Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-391
94 r À nemzetgyűlés 391, ütése 1925. merünk, mert ő akkor a fogyasztók érdekeit védelmezte meg a termelőkkel és a nagytőkésekkel széniben, és akinek elméleti tudása brilliáns, a legtökéletesebb (Strausz István: Azt elismerjük!) s akiben a jóindulat is megvan — tegye próbára az ő kapicitálási képességét a ministerelnök úrral, a kereskedelemügyi minister úrral és a többi minister urakkal szemben, akik ezeket a terveket esetleg nem akceptálják, mindent kövessen el s különösen az olyan kérdéseket juttassa megoldáshoz, mint például az érmesek díjának a kifizetését is, ahol igazán a magyar! állam becsületéről van szó; ezeket az embereket jutassák valamihez. A minister ur ugy itt a Há2?ban, mint még inkább azon a, tőzsdebanketten, ahol megjelent, épen ott, a veszedelmes bagolyvárban, nagyon keményen ráolvasta az igazságokat az érdekeltek fejére. Épen azért én bizom még mindig abban — pedig már hónapok kezdenek elmúlni — hogy az igen t. minister ur most már az életbiztosítási járadékok valorizációja tekintetében is kiad egy intézkedést; nem várja be a törvényhozás intézkedését, hanem talán rendeleti utóm fogja ezt a kérdést elintézni, mert hónapról-hónapra és hétről-hétre a nyomorúság és a szenvedés sirba dönti ezeket az embereket, akik épen azért nem tudnak boldogulni, mert aranykoronában „bebiztositották ugyan magukat, de amikor a biztositási összegek kifizetésére kerül a sor, akkor nevetségeü öszszegeket kapnak kézhez, amelyek után nem Is érdemes menniök. Én már eseteket is hoztam fel az igen t. minister urnák, hogy olyanoknak, akik 53 éven keresztül akkora összeget fizettek be, hogy a befizetett összegből Budán egy egy- vagy kétemeletes házat tudtak volna megvásárolni — a befizetés mindvégig arany ban történt! — most négy-ötezer papirkoronát akarnak kifizetni, holott a halotti bizonyít vány kiváltása maga 10 ezer koronába kerül s a villamos vasúttal való közlekedés az Első Magyar Általános Biztositó Társaság palotájáig és vissza szintén 10.000 koronába kerül, szóval a megérkezés és ennek az összegnek felvétele, ezek a mindennapi apró technikai kiadások háromszor akkora összegbe kerülnek, mint amennyit ez a biztositó társaság és a többi is ad ezeknek a szerencsétlen embereknek. Igenis, tudomásom van róla, bogy ők viszontbiztosításokat kötöttek külföldön (Zsirkaj János: Ök valorizálták vagyonukat! és palotáik értéke is felemelkedett!) valorizálták vagyonukat, a tőzsdei spekulációit is_ kihasználták, azonkívül vagyonuk nagyrészét házakba, aranyba fektették be, telkeket vásároltak. Épen ezért kérhetjük a minister úrtól, hogy értékeltesse fel ezeket a nagy értékeket, ne csak a ministerium tisztviselőit hallgassa meg, hanem hallgasson meg más szakértőket is, mert hiszen azért, mert Teleszky János őexcellenciájának vagy az igen t. osztályvezető uraknak van bizonyos véleményük etekintetben, én azon az állásponton vagyok, hogy mindenkit meg kell hallgatni (Strausz István: Aki ért hozzá!), mert a lényeg az, hogy ne egy áthúzható és széttéphető papirmasé-intézkedést tegyen a minister ur, hanem lényegében oldja meg a kérdést és mentse meg ezeknek a szegény kispolgároknak azt a vagyonát, amelyet hosszú évtizedeken keresztül ezekbe a biztosításokba belefektettek. Arra is igen kérem az igen t. pénzügyin inister urat, hogy a vámtételek körül méltóztassék a kereskedelemügyi minister úrral