Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
A nemzetgyűlés 378. illése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. 8Í fel arra, hogy tájékoztassanak engem a kórházak mai igazi helyzetéről. A kórházaik közül 24 elismerésre méltóan dolgozó kórház igazgatóságától kaptam választ, amely válaszokat nagyrészben ismertetni fogom. Kezdem először a székesfővárosi közkórházakkal. A székesfővárosi közkórházaknál a helyzet — mint emiitettem — szintén nagyon nehéz. Ennek a nehéz gazdasági helyzetnek volt az eredménye a Zita-kórház beszüntetése. A székesfőváros tanácsa az elmúlt évben úgyszólván hónapról-hónapra kénytelen volt a népjóléti minister úrhoz fordulni segitségért és támogatásért. A népjóléti minister ur megtette azt, amit a maga erejéből kezének megkötöttsége mellett tehetett. Nagyon jól tudjuk, hogy ő a szegényjogon ápolt betegek védelme érdekében kénytelen volt az állam hitelképességót védeni és a rendelkezésére bocsátott hitel védelme érdekében nem járulhatott hozzá magasan megállapított ápolási dijhoz. Ennek eredménye volt azután az, hogy a székesfővárosi közkórházakban ápolt betegeknél a megállapított ápolási dij 32.000 korona volt akkor, amikor a székesfőváros önköltségi ára egy-egy beteg ellátásánál (ténylegesen 73.600 koronát teftt ki; vagyis a székesfőváros tényleges kiadásainak mindössze csupán 48-5%-a térült meg a betegek nagyobb részénél. A székesfőváros feladataira a népjóléti minister ur e helyzeten segiteni akart és megengedte később, hogy a székesfőváros a nem szegényjogon ápolt betegeknél a tényleges kiadásoknak megfelelő magasabb ápolási díjat szedhessen. Ennek eredménye volt az, hogy a székesfőváros a betegek ellátása körül aránylag sokkal kedvezőbb helyzetbe került, mint amilyenben a vidéki közikórházak vannak. A vidéki közkórházaknál a betegek ápolási díja ma is általában csak 22.000—32.000 korona közt ingadozik, mig ezzel ellentétben a székesfővárosnál a közös kórteremben egy beteg ápolási díja, akit nem szegényjogon ápolnak, 70.000 koronában van megállapitva. A főváros a továbbiakban figyelembe veszi azt, hogy a felvettek közül kik a fővárosi és kik állami alkalmazottak, kik a fővárosi "és - kik vidéki illetőségűek! Ilyen módon az ápolási díjak között nagy különbségek mutatkoznak és a teherbíró vidéki illetőségüeknél már annyira lényegesen magas az ápolási díj, hogy ezekbői a nagy árkülönbségekből jórészben megtérül az a hiány, amelyet a fővárosnak a szegényjogon ápolt betegek okoznak. Legyen; szabad felemelitenem csupán azt, hogy pl. ; a vidéki illetőségüeknek az ápolási dija a székesfővárosi kórházakban a 3—4 ágyas szobákban napi 156.000 koronát tesz ki, a kétágyas különszobákban 204.000 koronát, az egyágyas különszobákban pedig 265.000 koronát. Ha figyelembevesszük azt, hogy a népjóléti minister ur költségvetési javaslatának a bizottságban való tárgyalásakor azt a kijelentést tette, hogy a székesfővárosi kórházakban a betegápolási napok száma meghaladja a 2 milliót, és ha ezzel szemben figyelembe vesszük azt is, hogy a szegényjogon ápolt betegek ápolási napjainak száma a székesfővárosnál 1,300.000 napot tett ki, akkor azt látjuk, hogy mégis óriási az az összeg — mert hiszen ea 1,300.000-szor 41.600 papirkoronát tesz ez ki —, amelyet a székesfőváros a közkórházaiban ápolt szegény-jogú ellátási dijaira ráfizet. A vidéki közkórházak ápolási dijainál még kedvezőtlenebb eredményekre jutunk. A vidéki közkórházak már hosszabb ideje takarékoskodnak: annyira, amennyire