Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-382
2Ô6 A nemzetgyűlés 382.ülése 1925. évi február hé 26-án, csütörtökön. csak bizonyos részt közöljön velünk az állampénztári készletből. Merem remélni, bogy egészen tárgyilagos felszólalásom folytán (ügy van! jobbfelől) arra az elhatározásra fog jmtni az igen 1. pénzűgyminister ür, hogy a nemzetgyűlés utján az egész országot tájékoztatni fogja, hogy pénzkészletek tekintetében tulajdonképen hogyan is állunk. Ezekben kívántam magyarázatát adni ama közbeszólásomnak: „késett vele ' a kormány". Ezek után a nemzetgyűlés szives engedelmével áttérek a pénzügyi adminisztráció bírálatára. Az egész vonalon azt látjuk, hogy űz adminisztráció zakatol; főképen nehézkes adminisztrációnk a pénzügyministerium központi igazgatásában. Miben látom én a nehézséget! (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Ha képviselőtársaim nem hallgatnak meg, egyszerűen leülök és méltóztassék átvenni a szót. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Abban látom, hogy az uj gazdálkodási rendszerben is minden a régi mederben folyik, ügy folyik a dolgoztató rendszer most is, mint folyt hatvan esztendőn keresztül. Nem akar a pénzügyi kormány sem számolni azzal, hogy minden bevétel, minden kiadás a magyar Nemzeti Banknál összpontosul a postatakarékpénztár közvetítésé vei, bár kiemelte, hogy ez a vezérszempont az egyszerűsítésekre nézve. Nem lehet két részre osztani a közigazgatás anyagának feldolgozását. Azt a munkát, amelyet a tulajdonképeni közigazgatásból eddig a számvevőség végzett, át kell vinni a fogalmazási szakhoz azokkal a munkaerőkkel együtt, akik ezt a számvevőségi munkát végezték. A számvevőségi munka nem maradhat más, mint csekk, könyvelés és birálat. Ha a minister ur ezt tökéletesen keresztülviszi és a számvevőségeknél a bírálati hatáskört függetleníti és ugy csoportosítja, hogy a függetlenség keresztülvitelének minden személyi ós tárgyi biztositéka meglesz, akkor meg fogja látni az igen t. minister ur, milyen változás lesz gyorsaságban, szellemben és a munka minőségében. Mert ez a bíráló osztály mindenkit el fog, marasztalni, aki államérdeket vagy magánérdeket sért. Ennek az lesz a következménye, hogy a legkisebb munkaerő is — tartozzék az a fogalmazási, kezelési, vagy számvevőségi szakhoz —, ha nem teljesitette rigorózusan kötelességét, azért nemcsak fegyelmileg bűnhődik, hanem a számadási per folyamán fizetni is tartozik. Nem lehet az államszámviteli törvényt kilökni az útból és nem lehet a számvevőség élére odatenni oly tisztviselőt, akit ón talán fogalmazói minőségében kiválónak tartok, aki azonban nem nevelkedett a számvevőségi életben és nincs arra iskolázottsága és hivatottsága, hogy vezethessen egy ilyen szaktestületet. Felolvashatnám a ministerelnök urnák azt a rendelkezését, amelyet a számvevőségiekhez intézett, hogy készítsék el a zárszámadást, hogy munkájukba vegyék fel a kontinuitást, a folytonosságot, de nem olvasom fel, csupán azt a megjegyzést teszem, hogy amig rendszerváltozás nem történik — amire már más tárcák bírálatánál is rámutattam —, addig a munka akadozva fog menni, s ha tovább házzák-halasztják a. rendszerváltozást, akkor egész közigazgatásunk csődbe kerül. Ezek után az adózásról kívánok szólani. Nem szeretem látni az adóigazgatásban a felszólamlási és a közigazgatási adóügyi bizottságokat, mint fellebbezési fórumokat. Ezeket meg kell szüntetni. Vagy politikai szempontok, vagy nepotizmus vagy