Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
A nemzetgyűlés 378. ülése 1.92.x nyomort, amelyben a vidék, a falu is leledzik. Én, mint a székesfővárosnak egyik legigénytelenebb képviselője, kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy amikor egy minimális összeget forditunk is lakásépítésre, azt nem.szabad kizárólag a székesfővárosra költeni, hanem abból feltétlenül juítaini kell a vidéki városoknak, sőt a falvaknak is. Mert ne jnéjtóztassék azt hinni, hogy lakásinség csak a székesfővárosban van. Itt imminens a baj. de a vidéki városokban, sőt a legegyszerűbb falvakban is megvan. Ezt a 2,000.000 koronát — amely minimális és igazán szóba sem kerülhető összeg a lakáskérdés megoldásánál — teljes egészében a székesfővárosra fordítani, az én igénytelen véleményem szerint nem igazság. Mi ez a 2,000.000 korona? A minimális lakásépítési költséget, 10.000 koronát ^ számitva, ez maximum 200 uj lakásra elégséges, ha pedig jobb, 2 szobás lakásra gondolunk, ugy legföljebb 150 lakásra. Quid hoc ad tantam sitim? Mi ez a 150 lakás ahhoz az óriási lakásínséghez képest, amelyet ezrekben, tízezrekben kell kifejezni? De ez a költség sem jelent mind uj építkezést, mert ebből az összegből 942.000 korona az Attila körúti bérház befejezéséhez kell, 208.800 korona a márványueeai bérház befejezésére és 147.400 korona a Pongrác uti telep befejezésére, vagyis kerek számbaji 1,300.000 korona nem uj lakások termelésére, hanem már folyamatban lévő építkezések befejezésére fordittatik, 150.000 korona pedig anyagvásárlásra, úgyhogy uj lakások termelésére mindössze 550.000 aranykorona marad, amelyből a Munkácsi uecai házépitésre 307.000, a Hunyadi uccal épitkezésre 208.800 és a Pongrác útira 35.000 korona fordittatik. Ez az egész terv, amely uj lakásépítésre vonatkozik, maximum 50—60 kislakást jelent, vagyis még annyit sem, mint ahány család ezidőszerint a székesfővárosi iskolákban el van helyezve. Mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy még mindig vannak a székesfővárosban iskolák, például a Hernád uccában, amelyeket ma sem adtak vissza rendeltetésüknek, amelyeknek tantermeiben és tornatermeiben családok százai vannak még mindig elhelyezve. Tehát még a fővárosi iskolákat sem tudjuk rendeltetésüknek visszaadni, ha csak ezt az 50—60 lakást lehet megépiteni abból az összegből, amelyet a minister urnák a pénzügyminister ur rendelkezésére bocsátott. Én azt mondom, hogy ennek az összegnek tízszerese is kevés volna és százszorosa sem volna sok, ha a lakáskérdésben olyan döntő lépést akarnánk tenni, hogy ez a kérdés végre lekerüljön a szőnyegről és a lakások felszabaditása az előre beigért terminusra lehetővé váljék. Arra kérem a népjóléti minister urat, ne ismerjen ezen a téren megalkuvást a pénzügyminister úrral szemben. Itt maga mögött kell hogy érezze nemcsak^ az egész nemzetgyűlést, nemcsak az egész székesfővárost, hanem az egész országot és adjon ez súlyt egyébként is súlyos szavának, amikor ebben a kérdésben a „követelem" álláspontját előterjeszti a ininistertanácsnak. Az a pénz, amit erre fordit a kormány, nem kidobott, hanem átvalorizált pénz, olyan, amely nem bankjegyekben, hanem értékben marad meg. Olyan pénz, amelynek megvan a maga szociális haszna, mert munkát ad a munkanélküliségnek, mert fellendíti az ipart; amelynek megvan a maga pénzügyi haszna, mert adóalanyokat termel és adózóképes exiszteneiákat hoz létre; amelynek megvan a maga gazdasági haszna, mert kamatokat hoz azokból a lakbérekből, amelyeket az állami építkezésekéi?