Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

A nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február hó 26-án, csütörtökön. 279 lok hozzá a pénzügyi költségvetéshez, még pedig, ha a t. Nemzetgyűlés megengedi, a multak pénzügyi tanulságainak szemüvegén keresztül. (Halljuk! Halljuk!) Ha levonjuk a tanulságait annak a hat keserves esztendőnek, amely alatt hazánk pénzügyeinek legkiválóbb vezető próbáltak ennek a csonka Magyarországnak testébe megint életet és erőt verni, akkor azt fogjuk látni, hogy ezek között az első, báró Korányi Frigyes, három probléma elé állittatott ministersége kezdetén: az egyik volt rendet teremteni a pénzügyi közigazgatásban, a másik megtölteni az állam üres pénztárait és a harmadik megállítani a korona esését. Az első feladatnak báró Korányi Frigides — mint azóta oly sok más feladatának is — kiválóan felelt meg, és rendbehozta az ország pénzügyi közigazgatását. A második feladatot, hogy a pénztárakat miképen töltse meg pénzzel, akként vélte megoldani, hogy felemelte az egyenes adókat. Húsz egyenes adó volt érvényben. Természetes, hogy ennek megvoltak a maga következnie nyei, mert ezeknek az adóknak össze-visszasága sok esetben akként hatott az egyes adózóra, hogy kénytelen volt jövedelmének 70—80 —90, sőt némely esetekben 100'—120 százalékát is adóban lefizetni. Mikor annakidején én ezek nek az adóemeléseknek e fogyatékosságára rámutattam volt, akkor báró Korányi Frigye» kérésemnek és kívánságomnak eleget tett és az 1920:XXIIL te. 112. §-ában oly értelmű intézkedést statuált, amely szerint az adózó polgár, ha egyenes- és pótadói jövedelmének 75 százalékánál többet tesznek ki, visszakövetelheti a szuperpluszt. Ezt az intézkedést az 1924, évi IV. te., a szanálási törvény is fölvette. Azért mégis sajnálattal tapasztalom, hogy ez intézkedésre vonatkozólag azóta a végrehajtási utasítás nem jelent meg. Márpedig 75 százalék olyan nagy kvótája az adófizetésnek, ha tekintetbe vesszük azt, hogy az adózó ezenkívül tartozik még fogyasztási adókat fizetni, tartozik ezenkivül a különböző forgalmi adókat fizetni. valamiből talán meg is kellene élni, hogy kérnem kell az igen t. pénzügyminister urat, hogy e kérdés mibenlétét Adzsgálja meg és e törvény végrehajtását lehetőleg mielőbb rendelje el. A másik kérdés volt az állami kasszák megtöltése, s a korona stabilizációja. Ezen a kérdésen báró Korányi Frigyes oly módon kivánt segíteni, hogy lebélyegezte a pénzt 50 százalékban; összesen 13 milliárdot bélyegezett le. Nem kell illusztrálnom a t. Nemzetgyűlés előtt azt, mit jelentett akkor a mezőgazdaságra, ha egyik napról a másikra elveszik a készpénzét, azt a fegyvert, amely a, létért való küzdelemben a legszükségesebb, — a muníciót. Sajnos, ezt az áldozatot is a magyar magángazdaság hiába hozta meg, mivel 11 száza lékról 1 százalékra romlott le zürichi paritásban a magyar korona, a pénzt pedig kénytelenek voltak fölhasználni az állami szükségletek fedezésére, mert a korona folyton esvén, a?, állam kiadásai folyton nőttek és igy nem volt elegendő az, ami az adóemelések által provideáltatott. Látjuk már ebből az első példából, hogy nem lehet igazán szanálni az ország közgazdaságát, ha egyoldalúan csakis az államháztartás érdekeit vesszük tekintetbe, és látjuk ma. ha visszapillantunk, hogy bizony az a hitelkrizis, az a nagy pénznélküliség, amely ma kereskedelmünket, iparunkat