évi március hó 13-án, péntetígii. együtt intézkedéseket tenni. Lehetetlenségnek tartom azt, hogy például a Herz-szalámi Bécsben olcsóbb legyen, mint Budapesten; lehetetlenségnek tartom azt, hogy az a cukor, ámenhez a cukorrépát a magyar föld termetté és amelyet magyar munkások keze dolgozott fel, ha kiszállitják Bécsbe, ott olcsóbban kerül a fogyasztók asztalára, mint Budapesten, Itt a vámtételek körül baj van és bizonyos intézmények és nagyipari vállalkozások olyan protekciós rendszerben részesülnek, amely meg nem engedhető. Ezek megszerezték ugyan maguknak ezeket az előnyöket a megelőző minister urak alatt, de mi egy Bud Jánostól elvárjuk azt, hogy szembe fog szállni ezekkel a hatalmasságokkal (Zsirkay János: A Kohnerekkal, a Hatvani-Deutschokkal!), rácsap az asztalra és azt fogja mondani: Nem az a fontos, hogy ti még több nyereségre tegyetek szert, hogy még több milliárdotok legyen, hogy még több autót és egyéb fényűzési cikket szerezzetek, hanem az a fontos, hogy a magyar dolgozó népmilliók megéljenek, olcsón jussanak az életszükséglet cikkekhez és éhen ne halljanak. (Zsirkay János: A cukor nem luxuscikk!) Ezzel a drágasággal feltétlenül törődni kell, mert az ország megszanálásának nem lehet az a célja, hogy óriási adóbevételek legyenek, hogy az adóprés olyan nagyszerűen működjék, mint ahogy Smith főbiztos ur jelentéséből meg lehet állapítani, hogy t. i. az első félesztendőben már 40%-kai több jött be, mint amennyire számítottak, hanem ellenkezőleg a szanálást ugy kell értelmezni, hogy szanálni kell a magáiiguzdaságot, szanálni kell az egyének állapotát. Mert hiába van szanálva maga az államgépezet és hiába működnek ezek a csavarok ugy, hogy minden kamatot behoznak és óriási összegek kerülnek be az államkincstárba, ha emellett a néprétegek tönkremennek, az egyesek elpusztulnak, a kereskedők bezárnak, a kisiparosok visszaküldik iparigazolványaikat a hatóságoknak; mert akkor a végén Magyarország egy szanált temető lesz, ahol csupa összeomlott exisztencia, csupa tönkrement ember, ahol kenyér- és állásnélküli emberek ezrei és ezrei bolyonganak. Én azt hiszem, hogy a kormányzatnak nem az a célja, és ha már belement az igen t. kormány abba, hogy minden áron megvalósította a külföldi kölcsönt — habár erre sem volt szükség, mert hiszen még az első félév után a külföldi kölcsönhöz nem nyúltak hozzá, olyan feleslege maradt a magyar államnak —, mondom, ha már belementek ebbe a külföldi kölcsönbe, lehetőleg olyan pénzügyi politikát vezessenek be, hogy a magángazdaságot, az egyéneket és a társadalmat is igyekezzenek alátámasztani, s ezt a borzalmas drágaságot, amely tönkre teszi itt a tisztviselői osztályt épugy, mint a munkásosztályt, törjék le. A többtermelést minden vonalon kívánjuk érvényesíteni. Abban a szanálási akcióban azonban, amely abban nyilatkozik meg', hogy még mindig a B-lista Damokles kardját helyezik a tisztviselők feje fölé, nem tudunk megnyugodni, mert ezt nem állampolitikai bölcseség tényének tekintjük, hanem egy herosztrateszi gyilkosságnak, amellyel kiütik a szegény emberek kezéből a tollat anélkül, hogy gondoskodnának arról, hogy ezeknek az embereknek és családtagjaiknak exisztenciája biztosittassék. Nagy kár volt és a mi fajvédő csoportunknak már akkor az volt a felfogása, hogy nem is lett volna szabad az igen t. kormánynak belemennie a szanálásba. Én, mint erdélyi ember, kifejezetten hangsúlyozom, hogy nemzeti