Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-385

A nemzetgyűlés 385. ülése 1925. évi március hó 4-én, szerdán. 375 Tisza közéről is, mely jelentések megerősíteni látszanak, illetőleg- azt mutatják, hogy mégegyszer megismétlődik az a cselédelbocsátási hullám, amelynek tanúja voltam 1923 tavaszán és őszén, mikor százával fordultak hozzám egy-egy csoportban ezek a szerencsétlen, elbocsátott cselédek részint azért, hogy munkaalkalmat szerezzek nekik, részint pedig hogy ellássam őket a legszükségesebb kenyérrel és ruhával. r Aggodalommal tölt el engem ez a jelenség azért, mert hiszen épen a nagy hitelkrizis következtében közép- és nagyüzemű gazdaságaink nagyon nehezen tudnak áttérni a belterjesebb, nevezetesen a mezőgazdasági ipari munkálatokra, melyeknél a gyártelepeken természetesen elhelyezhetők volnának, mindama cselédmunkások, akiket épen a földbirtokreform kapcsán bocsátanak el, vagy pedig akiket elbocsátanak azon a címen, hogy megfelelő hiteltőke, befektetési tőke hiányában az eddig folytatott intenzív, belterjes gazdasági rendszerről ezek a nagybirtokok kénytelenek megint áttérni az extenzív gazdasági rendszerre. Ezeket a jelenségeket csak azért említem itt fel, hogy a t. Nemzetgyűlésnek, de t. képviselőtársamnak is bebizonyítsam, hogy nagyon intenziven foglalkozunk ezzel a kérdéssel s én a magam részéről állandóan figyelemmel kisérem mindama jelenségeket, melyek ezen a téren feltünknek és keresem a módokat, melyek segítségével gyökerén lehetne ezt a bajt gyógyítani. A gyökeres gyógyításnak különösen városainkban — azt hiszem — egyik módja volna az építőipar megindítása, foglalkoztatása, mert hiszen az építőiparral valami 30--40 más ipar talál szukcesszive munkát. Erre vonatkozólag a ministerelnök úrral és a pénzügyminister úrral már tárgyalásokat folytattunk és némikép biztató eredmények is látszanak, de addig nem merek erről a kérdésről konkrété nyilatkozni, nehogy könnyelműen nyilatkozzam, amig a pénzügyi kormányzat részéről a szükséges hitelfedezetről konkrét biztosítékot nem kaptam. Én csak azt a reményemet juttathatom most kifejezésre, hogy sikerülni fog nem nagyon hosszú időn belül — értem ez alatt a tavaszi hónapok folyását — megindítani ugy az állami, mi'nt a törvényhatósági építkezést és valamiképen hitelösszegekkel dotálni a magánépitkezéseket is, minthogy ezen a réven nagyobb ós bővebb ipari munkaalkalmak jutván a munkahiányban szenvedő munkástömegeknek, e baj gyökerére tesszük rá gyógyító kezünket. Ami a segítséget illeti, erre a kérdésre már voltam bátor elvben oly értelemben válaszolni, amilyen értelemben — szívesen elismerem — most^ nem vetette fel a kérdést igen t. képviselőtársam, nevezetesen abban az értelemben, hogy az úgynevezett munkahiány esetére szóló állami segélyezés rendszerét a magam részéről akkor sem tudnám elfogadni, ha az államnak erre a célra pénz állana rendelkezésére, mert akkor is azt követelném az államtól, hogy ezt a pénzt munkaalkalmak teremtésére fordítsa és ily módon kenyérszerző munkát adjon a munkásnak. Abban az értelemben azonban, ahogy t. képviselőtársam felvetette a kérdést, nevezetesen abban az értelemben, hog*yha valaki a munkahiány révén éhezik, vagy a családja éhezik és végső szükségbe jutott, természetesen hajlandók vagyunk segítségére lenni a rendelkezésünkre álló keretek között. Itt megint rá kell mutatnom arra, amire rámutattam Szabó József képviselő ur interpelláci'ójára adott