és mezőgazdaságunkat jellemzi, még ezekből az időkből datálódik, amikor annakidején elvették a pénz felét, mikor annakidején megállapítottak olyan adókat, amelyek a maximális 75 százalékot meghaladják s amelyeknek enyhitését máig sem léptették életbe. Természetesen innen kezdődik a magyar magángazdaság hiteléletének leromlása. (Ugy van! jobb felől.) Korányi koncepcióját követte Hegedűs koncepciója. Hegedűs a vagyonváltságokra és a forgalmi adóra építette a maga rendszerét, a valutát pedig- inkább formális intézkedésekkel akarta javítani. Ami a vagyonváltságokat illeti, annakidején teljesen tárgyi ismérvek alapján állapíttattak meg, anélkül, hogy tekintetbe vették volna az egyes adózók képességél, anélkül, hogy figyelembe vették volna azt, hogy a vagyonváltságot fizetőnek mennyi az adóssága, milyen a vagyoni helyzete. Sajnos, ezt az áldozatot is hiába hoztuk, inert hiszen azért még sem sikerült az államháztartás egyensúlyát helyreállítani. E yagyoiiváltságoknak egyik, az államháztartásra legproduktivabb formája lett volna a földvagyonválfság. A földvagTonváltság tekintetében is megtörtént az, ami olyan sokszor egyébkor is megtörtént a magyar pénzügyi válságok története során, hogy ezt a földvagyonváltságot nem akkor értékesítette az ország, amikor.a föld értéke nagyobb volt, amikor a gazdák zsebében pénz volt, amikor szívesen adták volna oda a földért a pénzt és amikor ezért a 400 ezer holdért több pénzt szerezhettünk volna, mint amennyit a külföldi kölcsön jelent reánk nézve, hanem vártunk ezzel a kérdéssel és várunk még ma is. Az egész földvagyonváltság finanszírozásának kérdését még ma sem oldották meg sajnos a földbirtokosok terhére, mert azok várhatnak talán tiz évig is, amíg pénzükhöz hozzájutnak és ezzel megint szolgálhatják áz állani közgazdasági érdekeit, de sajnos, a kisgazdáknak, a földnélkülieknek terhére is, mert ezek annakidején még gyűjtötték a, pénzt, amikor nem tartottak attól, hogy a pénz értéke folyton esni fog, mikor azonban látták, hogy a pénz értéke napról-napra kevesbedik, akkor természetesen ahelyett, hogy pénzben tartották voira vagyonukat, vettek érte selyemkeszkenőt, selyemviganót és ma se pénz. se föld. (Ugy van! Ugy van!) Másik tétele volt Hegedűsnek a forgalmi adó. Ezt a forgalmi adót a magánháztartás ma is szenvedi és ez a legantiszociálisabb adónem. Hogy ennek milyen nagy jelentősége van ma, az e költségvetés tételeiből tűnik ki, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a földadó, a házadó, a jövedelem- és vagyonadó együttes összege 75.6 millió korona, a forgalmi adóé pedig 80 millió korona. Tudom, hogy ez más államok költségvetésében is igy van, de. sajnos, nálunk a nemzeti gazdaság nem nőtt annyira az utóbbi evek alatt, hogy a mi kis gazdaságaink ezt a súlyos forgalmi adót elbírhatnák. Érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük azt, hogy költségvetésünk deficitje 42 millióra volt preliminálva az első félévben, ez a költségvetési deficit pedig a mi kiváló népszövetségi főbiztosunk. Smith Jeremiás jelentése alapján nem is következett be, hiszen 2 millió superplus mutatkozik. Ebből az következik, hogy ez a 42 millió, minthogy a népszövetségi kölcsön kizárólag a deficit fedezésére szolgál, valószínűleg ott marad az angol bankokban, hoz nekünk 2%-ot, míg mi fizetünk utána 8%-ot. Ez nem jó üzlet, meg kel] találni a módját annak,