Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

48 Á nemzetgyűlés 378. ülése 1925. gyenge termésen volt kénytelen átmenni, ma, mint egy megrokkant termelési ág áll nemcsak az ország, de az egész világ előtt is. Már ' pedig ennek a mezőgazdaságnak ma óriási feladatai vannak nemcsak a magángazdaság, hanem, az államgazdaság szempontjából is. Ha mi az államot szanálni akarjuk, ha a költségvetést egyensiíiyba akarjuk hozni, ugy a mezőgazdaság talpraállitása nélkül nem tudjuk elképzelni az állam szanálását és a közköltségvetés állandó : és maradandó egyensúlyba hozását. (Ügy vcán! ügy van!) Ma, amikor annyiszor hangoztatják a többtermelés jelszavát, amikor a közvélemény, a sajtó tele van a többtermelés jelszavával, amikor itt többet, de főleg jobbat kellene termelni, ezt a nagy problémát a megrokkant mezőgazdaság tőke nélkül megoldani nem tudja. Ehhez a nagy munkához — s ebben minden szakember megegyezik — a hazai tőke elégtelen. Itten a külföldi tőke segítségét nekünk igénybe kell vennünk, ezt megelőzőleg azonban a külföldön meg kell teremtenünk azt az erkölcsi atmoszférát, hogy a mi zálogleveleinket, hitelleveleinket ki tudjuk vinni a külföldre és a mezőgazdaságnak meg tudjuk szerezni azokat az anyagi forrásokat, amelyekre szüksége van. (Ugy ran! Ugy VOM!) De nemcsak a többtermelés kérdése kapcsolódik bele ebbe a kérdésbe, hanem itt van a földbirtokreform kérdése is, ahol ezer és ezer uj gazdasági alanyt termeltünk és állítottunk oda minden pénzügyi támogatás nélkül. Sőt tovább megyek, azt a bizonyos erkölcsi, tudásbeli erőt sem tudjuk nekik megadni, amelyre feltétlenül szükségük van. Ez a probléma egész i nagyságában áll előttünk és ha a földbirtokreformot rövidesen nem tudjuk pénzügyileg alátámasztani, ha nem tudjuk a pénzügyi megoldást megtalálni, ugy ez az egész nagy reform össze fog zsugorodni, le fog sülyedni és nem j lesz az a nagy nemzetmentő akció, amelyre azt ] megalkotói szánták. De itt van a mezőgazda- ) sággal kapcsolatban a fiskus érdeke is. Ma, amikor az államkincstárt nekünk meg kell töltenünk adófillérekkel és adókoronákkal, amikor az állam súlyos krízisben van, amikor itt nagy feladatok várnak megoldásra — hogy csak azokra a szociális feladatokra hivatkozzam, amelyekről tegnap a népjóléti minister ur be- \ szélt —, amikor itt anyagi lehetőségeket kell teremtenünk arra, hogy a szociális békét megóvjuk — amit én mindennél előbbre teszek —, akkor az államot is abba a helyzetbe kell hoznunk, hogy feladatainak megfelelhessen, már pedig az adóalanyok erősítése nélkül ezek a feladatok meg nem oldhatók, a költségvetés egyensúlyba hozása megteremthető nem lesz. így ennek az országnak legbecsületesebb, legnagyobb adófizetőjét, a mezőgazdaságot, a falut tálpraállitani nem fog'juk tudni, ezt pedig az állami költségvetés egyensúlybahozatala is megkövetelné. Tehát itt nemcsak közgazdasági, nemcsak érzésbeli momentumok és érvek állagnak amellett, hogy a mezőgazdaságnak támogatására kell sietnünk, hanem a fiskus érdekei is. A másik kérdés, amelyet a mi meggyőződésünk szerint a ministerelnök urnák ki kellett vinnie Genfbe, az állami beruházások kérdése, mert a mostani állami költségvetésnek talán egyik legnagyobb baja az, hogy a rendes kiadások túlságosan nagyok, amelyek mellett a rendkívüli kiadások^ amelyek a beruházások i céljait szolgálják, túlságosan eltörpülnek, el- ! kicsinyednek. Ezt az arányt meg kellene fordítani, vagy legalább