Igaz, hogy a birói tárgyalás megzavarása, mintegy előreláthatólag bekÖA r etkező esemény, már a törvényben is szabályozva volt, mert hiszen a törvény is intézkedik, a törvény is számol azzal, hogy emberekről lévén szó, az emberek esetleg a tárgyalás folyamán nem tudnak magukon uralkodni, ugy, ahogy ezt a törvény a nyugodt papiroson megállapítja. A bírónak azonban az igazságszolgáltatáson felül birói működésénél fogva mindenesetre egy más tulajdonsággal is működnie kell és ez a tapintat (Helyeslés a balközépen.) A bírónak kell, hogy jó idegei legyenek. Nagyon sajnálatos, ha a bírónak rossz idegei vannak, de ha esetleg a biró romlott idegei folytán történt valami, ami — mondjuk — nem több, mint egy gixer, akkor itten mégis csak struccpolitika azt mondani: hogy a bíróságon bármiféle csorba essék