* február hó 18-án, szerdán. 59 nél is látunk a költségvetésben kielégítő menynyiségben szerepelni. Megdöbbentő tétel a költségvetésben az a 300.000 korona, amely tatarozásokra van felvéve. Az uj állami kisépitkezéseknek — igaz, hogy barakoknak — és a szurrogát anyagból készült uj épületeknek tatarozására kénytelen a minister ur 300.000 koronát preliminálni akkor, amikor csupán 550.000 koronát preliminál uj épitkezések megkezdésére. Ez megdöbbentő ! adat, amelyet csak azok előtt kell bővebben megmagyarázni, akik nem ismerik azokat a panaszokat, amelyek a lakásépítési ministeri i biztosság működése ellen az építőipar minden ágában és az építészettel foglalkozó legkomolyabb emberek között is szájról-szájra járt. Én kénytelen vagyok ezeknek itt a nemzetgyűlésen bizonyos mértékben hangot adni, de a világért sem felelőtlen pletyka formájában, mert vai gyök annyira komoly ember, hogy százszor is megvizsgálok egy kérdést, mielőtt a nyilvánosság előtt vele foglalkoznék. De ezt a kérdést végre egyszer itt, a nemzetgyűlés előtt is szóvá kell tennem és én azoknak a panaszoknak, amelyek hozzám állandóan érkeznek, leszek bátor néhány mondatban hangot adni. Az általános panasz az, hogy ez a lakásépítési ministeri bizottság ugy belső összetételében, mint kívülről a vele dolgozók társaságában erőteljesen szemita alapon áll. Méltóztatnak tudni, hogy a lakásépítési ministeri bizottságnak maga a vezetője is zsidó származású és zsidó rokonságú és az ottlévő műszaki személyzet Török (Weixler) Gyula, Szálkai Jakab, Un| gár Lajos, Lukács Lajos stb. urak kivétel nélj kül szemita körökből származnak. De nem abI ban van a baj, hogy ebből a körből származnak. A baj ott van, hogy ennek következtében a velük született fajrokoni szeretetnél fogva nagy előszeretettel részesitik munkáiban mindazokat, akik velük egy fajhoz tartoznak. Az a panasz általában, hogy nyilvános verseny tár i gyalás soha sincs, ellenben zártkörű versenytárgyalásokat tartanak és az erre való felszólítás már ilyen szempontok szerint történik. Az a panasz általában, hogy már magához ahhoz, hogy valakit ajánlattételre felhívjanak, nagyfokú protekcióra van szükség. Az a panasz, hogy keresztény ember a legeslegritkább esetben és csak akkor kap munkát, ha valami apró morzsáról van szó, ellenben minden jelentősebb nagy munkát kivétel nélkül zsidó vállalkozók kapnak meg. A bentülő — amint ők mondják —, tehát a hivatalban a legbefolyásosabb emberek közé tartozó vállalkozók közül néhányat névszerint megemlítek. Az egyik, aki erősen kihívja maga ellen a kritikát, Steinmetz Salamon nevű vállalkozó. Steinmetz tulajdonképen kefegyáros, aki létesítette az Első Magyar Kefe-, Kosár- és Seprügyár Eészvénytársaságot és mint ilyen, hadirokkantakat is foglalkoztat, A hadirokkantak foglalkoztatása címén dacára annak, hogy erre semmiféle képesítése nincs — hacsak a nevét, a Steinmetzet nem fordítom magTarul kőfaragóra, mert ez az egyetlen műszaki képesítése —, a lakásépítési ministeri biztosságtól épitkezéseket kap, mégpedig nem kis mennyiségben és nem is olcsó árakon. És annak ellenére, hog-y miként méltóztatnak tudni, hadirokkantakat ópitkezéseknél foglalkoztatni nem igen lehet, legfeljebb a kefe- és seprügyártásnál, ez az ur végezte a szentlőrinci állami kislakástelepen 1922-ben az építkezést. Ö építette azokat az emeletes házakat, amelyeknek födémét egy esztendő múlva ki kellett cserélni,