is egyensúlyba hozni egy 1 évi fehruár hó 18-án, szerdárt. mással, hogy a rendes kiadások os a beruházásokat szolgáló rendkivüli kiadások között egy bizonyos egyensúly állittassék helyre, mert ha ezt az egyensúlyt nem tudjuk megteremteni, nem fogjuk megtarthatni rendes kiadásaink egyensúlyát sem, A beruházásoknál óriási feladatok várnak a kormányra. A kereskedelmi tárca keretében a vasút s egyéb közüzemek beruházási munkálatai s utak épitése az, amit az egész ország, az egész nemzet vár. A földmivelésügyi tárca keretében — amint azt épen legutóbb a földmivelésügyi tárca vitája alkalmával konstatáltam — a beruházási, dologi kiadások annyira csekélyek, olyan eltörpültek, hogy a személyi kiadások mellett jóformáu számba sem jöhetnek. Ha mi becsületes, agrárpolitikát akarunk csinálni — amint hogy ez az ország nem is csinálhat mást — és ez ma nemcsak a mezőgazdaság, hanem a kereskedelem érdeke is, mert ha a mezőgazdaság elsorvad, elsenyved, meg fogja érezni ezt az ipar és a kereskedelem is, mert elveszti legnagyobb fogyasztóját, legjobb és legkészségesebb fizetőjét, —- akkor tulajdonképen egy fronton kell nekünk harcolni, az iparnak, a kereskedelemnek és__a mezőgazdaságnak, hogy ezt a termelési ágat megerősítsük, mert ez mindenkinek érdeke, jobbra is, balra is. Más téren is vannak ilyen nagy beruházási programok, amelyeket meg kell valósítani — részben a háború, részben a forradalmak következtében —, amelyek elmaradoztak és amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a szanálás a szó legteljesebb értelmében beálljon nemcsak az államnál, nemcsak a pénzügyminister urak megítélése szerint, hanem az adózó polgárok megítélése szerint is. Ha mi a közgazdaságot is talpra tudjuk állítani, a közgazdaságot is szanálni tudjuk, akkor lesz itt teljes az az eredmény, amelynek kezdete ez év tavaszára remélhető. A harmadik nagy kérdés, amelyet a minis terelnök urnák, a mi megítélésünk szerint, ki kellett vinnie Genfbe, a tisztviselőkérdés, amely nem került le a napirendről, amely naponta ott settenkedik a lapok hasábjain a legkülönbözőbb beállításban; az a tisztviselőkérdés, amelyet némelyek politikai célból annyira ki szeretnek és ki akarnak használni; az a tisztviselőkérdés, amelyről meg vagyok győződve, hogy egész nagyságában ismeretes a kormány előtt, amely azt rendezni is kívánja. A kormány ismeri azt a becsületbeli tartozását, amely a tisztviselőkarral szemben fennáll, de ha ezt eddig nem teljesítette, ez nem az ő jóakaratán és jóindulatán múlott, hanem azon az anyagi lehetőségen, amely a kormánynak nem állott rendelkezésére. Ennek a g*azdasági és anyagi lehetőségnek útját kellett a ministerelnök urnák kitaposnia, hogy először a tisztviselő-status leépítésével, ennek az óriási mamuttársadalomnak likvidálásával, egy egészséges helyzetet teremtsünk, másodszor pedig, hogy a megmaradt tisztviselőkarnak, azoknak a kiváló tisztviselőknek jobb dotálásával, olyan közigazgatási apparátust termtsünk, amely az ügyeket, gyorsan, jól intézi el, amely az állampolgárokban nem lát csak panaszkodót, hanem együtt érez velük és amikor az panaszát előtárja, ügyes-bajos dolgát el is tudja intézni. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Óriási kérdés ez nemcsak nálunk, mert hisz ne méltóztassék azt gondolni, hogy ez csak speciális magyar betegség; az ma Középeurópának csaknem valamennyi államát foglalkoztatta. Talán legkevésbé foglalkoztatja a tőlünk