Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

A nemzetgyűlés 378. ülése 1.925. évi február hó 18-án, szerdán, 91 s ennek egyik előfeltétele, illetőleg egyik ,első , ereje azok támogatása, akik munkájukból élnek, akiknek egyedüli létfeltételük a. munkabírásuk. Kérem a t. népjóléti minister urat, | hogy ezt a kérdést mielőbb hozza a nemzetgyü- | lés elé. Az erre vonatkozó törvényjavaslat már ; készen is van és -vetekedik a külföldi törvény- j javaslatokkal, tárgyalásának tehát semmi aka- [ dálya ninch. I A lakáskérdésre, az építkezés kérdésének j megoldására, valamint a munkanélküliség kérdésére részletesen nem térhetek át, csak arra vagyok bátor a t. minister (

ur szíves figyelmét felhívni, hogy mivel Budapesten oly nehéz az építkezés, méltóztassék talán azt a megoldást megszívlelni és figyelembe venni, hogy az építkezést a perifériákon kellene megkezdeni, ahol az sokkal olcsóbb. A falvakban, a községekben kellene megkezdeni ezeket az építkezéseket. Ettől remélhetjük, hogy ennek az építkezésnek a folyamánya az lesz, hogy akár a nyugdíjasok, akár a fixfizetésüek, A^agy a munkásság a vidéki perifériákra fog- kihelyezikedni. A közlekedés megjavitásával ilyen megoldás ezt az ügyet igen lényegesen előre tudná vinni. Gyermekvédelemmel kezdtem, azzal zárom is szavaimat. A minister ur mondta: „Itt van az erős nemzeti akarás ideje!" Én ezt ,még azzal toldanám meg;' a szociális problémák idejét éljük, itt van a szociális .kérdés megoldásának ideje. Amikor a minister ur szavaival élek, aki még azt is mondotta, hogy az erkölcsi államadósságok ministeriumától várjuk a segítséget, én a magyar társadalomhoz fordulok és azt niondom, hogy a még nagyobb erkölcsi adósságokról megfeledkező és sokszor tobzódó társadalom, amely oly gyakran patriótának szereti magát kikiáltani, hallja meg a népjóléti minister ur szavát és értse meg azt, hogy a hazát szeretni és gyermeket védeni, egyet jelent. ^ Én a népjóléti tárca vezető ministere és a kormány iránt teljes tisztelettel és bizalommal viseltetem, de kérem a pénzügyminister urat ama, hogy a népjóléti tárca keretébe tartozó nagy szociális kérdések megoldására, amelyek — ismétlem — sokkal fontosabbak, sokkal sürgősebbek és "a nemzet érdekében sokkal elsőbbrangúak, véleményem szerint, mint a közeljövőben ide hozandó közjogi kérdések, a választójogi reform és a főrendiházi reform, adja meg a lehetőséget a népjóléti minister urnák már a következő költségvetésben, hogy ezeket a nagy horderejű kérdéseket ide hozhassa a nemzetgyűlés elé. A költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps.) Einök: A Házszabályok^ 212. §-ának 5. és 7. bekezdése értelmében a vitát bezárom. A népjóléti minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Tisztelt Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Ennek a másfélnapos rendkívül érdekes és értékes vitának végén nem kívánok kitérni mindazokra a kérdésekre, amelyeket a benyújtott költségvetési törvényjavaslathoz hozzászólott igen t. képviselő urak rendre felsorakoztattak. Méltóztassanak megengedni, hogy ezektől az előrehaladott időre való tekintettel is, eltekintsek, annyival is inkább, mert általánosságban kijelenthetem, hogy nekem igen nagy lelki örömömre szolgáltak a felszólalások, inert hiszen azt láttam, hogy azokkal az elvekkel, amelyeket nekem van szerencsém képviselni a tárca élén és amelyeket szociális meggyőződéssel iparkodom