Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

A nemzetgyűlés 377. illése 1925. volna a gyermekvédelemhez és annyi sikert ért volna el, mint mi. Ha az Óceánon innen és az Óceánon tul Amerikában összehasonlitjuk az államokat, az államok, társadalmak és nemzetek létét, a magyar nemzet valóban meg lehet elégedve, mert konstatálhatjuk, hogy akárhány tekintetben százszor több gondot forditanak a magyar államon belül a szegény emberek érdekére, mint pl. a dúsgazdag Amerikában, amely úgyszólván minden aranyat magához vonz az utóbbi időkben. Látjuk, hogy a magyar államim beiül a szegény emberek gyermekeivel jókor kezdtek törődni, ugy hogy az európai civilizáltabb és gazdagabb államok is jártak ide és tanulmányozták a gyermekvédelem terén ebben az országban levő berendezést. Ezen a téren nekem különösen egyet kell hangsúlyoznom. Nem tartom elegendőnek, ha csak a gyermekről, a gyermek fentartásáról gondoskodnak; feltétlenül szükségesnek tartom, hogy amennyire csak lehet, az anyai szeretetet pótolják és az elhagyott gyermekekből neveljenek kiváló, becsületes és erkölcsös polgárt; (Ugy van! a jobboldalon.) ne akármilyen legyen a nevelés, hanem olyan, amely valóban képesiti őket arra, hogy teljesítsék mindazokat a feladatokat, melyek rájuk várnak, s az állammal szemben is teljesíthessék kötelességüket. 42.000 ilyen gyermek van állami gondozás alatt. Sokat beszélnek arról, hogy egyes helyeken nagy a halandóság, kevés a gondoskodás és igy tovább. Egyet feltétlenül ki kell jelentenem erről a helyről: azok az orgánumok, amelyet a magyar nemzetet informálják, sokszor túlságosan lelkiismeretlenül járnak el, gyakran súlyos és nem indokolt Ítéleteket közvetítenek a közvéleménynek és nem járnak el azzal a gonddal, amellyel ezen a téren el kellene járniok. A magyar sajtó munkásai akárhányszor csak a szenzációt keresik és azt, ami felkorbácsolja a közvéleményt, ami felkorbácsolja az emberekben a vért és ugy járnak el — pedig sokszor teljesen tájékozatlanok - -, mintha teljesen meggyőződtek volna a dolgokról. Tény, hogy a nagy a halandóság a gyermekek között, de nem vesszük észre, hogy azok épen azokból az osztályokból rekrutálódnak, amelyekből leginkább magukkal hozzák a betegségnek, sőt a halálnak csiráit; nem veszik észre, hogy ezek a gyermekek épen azért adatnak át az államnak, mert nem egészségesek, mert nyomorékok. Természetes, hogy bármennyire iparkodik is az állam megfelelően, becsületesen, lelkiismeretesen, humánus szempontból teljesíteni feladatát, nem képes épen ezek miatt a gyermekhalandóságot teljesen megállítani. Itt van ezenkívül az anya- és cseesemővédelem kérdése. Ez elsősorban társadalmi feladat és azt akarjnk, hogy amit a társadalom jól végez el, Í1Z cl társadalom kezén maradjon; ne akarjon az állam mindent magához ragadni, mindent maga elvégezni, de szükséges, hogy az állam feltétlenül tudja azt, mi történik a társadalomban és tegye lehetővé azt, ami jó célravezető ennek gyámolitásánál. Fontos ennek az akciónak megvédelmezése. Rendkívül szomorú tény, amire erről a helyről fel kell hívnom a figyelmet, hogy az utolsó esztendőkben a születések száma Magyarországon rendkivül leapadt. Ez már többé nemcsak az állami gondviselés tárgya, ez tul nő ezen a kereten és szükséges, hogy maguk az államférfiak, a nemzetnek vezetői, foglalkozzanak ezzel a ténnyel. Elsősorban erkölcsi kérdés ez, a társadalom és a nemzet erkölcsi kérdése. A nemévi február hó 17-én, kedden. 