Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-383

316 A nemzetgyűlés 383. ülése sara azoknak, akik ennek a hatalmas nagy állami vagyonnak az elpusztulását 10 esztendő óta látják. A faanyagokat — miután ezek is megvoltak — sikerült iskolákban és más köz­épületek padlásán elhelyezni — a kiszabott aj­tók, ablakok megvannak, azonban ennek a hatalmas téglamennyiségnek, amely hét-nyole­milliárdos értéket képvisel, jelentős része, amint erről magam is meggyőződtem, a 10 éves pusztulás folytán teljesen hasznavehetet­len törmelékké vált. Szinte megfoghatatlan, hogy volt ez lehetséges, hogy amikor ma ál­landóan lakásépítési akcióról beszélünk, és lakásépítési akciót is vittünk keresztül, épen ettől a Wekerie-teleptől nem is oly messzire, Pest-Szentlőrinoen szintén történtek ilyen épitkezések, hogy akkor ez az óriási tégla­mennyiség teljesen felhasználatlanul maradt. Én nem kivánok a múltra nézve semmi további megállapitásba bocsátkozni, a magam részé­ről azonban feltétlenül szükségesnek tartom, hogy ha a jövő r költségvetési évben is foly­tatódnék, a lakásépítési akció, akkor elsősor­ban ezt az építési anyagot kellene felhasz­nálni. Miután pedig ezt az épitési anyagot on­nan elvinni nem lehet, illetőleg mivel az on­nan való elszállítás horribilis költségekbe ke­rülne, én a magam részéről azt kérem, hogy a Wekerle-telep tervbe vett kiépítését foly­tassa a mélyen t. pénzügyminister ur, ami annál is könnyebben megvalósítható, mert hi­szen ott nemcsak a terület és az épitési anyag van meg, hanem tiz év óta az épitési tervek is teljesen készen állanak, sőt az építés veze­téséhez szükséges minden apparátus is meg van s ez tudomásum szerint nem tesz egyebet, mint várakozik, hogy az építés megkezdődjék. Ennek biztosítása érdekében vagyok bá­tor még egy határozati javaslatot beterjesz­teni (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy abban az esetben, ha a jövő költségvetési évben is szükséges lesz a lakás­épitési akciónak Budapesten, vagy Budapest környékén való folytatása, akkor legelsősor­ban is a kispesti Wekerle-telep kiépítése tör­ténjék meg, minthogy itt nemcsak a szükséges terület, tégla- és faanyag, hanem a teljesen kész épitési tervek és az épités vezetéséhez szükséges szervezet is rendelkezésére állanak". Ezeket tartottam szükségesnek előadni, a tételt egyébként elfogadom. (Helyeslés jobb­felől.) Elnök: Kivan még valaki szólni? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Á pénzügyminister ur kíván nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Nemzet­gyűlés! A pénzügyminister annak idején azért emelte fel a Wekerle-telep lakbéreit, mert azok túlalacsonyak voltak ós egyáltalában nem ál­lottak arányban a telep fentairtási költségei­vel. Én a magam részéről a közelmúlt napok­ban már leszállítottam ezeket a béreket, ille­tőleg intézkedéseket tettem, hogy fokozatosan, körülbelül 20 százalékkal leszállittassaiiak. El­fogadom az igen t. képviselő ur határozati ja­vaslatát, amely a béreknek a fentartási költ­ségekkel való összhangba hozatalát kívánja. (Helyeslés.) Teljesen magamévá teszem második ja­vaslatát is. (Helyeslés. — Strausz István: Mi nem vagyunk olyan szerencsések!) Bocsánatot kérek, onnan is elfogadtam nem egyet. Nem szoktam a javaslatokat aszerint megítélni, hogy melyik oldalról jönnek ! (Uqy van! jobb­feíől.) t Máris érintkezésbe léptem a népjóléti mi­nister úrral, mert a következő költségvetési év folyamán az építkezések programjába fel aka­925. évi február hó 27-én, pénieke fi. rom vétetni, természetesen a pénzügyminister által intézve, a Wekerle-telep kiépítését. (He­lyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­nitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e az 5. rovatot elfogadni^ igen vagy nemi (Igen!) Ha igen, elfogadottnak jelentem ki. Következik a Tamássy József képviselő ur által benyújtott határozati javaslatok felett való határozathozatal. Kérdem a t. Nenizet­gyülést, méltóztatik-e Tamássy képviselő _ ur 1. számú határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Elfogadtatik! Kérdem most a t. Nemzetgyűlést, méltóz­tatik-e Tamássy képviselő ur 2. számú hatá­. rozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Elfogadottnak jelentem ki. Következik a 6. rovat. Csik József jegyző (olvassa): 6. rovat. Do­logi kiadások 88.100. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 7. rovat. A Wekerle állami munkástelep vizműüzemének fentartási költségei 36.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): III. Volt ka­tonai épületek. 8. rovat. Személyi járandósá­gok 277.070. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 9. rovat. Do­logi kiadások 90.360. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Beruházások. 1. rovat. Hivatali épü­letek kibővítésére és uj hivatali épületek eme­lésére 630.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 2. rovat. A Wekerle állami munkástelepen folyamatban levő épitkezések befejezési költségeire 70.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): Bevétel. Ren­des bevételek. 1. rovat. Ház- és haszonbérek az állami épületeknél 140.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 2. rovat. A budapesti állami alagút bevételei 100. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa^): 3. rovat. A Wekerle állami munkástelep bevételei 235.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 4. rovat. Volt katonai épületek bérbeadásából 3.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 15. cím. Bá­nyamérnöki és erdőmérnöki főiskola. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Szeméi vi járandó­ságok 281.570. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 2. rovat. Do­logi kiadások 51.300. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 3. rovat. Ösz­töndíjak 1.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat. A fő­iskola felszereléseinek és gyűjteményeinek részbeni pótlására 50.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): 2. rovat. A belügyi tárca részéről átengedett villanyfej­lesztőtelep felszerelésére 25.000. Elnök: Elfogadtatik. Csik József jegyző (olvassa): Bevétel. Ren-

Next

/
Thumbnails
Contents