Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-385

372 *A nemzetgyűlés 385. ülése 1925. évi már cms hó 4-én, szerdán. gozuak, merényletet követnek el az ország

1 nyomorúsága, az ország tömegei ellen, mert a mai gazdasági viszonyok között egy vállalat sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy túl magas jövedelemre tegyen szert akkor, amikor milliók éheznek és nyomorognak. Nagyon fontosnak tartanám, hogy a hatósági közegek nyomozása folytán feltárt adatokat a kormány a nemzetgyűlés szine elé terjesztené, hogy a nemzetgyűlés is tudomást szerezzen azokról a jövedelmekről és kiadásokról, amelyek a bányavállalatok üzemeiben előfordulnak. Nagyon fontosnak tartanám végül azt — és ezt tartanám a legcélravezetőbb eszköznek — ha végre-valahára a bányamunkásoknál is paritásos munkabérmegállapitó bizottságot létesítenének. A kereskedelmi minister ur adott ugyan ki egy ilyen értelmű rendeletet, ez a rendelet azonban irott malaszt maradt, még pedig azért, mert a rendeletben kontemplált bizottság Ítéletet nem hozhat, csak ajánlatot tehet, ez az ajánlat pedig csak puszta frázis marad, ha a bizottságnak nincs meg a kényszerítő hatalma, akár itélet formájában, akár másképen, hogy ajánlatát el is fogadtassa az illetékes tényezőkkel. Már arra'van példa törvényhozásunkban, hogy ilyen paritásos bizottságok alakultak. Épen a földmivelésügyi tárca keretében emeltünk törvényerőre ilyen törvényjavaslatot, amelynek értelmében a mezőgazdasági munkásokra nézve meg lehet állapítani azt a legkisebb munkabért, amelynél kevesebbet senki sem adhat, mert különben törvényellenes cselekedetet követ el. Nem mondom, hogy ennek a törvénynek valami nagy eredménye lett volna (Kiss Menyhért: Semmi!), de némi eredménye mégis csak lett: legalább az az eredménye lett, hogy bizonyos jogsérelmek tekintetében a földmivelésügyi uiinisteriumhoz lehetett folyamodni, amelv elrendelte e bizottságok felállitását, és legalább is a munkavállalóknak, a munkásoknak információi folytán állapították meg azokat a hivatalos béreket, amelyek tekintetében intézkedés történt. Elnök (csenget): A képviselő urnák még egy perce van hátra. Kérem, méltóztassék beszédét befejezni. (Kiss Menyhért: Kigyulladt a klotür-lámpa!) Csik József: Én tehát rendkívül fontosnak tartop, hogy legalább ezen törvény szellemében a bányamunkásokra és általában az ipari munkásokra nézve is ilyen paritásos munkabérmegállapitó bizottság létesíttessék, mert ha ilyen bizottságot létesítenének, meg* vagyok róla győződA^e, hogy sok felesleges és az ország gazdasági érdekére nézve ártalmas sztrájknak elejét lehetne venni. (Kiss Menyhért: Nagyon helyes!) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister tirnak. Következik Csik József képviselő ur második interpellációja. Kérem a jegyző urat. szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Héji Imre jegyző (olvassa): „Interpelláció az összkormányhoz. Minthogy a folyton nö- : vekvő munkanélküliség szociális törvényhozásunk ez irányú rendezetlensége folytán ugy az egyesekre, mint az államra napról-napra óriásibb veszélyeket rejt magában, hajlandó-e a kormány intézkedni az iránt, hogy: 1. a gyárak és iparvállalatok üzeme és költségvetései megfelelő hatósági közegek által felülvizsgáltassanak oly célból, hogy az illető vállalatoknál kellőleg indokolt-e a munkáselboesátás; 2. a munkanélküliek nyomorának enyhítésére a 10.000 aranykoronán felüli jövedelmek törvényhozásilag megadóztassanak; 3. a közmunkák, főleg pedig az építkezések az egész országban azonnal megindittassanak: 4. a végső nyomorban küzdő munkanélküliek sürgősen hatósági segélyben részesittessenek; 5. a munkanélküliség elleni biztosításról szóló törvény haladéktalanul a nemzetgyűlés elé terjesztessék?" Elnök: Csik, József képviselő urat illeti a szó interpellációjának megindokolására. Csik József: T. Nemzetgyűlés! A világháború után, azt lehet mondani, hogy az egész világon nagymérvű munkanélküliség jelentkezett és a legtöbb európai államban a munkanélküliség óriási szociális problémává nőtte ki magát. Nálunk közvetlenül a világháború után ez a munkanélküliség' nem jelentkezett olyan elementáris erővel, mint a gazdaságilag' konszolidáltabb államokban, sőt azt lehet mondani, hogy nálunk 1920-tól kezdve a munkanélküliség tekintetében bizonyos apadó tendencia mutatkozott. Nevezetesen az 1920. évi népszámlálás adatai szerint az egész országban 40.115 munkanélküli volt, 1921 júliusában már csak 33.956, 1922 decemberében. .24.704. 1923 decemberében már csak 14.031 munkanélküli volt. 1924 júliusában azonban csak Budapesten már 18.651-re rúgott fel a munkanélküliek száma. Hogy momentám mennyi munkanélküli van Budapesten, azt a mi hiányos statisztikai adataink szerint nem lehet pontosan megállapítani, mert általában ebben a kérdésben a statisztikát egyrészt a szakszervezetek segélyezése alapián állapítják meg, másrészt pedig az országban lévő — ha jól emlékszem — 8 munkaközvetítő túlhiányos adatai alapján, úgyhogy ebben a tekintetben legnagyobb sajnálatunkra inkább csak találgatásokra vagyunk utalva. Még a leghitelesebb adat az 1920. évi néiíszámlálás eredménye, amely 40.115 munkanélkülit sorol fel. Ha azonban ezt a számot vesszük és ha a gazdasági életet figyelemmel nézzük, megállapíthatjuk, hogy legalább annyi munkanélküli most is van az országban, mint amennyi 1920 májusában volt. tehát körülbelül 40.000 munkanélküli. Ha azonban tekintetbe veszem azokat a nagymérvű elbocsátásokat, amelyek nemcsak az államnál, hanem privát vállal átoknál is megtörténtek, akkor, azt hiszem, joggal tehetjük a munkanélküliek számát 40.000-nél is többre. Engedtessék meg nekem, hogy a törvényes határidőn belül rámutathassak, mennyire szükség van arra, hogy a munkanélküliekről pototos statisztika vezettessék az országban. Hiszen. ha a munkanélküliség ellen akarunk védekezni. elsősorban azt kell tudnunk, hogv milyen mérvű az a munkanélküliség. Itt csupán feltevésekből és találgatásokból nem indulhatunk ki. A kormányzat tehát gondoskodjék arról, hogv minél előbb olyan szerveket állitson fel. amelyek állaudóan pontos kimutatást fognak összeállítani a munkanélküliek számáról. Az inflációs konjunktúra megszűnésével természetesen Magyarorszgon a munkanéküliség óriási arányokat öltött és én ismételten kifejezést adok annak a felfogásomnak, hogy véleményem szerint Magyarországon ma több a munkanélküli, mint 1920-ban volt, tehát az egész országban meghaladja a 40.000-et. A munkanélküliség egyike a legnagyobb és legsúlyosabb problémáknak, amelyek óriási súllyal iiehezednek ugy az egyénre, mint az ál-