egyéb más érdek dominálja ezekben a szervezetekben többé-kevésbé az ítéleteket. De ha meg is tudnék nyugodni abban, hogy a tárgyilagosság legmagasabb fokára tudnak ezek a drága szervezetek emelkedni, akkor is, kétségbe kell vonnom, hogy hivatottságuknál, készültségnáknél fogva ítélkezni tudnának a mi szövevényes adókivetéseink, adómegterheléseink felett.. Ezt a munkát gyorsan kell elvégezni, halaszthatatlanul, hogy az eddigi állampénztárak hatóságokká szerveztessenek át, amely régóta be van ígérve — még Kállay pénzügyminister ur Ígérte be — s ennek ellenére még mindig ott vajúdnak a székhelyükön az állampénztárak, anélkül, hogy valami fogható feladatkört vagy felelősséggel járó munkakört ruháztak volna rájuk. Nagy bajok vannak az adóztatás aránytalansága körül. Nem hiszem — különösen, ha az igen t. pénzügyminister urnák expozéjában mostani adórendszerünk tekintetében tett megállapítására gondolok —, hogy a pénzügyminister ur is azt az elvet valíaná, amelyet elődje, Korányi Frigyes báró vallott, bogy ezek az igazságtalanságok és aránytalanságok az adókivetés körül ezer éve megvannak, ebben a tekintetben mindig küzdelmek voltak az egyes termelő és gazdasági ágazatok között, hagyjuk tehát most ezeket, majd ki fogjuk egyenlíteni az arány tála nság"okat a szanálás után. Ilyen felfogást hallottam. Más állani életében ilyen kijelentés után a pénzügyminister székében egy percig sem maradhatott volna meg. Az egyenesadó.kkal kívánok még- foglalkozni, elsősorban az általános kereseti adóval. Tudja az igen t. Nemzetgyűlés is, de legjobban tudja a pénzügyminister ur, hogy • ez az adó a községek háztartása részére engedtetett át. A törvényjavaslat abból a feltevésből indult ki, hogy majd a község kimunkálja magának ezt az adóalapot ós a kimunkált adóalap révén az állam lefölözi a jövedelem- és vagyonadó utján. Csalódott az a pénzügyminister ur, aki ilyenekre alapította az adó átengedését a községek részére. Ez épugy nincs kimunkálva, mint ahogy nem volt eddig. (Ellentmondás jobbfelől.) A községnél pedig egyáltalában nem éri el és nem szolgálja azt a célt, amelyre bazirozták az adók átengedését. Olyan községekben, ahol a nagybirtok, vagy általában a birtok .bérbe van adva, vagy olyan községben, ahol nagy egyéni cégek vannak, ott van jövedelem, de ott, ahol magánkézben vannak a birtokok, ahol gyárak vannak, részvénytársasági alapon, ott abszolúte semmi hozam sincs. Elvártam volna a minister úrtól, hogy ennek az oszlopos állami adónak hozadékáról tüzetesen tájékoztassa a nemzetgyűlést; elvártam volna, bogy foglalkozási ág*ak szerint megosztva idehozza a kimutatást arról, hogy milyen jövedelmet nyújtott ez az adó az egyes autonóm háztartásokban. Legfőbb hibája ennek az adónak az, hogy annak folytán, hogy az egyes községeknek kell átszolgáltatni a hozadékot, lehetetlen komplikációkat idézett elő az államháztartás életében. Csak arra utalok, hogy a vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak 6000 tanító nyugdíjasa van. Az uj rendszer folytán ezeknek központilag számfejtik a nyugdíját. Most, amint megállapítottam, 4000 különböző községben van ny. tanító; mindenüvé külön át kell utalni járadóságaik után az adót, úgyhogy ennek az adónak a községek között való felosztása sokkal nagyobb munkát követel a számvevőségektől és a ministeriumtól, mint az egész nyugdíjadminisztráció ellátása. Ez leher tetlen állapot! Mi történik most ezzel? A pénzügyminister ur azoknak az előlegeknek bizto-