tudnak. A takarékoskodás dacára az ápolási díjakból önmagukat fen tartani nem tudják. Ezért jutottak el a mai szomorú, lezüllött állapothoz, amelynek képét a következőkben fogom megrajzolni. A háború előtti időkben az ápolási díj átlagban 1.80—2 korona között ingadozott a nagyobb közkórházaknál. Már 1908-tól kezdve évente átlag 50 százalékkal emelkedtek a kórházak ápolási díjai, úgyhogy abban a közkórházban, amelynek 1910-beM hivatalosan megállapított ápolási díja 1 '80 korona volt.az azóta előállott évi 50 százalékos emelkedés folytán az ápolási díjnak ma meg kellene haladnia a 3 aranykoronát. Mégis azt látjuk, hogy egy olyan kórháznál, mint pl. a győri városi közkórház, ahol 1910-ben 1.80 korona volt a tényleges ápolási díj, ma 25.000 papirkoronát. azaz 1.47 aranykoronát tesz ki az ápolási díj az aranyparitásos békéi 3 koronával szemben. Az közismert tény, hogy az élelmiszerektől eltekintve az egyéb életszükségleti cikkek áremelkedése a háború előtti időkhöz képest messze túlhaladja az aranyparitást. Némelyik vidéki közkórház önmaga akart segiteni ezen az állapoton, ezért az ápolási díjaknál saját felelősségére kategóriákat állapított meg: a népjóléti ministerium által engedélyezett hivatalos ápolási dijakat csupán a szegényjogon ápolt betegeknél tartotta meg, mig a teherbíróktól magasabb ápolási díjakat szedett. Ennek eredménye azonban az lett, hogy természetesen e miatt egymásután érték az illető kórházat a feljelentések a népjóléti kormánynál. Ennek következményeként f. évi január havában Győr városának tanácsa azzal a kérdései volt kénytelen foglalkozni, hogy egyrészt a feljelentések gyakorisága miatt, másrészt pedig a fentartási nehézségek miatt ne zárja-e be hatalmas fejlődésnek indult kórházát. Ezek a vidéki közkórházak azt is panaszolják, hogy olyan intézményeknek a tagjai után, amely intézmények fizetőképesek, mint pl. az Országos Munkásbiztositó Pénztár, csupán annyit számithatnak fel, mint amennyi hivatalosan a szegéinyjogon ápolt betegek után jár és legtöbbször még ezt a költséget is hosszú huzavona után, évek multán fizetik meg a betegpénztári intézmények. Ezeknek eredményeként vidéki közkórházaink nagyrésze tengődő állapotba került. A bekért adatokból azt látom, hogy egyetlenegy kórház volt az országban, a sátoraljaújhelyi közkórház, amely 1924 szeptemberéig deficitmentesen tudott dolgozni. Ez a közkórház is csak azért tudta ezt megcsinálni, mert a régi időből összegyűjtött tartaléka, s igy előnyösen beszerzett anyagraktára volt. A többi kórházak tengődnek, adóssággal kínlódnak, deficittel dolgoznak. Példaként említem fel, hogy Nyugatmagyarország egyik legnagyobb közkórházánál a múlt év deficitje 300 millió korona volt az év végén. Az egyik alföldi kórház kifizetetlen számláinak összege többszáz milliót tesz ki, úgyhogy a kórház-igazgató véleménye szerint a kórház a csőd szélén áll. Az egyik dunántúli kórházból azt irják, hogy előfordult az, hogy a város tekintélyes és módos polgárai léptek fel a kórház segítőiként és hitelezőiként, de a kórháznak mégis 680 millió korona adóssága vam Egy másik dunántúli kórházból azt az értesítést kapom, hogy az adósságok miatt a vármegye törvényhatósági bizottsága egyizben már határozatot hozott a kórház beszüntetésére, ennek végrehajtására azonban még máig nem került a sor. Tudvalévő, hogy minden kórházi működésnek az orvosi karon és megfelelő személyzeten kivül alapja a kórház jó felszerelése, tudományos készülékekkel való ellátása» a betegápolásig*