25 zet csak akkor fog előrehaladni és helyén megállani, ha teljesiti a maga kötelességét a jövő szempontjából is azáltal, hog-y az erkölcsi állapotok teljesen tiszták, kifogástalanok lesznek. Ezen a téren meg kell említenem még egy akciót, amelyet már ismételten megemlítettek ebben a teremben és ez a gyermeküdültetési akció. Bevallom, nagy kétséggel néztem az egész akciót, mert azt gondoltam, hogyha gyermekeink nagyrésze kivétetik környezetéből és átvitetik Euirópa túlsó részébe, egészen más, idegen, haladottabb viszonyok közé, akkor, ha visszajönnek, csak elégedetlenség fog mutatkozni az akció nyomán. Sokat gondolkoztam ezen az akción, annak fontosságán és végül is azt kell mondanom, hogy ennek az akciónak rendkivül nagy befolyása van a mi nemzeti életünkre. Gyermekeink nagy része idegenben jár. ahol valóban a legnagyobb szeretettel fogadták őket. Gyermekeink nagyrésze odakint sok kiváló, nemes és erkölcsös momentum figyelője lett. Gyermekeinket mindenütt — és ezt saját magam is láttam, mert jártam azokban a külföldi államokban, ahová őket kivitték — mint szeretetreméltó és kedves gyermekeket ismerik. Azt hiszem^ ez az akció sokkal többet használt a magyar államnak, a magyar társadalomnak, mint akárhány külföldi képviselet, vagy külföldi irodalmi vagy egyéb pro paganda. Azt hiszem, hogy a magyar nemzetet, a magyar tehetséget, a magyar egyéniséget, ezen gyermekek révén akárhányszor sokkal jobban megbecsülik és felismerik, mint bármi más propaganda segítségével. Láttam, hogy azokat a gyermekvonatokat, amelyek átmentek külföldi nagy városokon, mindenütt a legnagyobb szeretettel és legnagyobb lelkesedéssel fogadták és vették magukhoz gyermekeinket. Magam láttam, hogy mikor eljött az a pillanat, hogy a gyermekeknek gondozóiktól el kellett válniok, annak az idegen nemzetnek tagjai — komoly emberek — csókolgatták, ölelgették őket és még könnyeiket sem tudták elrejteni. Azok az összeköttetések, amelyek gyermekeink kinttartózkodásával kapcsolatban, ezeknek az akcióknak nyomába keltek, bizonyítják azt, hogy azok az emberek valóban testvériesen, becsületesen, keresztényi módon éreznek velünk szemben. Van még az egészségügy terén egy rendkivül súlyos pont, ahol sokat kellene tenni és ez az elmegyógyintézetek kérdése. Van néhány elmegyógyintézetünk, de ezek nem elégségesek. Azt kell látnunk, hogy sokszor csak akkor történhetnek intézkedések, amikor már súlyos, nagy szerencsétlenségek következtek be. A külföldi segitőakciók nyomán látjuk, hogy a külföldi államok, még tul az Óceánon sem feleitik el a magyar nemzetet, mert a magyar népet életrevaló, érdemes, becsületes nemzetnek tekintik és amennyire lehet, iparkodnak segíteni rajta. Fentartják ezeket az akciókat, hogy rajtunk, amennyire a jelenlegi viszonyok között lehet, segitsenek. Ennél a kérdésnél a magyar társadalommal szemben egy megjegyzést kell tennem. Látjuk, hogy a nemzet egyik legnagyobb része nyomorúságban van. Ezért szükség volna arra, hogy a fővárosban a tavalyihoz hasonlóan, egy ujabb, nagyszabású segitőakció induljon meg. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ez az akció mindinkább visszafejlődik. A legújabb időkben Budapest társadalmának igen nagy része rendkivül súlyos arnyagi helyzetben van. Iszonyú a nyomor és egyre nő azoknak a szerencsétlen áldozatoknak a száma, akik napnap után megválnak az élettől, mert nincs NAPLÓ xxx.