hangsrílyozni és érvényesíteni, az igen t felszólaló képviselő urak által hangoztatott elvek és petitumok lényegükben teljesen azonosak. Egyetlen olyan kérdés van, amelyre visszhangot szeretnék adni. Barla-Szabó József igen t. képviselőtársam beszélt az országos tisztviselői betegellátásról. Ugyanezt a kérdést, de ellenkező értelemben, emiitette meg az utolsó szónok, Homonnay Tivadar igen t, képviselőtársam. Mivel azt vettem észre a sajtóból, és a hozzám érkezett jelentésekből, hogy eme kérdés körül bizonyos nyugtalanság támadt a magyar társadalom egyik vezető rétegében, nevezetesen az orvosi rétegben, szükségesnek tartom a kormány álláspontját ebben a kérdésben inkább pro futuro megállapítani, hogy ezt a nyugtalanságot eloszlassam. Az a kérdés, hogy vájjon miért van szükség^ ilyen tisztviselői betegellátási szervezetre! Azért van reá szüksép, mert a tisztviselőség nem lóvén még megközelítőleg sem dotálva a békebelihez képest, a középosztály többi rétegeivel együtt ebben a gazdasági leromlottságban igen nehéz helyzetbe jutott. Ennek következtében kellett a kormánynak gondoskodnia arról, hogy magának az állami tisztviselőségnek is igénybe véve hozzájár ulását. valami módon betegség esetére segítséget tudjon nyújtani. A kérdés feltevésében azonban tulajdonképen bent van már a válasz arra a másik kérdésre is, hogT vájjon a kormány fentartandónak tekinti-e ezt a szervezetet a jövőre is, arra az időre is, amikor már az államháztartás rendbe jővén és a magyar gazdasági élet is megegészségesülvén, a tisztviselők anyagi helyzete önmagától, automatikusan rendbe jön. Természetesen nem. Az államnak nem feladata, hogy feleslegesen teremtsen intézményeket, ellenben szociális feladata, hogy segítségül siessen olyan rétegnek, amely momentán — ezalatt értek esetleg néhány esztendőt — súlyos válságos helyzetbe kerültek. Nem célja tehát a kormánynak állandósítani a tisztviselői betegellátási rendszert. Egyelőre arra sincs reménység, hogy ezt a szervezetet addig, amig tényleg fentartatik, ki lehetne terjeszteni szélesebb tisztviselői kategóriákra is. Az államháztartás nincs abban a helyzetben, hogy az eddignél nagyobb mértékben hozzá tudjon járulni a tisztviselői betegellátásnak szervezetéhez» Ennek következtében illuzórus volna azzal kecsegtetnem, mondjuk a megyei, városi, vagy községi tisztviselői kart, hogy be tudom őket vonni ennek a szervezetnek áldásos keretei közé. Egyet azonban épen Homannay t. képviselőtársam felszólalása kapcsán megígérhetek, nevezetesen azt, hogy amit tudunk nyújtani ma az államkincstár hozzájárulásával is, azt a bürokratikus eljárások mellőzésével, a lehető leggyorsabban, a lehető legpromtabban kívánjuk nyújtani és épen ennek a célnak elérésére alítottam ennek az ügynek élére Zsigmond helyettes államtitkáromat a ministerumban, akit olyan embernek ismerek, aki rendkívül kemény és gyorskezü, adminisztráló promt-tisztviselő és az ő működésétől várom azt, hogy ezek a panaszok alapjukat vesztik, amelyekkel eddig, ennek az alapnak adminisztrálását — indokolatlanul vagy indokoltai, ezt most nem keresem -- íilettek. Egyébként nekem nincs más feadatom, mint az, hogy szinte meghatott; szívvel köszönjem meg a nemzetgyűlés minden oldaláról elhangzott felszólalásokban megnyilvánult támogatást. Akkora szociális érzés és megértés mutatkozott ezekben a felszólalásokban, hogy valóban nem értem meg egyes szélső ellenzéki