válaszomban, hogy nem hiszem, hogy annyira éhezzenek az emberek, mint ahogy ő is, t. képviselőtársam is erős színekkel megfestette, amikor konyháimnak, a népkonyháknak, étkezőhelyeimnek teljesítőképességét Budapest területén és a vidéki városokban nem veszik igénybe. Hiszen ha annyira végső éhinséffhen van az a munkás, akkor az ő, elismerem, jogos munkásönérzetét is legyőzi és elmegy a népkonyhába, bár, mint Szabó József t. képviselőtársam kifogásolva említette, én az ipari képzett, értékes munkáselemeket a népkonyhára utasitom. Az éhes ember nem keresi, hogy a Ritzben étkezhetik-e vagy a népkonyhán. Ha olyan végsőén éhezik, akkor neki mindegy hogy hova mehet enni: Ami a másik kérdést illeti, nevezetesen, hogy segíteni kell, amikor ilyen nagy szükség van, már kijelentettem hónapokkal ezelőtt, hogy a székesfővárosig inségakció

val kapcsolatban maga a főváros jótékonysági osztálya, de én magam is a rendelkezésünkre álló eszközök keretén belül szívesen segítünk. Az emberek ezreinek utalok ki ruhát, élelmiszer csomagokat. Az emberek ezreit utalom be étkezésre ittott, különböző helyeken. Szívesen állok tehát rendelkezésre — amint a _ szociáldemokrata szakszervezeti tanácsnak kijelentettem, a keresztényszocialista szakszervezeti tanácsnak is megismétlem ezt a kijelentésemet —, annyival is inkább, mert egy és ugyanazon a világnézeti alapon állok velük, és mert, bár független és semleges vagyok, mint az államhatalom kezelője, lelkemben és szivemben politikailag feltétlenül közelebb állnak hozzám. Méltóztassék tehát a keresztényszocialista szakszervezetnek az ilyen végső szükségben lévőket valamiképen összegyűjteni, környezettanulmányukat végezni és magának a szakszervezetnek garanciájával ellátva, róluk a listát hozzám benyújtani. Nagyon szívesen megígérem, hogy mindent megteszek az érdekükben. Azokra a kérdésekre nézve, amelyeket képviselőtársam még* felvetett interpellációjában, nevezetesen, hogy a kormány talán vizsgáltassa meg az egyes gazdasági tényezőket, hogy valóban indokolt-e a munkáselbocsátás, nem érzem magam hivatottnak választ^ adni, mert ez a kívánság kereskedelemügyi és pénzügyi elbírálás alá tartozik. Csak annyit vagyok bátor kijelenteni a kormány nevében is, hogy, amikor ez a nemzetgyűlés annyira szorította a kormányt, hogy a kötött gazdálkodás rendszeréről térjünk át a szabad gazdasági rendszerre — és helyesen szorított bennünket erre ez a nemzetgyűlés — akkor ugyanez a nemzetgyűlés nem kívánhatja a kormánytól, hogy ellentétben a szabad gazdasági rendszer alapelvével valóságos magánjogi sértéssel nyúljon bele az egyes gazdasági tényezőknek szinte a zsebébe (Ugy van! a jobboldalon.), helyezze őket ellenőrzés alá, mert hiszen tulajdonképen ez a tengelygondolata a kötött gazdasági rendszernek. A munkahiány esetére szóló biztosítás törvényjavaslata nálam készen van. Hogy miért nem terjesztettem eddig a nemzetgyűlés magas szine elé, ennek oka az, hogy be kell látnom, hogy ilyen súlyos gazdasági helyzetben mint a mostani, igen nagy meggondolással szabad csak egy szociálpolitikai javaslattal a nemzet gyűlés elé lépni, olyan szociálpolitikai javaslattal, amely kétségkívül mindkét irányban nem lekicsinylendő megterhelést kivan életbe léptetni. Ez megterhelné a munkaadókat és megterhelné a kereső munkásokat is. Ennek következtében módot kívánok nyújtani a különböző tényezőknek, ugy az egyiknek, mint a másiknak arra, hogy alaposan áttárgyalhassák